„Saját elhatározásból, közös megegyezéssel jövök el.” – mondta 2011 szeptemberében. Az év novemberében megerősítette, hogy nem politikai okokból távozott: „Elfáradtam, nem volt kedvem már csinálni, úgy éreztem, hogy amit szeretnék, egyszerűen nem fogom tudni végigvinni ebben a légkörben, ami, még egyszer mondom, nem politikai természetű volt elsősorban: a szervezet bizonyos változásai, néhány ember távozása, ilyenek vezettek a lemondásomhoz.”
Ezt követően hosszú ideig nem szólalt meg a témában, hiszen több hónappal, vagy évekkel később már lecsengettnek tűnt a történet. Uj Péter 2013-ban útnak indította a 444.hu-t, és már senkit sem foglalkoztatott a kérdés, hogy hogyan és miért távozott az index.hu-tól.
1. Az eljárás azért indult, mert Magyarország és Szlovákia keresettel fordult az EU Bíróságához, amiben azt kérték, hogy a testület semmisítse meg a Belügyi Tanács 2015. szeptember 25-én hozott, kvótás döntésként elhíresült határozatát. A tegnapi ítélet elutasította a kereseteket, ami azt jelenti, hogy a Bíróság szerint a kvótás döntés jogszerű volt. Eddig a száraz tények. De ami ezután következett, az komolyan elgondolkodtatott, hogy egyes újságírók tényleg nincsenek tisztában a logika alapvető szabályaival, vagy csak olvasóikról feltételezik ugyanezt.
2. Az indexes Bohus Péter például arról próbálta győzködni a rögtönzött sajtótájékoztatót tartó Trócsányi Lászlót és Szijjártó Pétert, hogy nem lesz kóser, ha Magyarország nem hajtja végre az ítéletet. A gond csak az, hogy az ítéletet fogalmilag nem lehet végrehajtani, sem pedig annak végrehajtását megtagadni, hiszen az nem mond többet, mint hogy a kérdéses döntés jogszerű volt. Szó sincs benne arról, hogy bármire is kötelezné Magyarországot vagy Szlovákiát. Tehát a „jól értesült” 168 Óra beszámolója ellenére sem kötelezi az ítélet arra Magyarországot, hogy „befogadjon 1294 menekültet”.
Az alapítvány a meghatározó országos napilapokat (Die Welt), helyi és regionális újságokat (összesen 85 újságot) online hírportálokat (Spiegel Online) és tévécsatornákat vizsgálta kutatásában. Ezek között akadt ugyan néhány kritikusabb szemléletű lap is, de a német sajtó túlnyomó részt a kormánypropaganda közvetítője.
A liberális sajtó éllovasa, a CNN a kezdetektől fogva patás ördögként és/vagy futóbolondként ábrázolja Donald Trumpot, az elnök pedig időről-időre Twitter-üzenetekben és sajtótájékoztatókon sorozza a liberális csatornát.