Galló Béla
Galló Béla politológus

Gorbacsov halott, Teng él

Ha egyszer a jövő történészei is szemügyre veszik majd a létezett szocializmusok (ha tetszik, a kommunista kísérletek) történetét, aligha úszhatják meg a nagy figurák párhuzamos életrajzainak megírása nélkül. Plutarkhosz annak idején jól tudta, az összehasonlító szemlélet /a szünkrészisz/ nemcsak az érdekesebb meseszövés miatt gyümölcsöző, tényleg közelebb is visz a folyamatok pontosabb megértéséhez.

A múlt század utolsó évtizedeinek két kommunista kulcsfigurája, a kínai Teng Hsziao-ping és a szovjet Mihail Szergejevics Gorbacsov, egymás funkcionális megfelelői. Generációs különbséggel, ám mindketten reformerként kezdik, de míg a fiatalabb Gorbacsov benne is ragad ebben a státusban, az idősebbTeng megérti: a kommunizmust megreformálni lehetetlenség, diktatórikus kapitalizmusként azonban kiválóan működtethető. Gorbacsov az  Eszmét, Teng a diktatúrát látja a kommunizmus lényegének. Teng könyörtelenül tiporja el a demokráciát követelő Tienanmen téri diákokat, és egy erős Kínát hagy utódaira, a jó ember „Gorbi” meg - Nyugaton mindmáig így nevezik – „nem tudja, de teszi” alapon bő fél évtized alatt eltünteti előbb a szovjet birodalmat, majd a Szovjetuniót.       

Pedig a napokban elhunyt Mihail Szergejevics addig egészen jó politikusnak bizonyul, amíg Nagyfőnök nem lesz belőle. Ígéretes vidéki káderként lépeget az uborkafán előre, hogy aztán Brezsnyev, Andropov, Csernyenkó koporsó-stafétáját megszakítva 1985 márciusában, Gromikó támogatásával, kerüljön a Párt élére, s mentse, ami a Kreml addigra már rohamosan romló világ-renoméjából még egyáltalán menthető. Őszintén hisz az eredeti lenini útban, amelyről anno persze maga Lenin sem tudja, hová is vezet…, de Gorbacsov úgy érzi, ő tudja, és képes a lenini jó irányt – annyi eltékozolt év után - megvilágítani.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Hatvan évvel ezelőtt?

A miniszterelnöknek lehetett volna forradalma, de a forradalomnak nem lett miniszterelnöke? Vagy fogalmazzunk úgy, hogy nem volt a forradalom miniszterelnöke, de a forradalom mártírja lett? Hatvan éve végezték ki Nagy Imrét, aki nem kért kegyelmet, de bízott a „magyar nép és a nemzetközi munkásosztály” felmentő ítéletében?

1958. június 16-án hajnali öt órakor kivezették Nagy Imrét és másik két elítélt társát a Kozma utcai Kisfogház udvarára. Miután felolvasták előttük az ítéletet és a kegyelmi kérvények visszautasítását (ezt Nagy Imre esetében ügyvédje kérte), felakasztották őket. A testeket először a börtön udvarán földelték el, összedrótozva, kátránypapírba csavarva, majd három évvel később kiásták őket, és az Új Köztemető legtávolabbi zugában helyezték el őket, arccal lefelé temetve, álneveket jegyezve be a temetői nyilvántartásba. Mindeközben a megtorlás ment tovább a maga útján, futószalagon gyártották az ítéleteket, végezték ki vagy küldték börtönbe az embereket.