Leszól, és Brüsszelből senki sem szól neki vissza, vajon hogyan képzeli ezt Soros úr? És főleg milyen alapon?
Brüsszel most éppen a jogállamiságból és a demokráciából tart előadásokat néhány kiszemelt - szerinte renitens - tagországának, s miközben elszántan vizsgáztatná őket, ő maga látványosan megbukik a vizsgán.
A politológia három alapkérdése tudniillik így szól:
Ki dönt, ki cselekszik?
Ki legitimálja a cselekvőt?
Milyen identitással bír a cselekvő?
Az unióban Soros a jelek szerint az egyik erős cselekvő, noha erre jottányi legitimációja sincsen, identitása pedig – a nyitott társadalom Karl Poppertől átvett, de meglehetősen zanzásított elképzelése - legalábbis vitatható, de semmi esetre sem Európa közkeletűen elfogadott értékein alapszik. Marad tehát a sok pénz, amellyel ezeket a politológiai hiátusokat bárki könnyedén be tudja tömni, ámbár ez nemigen válik sem a jogállamiság, sem a demokrácia dicsőségére.
Hogy a fenti felkiáltás lezajlott, vagy sem az nem tudható, minden esetre kifejez valamiféle mélyebb életérzést, hiszen több mint kétszáz évig fennmaradt. Mindez onnan jutott eszembe, hogy nagy cikk jelent meg a nagyon független ám kissé simicskista Index felületén „A Soros-birodalom ott vág vissza, ahol a legjobban fájhat Orbánnak” A cikk hírértéke pusztán annyi, hogy a Soros-birodalom idejét érezte egy európai hatáskörű ügynökség létrehozásának. Ezt nyilván a Junckerrel folytatott puszilkodás közben beszélték meg. A szervezet célja, hogy az egyes helyi emberjogista szervezetek kezdeményezéseit összeurópai szintre emelje, képviselve azokat Brüsszelben is. Nem is csoda, hiszen Marx óta az efféle szervezetek a „világforradalomról” szoktak ábrándozni, mindig meghaladva a kicsinyes nemzeti kereteket. Ennek oka feltehetően az a gondolat, hogy miután otthon nem értik meg őket talán majd máshol meg fogják.
Lengyel László lassan harminc éve sikeresen hiteti el a szocialistákkal, hogy ért a politikához. Pedig soha, egyetlenegy jóslata sem vált valóra, egyik királycsináló-mesterterve sem vezetett sikerre.
