Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Sírba lökik Schengent

A német uniópártok közötti vitát egy olyan (fél)megoldással zárták le, amely a külső határok védelme helyett a belső határokra fókuszál. A dominóhatás miatt többet kell majd a határokon várni és a berlini kormánypártok sem kerülnek le a lejtőről.

Nem a júliusi első hétvége lesz a berlini köztársaság politikatörténetének legizgalmasabbja és legbizarrabbja, ám a hagyományos néppártok hanyatlásának történetében mindenképpen dobogós lesz.

Vigyázat, az ajtók záródnak! 


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Jószomszédi iszony

A migrációs krízis az összeomlás szélére sodorta Svédországot, de a szomszédos Norvégia nem tervez osztozni a sorsában.

A norvég kormány akár nemzetközi egyezményeket is hajlandó felrúgni, ha a svéd menekültügyi rendszer összeomlik. A határokat erővel lezárják, a Svédország felől érkező migránsoknak pedig lehetőségük sem lesz menedékkérelem benyújtására – jelentette be a minap Erna Solberg miniszterelnök-asszony.  A norvég kormányfő szerint ugyanis nagyon is valós annak a veszélye, hogy a schengeni egyezmény és a svéd menekültügyi rendszer rövid időn belül összeomlik. Ebben az esetben a migránsok várhatóan a szomszédos Norvégia felé kezdenek majd özönleni, amit a norvégok egyáltalán nem tartanak jó ötletnek.

(Migránsok egy norvég regisztrációs központban.)


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Svédország lezárja határait

Mennyivel egyszerűbb lenne a külső határt védeni....

Svédország az újkori népvándorlás kapcsán radikális liberalizmusával és bevándorlás-párti politikájával került reflektorfénybe. A svédekről azt tudjuk, hogy ők a multikulti örökös olimpiai bajnokai és népességarányosan ők fogadják be a legtöbb bevándorlót az EU-ban. A svéd miniszterelnök számtalanszor kifejezte nemtetszését a déli határzár miatt, sőt, néhány hónapja svéd kisdiákok küldtek megrovó levelet a magyar miniszterelnöknek.

A helyzet azonban változni látszik. A bevándorlók számának drasztikus növekedésével a svédek migráns-szeretete kezd alábbhagyni. Legutóbb a svéd miniszterelnök-helyettes könnyek között jelentette be a menekültügyi szabályok szigorítását. Szörnyű döntés – mondta a bevándorláspárti zöldek politikusa. Most pedig a svéd kormány javaslatot nyújtott be a törvényhozásnak, amely lehetővé tenné a Svédországot Dániával összekötő híd lezárását.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A kijózanodás ideje

Akkor foglaljuk össze, hogy mi történt. Németország vasárnap este letérdelt a migránsáradat előtt. Angela Merkel, aki pár napja még decens bevándorlókkal készített szelfiket, vasárnap este visszaállította a határellenőrzést a német-osztrák határon.

Jó reggelt! Erről beszélünk hónapok óta. Amíg Nyugat-Európa második kamaszkorát élte és abban tobzódott, hogyan tud még jobban megfelelni a baloldali média elvárásainak, addig a magyar kormány folyamatosan küldte a vészjeleket hol finomabban, hol erőteljesebben, amire a válasz először legyintés, aztán nyilvános, nemzetközi megalázás volt.

Most, hogy Berlin látványos csődöt mondott és visszakozni kényszerül, a magunk jó hírneve és méltósága miatt rögzítsük a tényt: az elmúlt két hónapos lejárató kampány, hisztériakeltés, Magyarország besározása egy otromba kísérlet volt arra, hogy a nyugati politikai elit elterelje a figyelmet saját politikai impotenciájáról. Arról a tényről, hogy fogalmuk sincs, mit tegyenek a migrációs áradattal. Ehelyett belerúgtak a magyarokba a lehető legképtelenebb rágalmakat terjesztve.