A határőrök folyamatosan küzdenek az illegális határátlépési kísérletek ellen – az év első hónapjában már több mint 3000 migráns próbált bejutni Magyarországra –, de a mostanihoz hasonló, tömegesen megszervezett agresszív akcióra legutóbb 2015 szeptemberében volt példa. Akkor több száz migráns rohamozta meg Röszke-Horgos határátkelőhelynél a déli határzárat, és kövekkel, botokkal, betondarabokkal, égő autógumikkal támadtak a határvédőkre.
A politika – és annak egyik csúcspontja, a választás – nagyon sajátságos műfaj. A politikai logika, azaz, hogy mi alapján, milyen motívumok szerint működik e világ, talán még sajátságosabb. Abban ugyanis keverednek a politikai célok és politikai eszközök, melyek valóban nem elválaszthatóak egymástól. A politikai logikában és az ahhoz kapcsolódó cselekvésben egyszerre van jelen a politikai hatalom gyakorlatias lényege (eszközök) és a morális, végső erkölcsi igazságba vetett hit (céltételezés) – ebből fakadóan a demokráciákra is érvényes az az őszinte, de a konfliktuskerülés érdekében sokszor elkendőzni igyekezett állítás, miszerint a politikában valójában nem intézményesíthető egyszerre két igazság. Persze a mindenséget (is) relativizáló progresszió éppen erre irányul – ti. hogy mivel végső mérce hiányában mindenkinek megvan a „saját igazsága” és így nem tehető különbség „Jó” és „Rossz” között, ezért paralel létezhetnek békében egymás mellett egymást egyébként kizáró érték-kánonok. A béke viszont valójában nem a konfliktus hiánya, hanem az igazság megléte. Ahogy a magyar származású konzervatív gondolkodó, John Kekes mondta: a tolerancia erkölcsi meggyőződésünk gyengeségét jelenti – azzal ugyanis elfogadjuk azt, ami szerintünk erkölcsileg helytelen, azaz azt, ami szerintünk nem igaz.
Zavargás a röszkei határátkelőnél 2015 szeptemberében.
(Zavargás a Horgos-Röszke határátkelőhelynél)
1. Biztos, hogy Európának rájuk van szüksége?
2. Milyen az a békés együttélés, amelyik így kezdődik?
3. Mindezek fényében hihető-e, hogy ezek az emberek háború elől menekülnek?
4. De feltéve, hogy igen: aki ennyire nagy legény, az miért nem inkább a hazáját próbálja megvédeni a terroristáktól?