Antall József, a kommunista diktatúra bukása utáni első szabadon választott országgyűlés 5. ülésnapján a következőket mondta:

„Vannak honfitársaink közt olyanok, akik még alig-alig fogták fel, mert aligha foghatták fel körülményeik folytán, hogy ütött a nagy változás órája, hogy Magyarországon forradalom zajlott le, amely ha követel is még lemondást és türelmet, mégis mindnyájunk számára az emberi jogok teljeskörű szabadságát hozza el, az egyéni és nemzeti méltóság helyreállítását, a tehetség és a jobbra törekvés kibontakozását ígéri, és véget vet a kettős nyelv, a hazugság és az elhallgatott igazságok négy évtizedes országlásának. Itt vannak azok a honfitársaink is, akik átérezték a közelmúlt eseményeinek jelentőségét, akik cselekvő részesei voltak az elmúlt két esztendő békés forradalmának, de ha hisznek is benne, olykor lassúnak, tétovának érezték. A békés forradalomhoz belátásra volt szükség, a hatalom és az ellenzék együttes igyekezetére, a végletek elkerülésében. Tisztelt Ház! Ami az elmúlt két évben történt, ez páratlan a mai történelmünkben, de egész Európa történetében sem akad sok párja. Rendkívüli tudatossággal és keménységgel, mégis egyetlen csepp vér ontása nélkül vittünk végbe egy forradalmat, úttörőként és példaként egész térségünk számára. S ezt így tartja számon a világ.”

Vajon hol van akkor az igazság? Volt forradalom, vagy nem volt forradalom? Érdekes módon a manapság az önmagát kritikai értelmiségiként meghatározó liberális, nemzetközi értelmiség hazai tagozatának két fő képviselője, Konrád György és Szelényi Iván hasonlóan vélekedett. „Értelmiség és dominancia a posztkommunista társadalmakban” című esszéjükben 1992-ben megállapították: „Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a közelmúlt változásait a lassúbb és csendesebb »alulról jövő forradalom« készítette elő, amely az 1960-as évek óta fokozatosan aláásta a kommunista rendszert. A hirtelen politizálódott és radikálissá vált magyar értelmiség napjainkban gyakran türelmetlen a társadalom vagy a »tömegek« értetlensége miatt. Az újonnan megalakult politikai mozgalmak vagy pártok valóban sűrűn szembetalálják magukat az emberek fenntartásaival, sőt a teljes közönnyel is.”

A „csodák éve”, 1989 után úgy tűnt, a változás csak Közép-Európára érvényes, és erre a régióra is csak úgy, hogy a Szovjetunió árnyéka még mindig ránk vetül. Kevesen voltak, akik akár akkor, akár korábban hittek abban, hogy a Szovjetunió a múlté lesz inkább előbb, mint utóbb. Ronald Reagen a „Gonosz Birodalma” kifejezésről elhíresült beszédében, 1983-ban azt mondta: „Hiszem, hogy a kommunizmus csak egy újabb szomorú, bizarr fejezet az emberiség történetében, amelynek az utolsó oldalait most írják.”

("Boldog új évet!")

(Pozsgay Imre.) 

Pozsgay Imrének politikusként három esztendő jutott. Nála többet kevesen tettek a rendszerváltozásért, s jobban csalódni se sokan csalódhattak benne.

Mi történt ez alatt a három év alatt?

Meg túlságosan is nagy oroszbarátság is van a rémképekben, az ugye egyenlő azzal, mintha a Szovjetunió csatlósa lennénk megint. A Keleti Nyitás is kicsit azért büdösen despotizmus szagú dolog, hiába a Nyugat szövetségese néhány arab állam, azoknak tavasz kell, a törököknek is, kivéve ha lelőnek egy-két komcsi vadászgépet. Kína is gyanús, Kínával a szabad piac nevében nem ér üzletelni.