A jelenség most már teljesen egyértelmű, hiába próbálta korábban a német mainstream média és politikai elit helyi sajátosságokkal elbagatellizálni a bevándorlás-ellenes párt előretörését.  A német választók egy komoly hányada – köszönhetően a kormány bevándorláspárti politikájának – teljesen kiábrándult az Angela Merkel vezette nagykoalícióból. De ez utóbbi szempont nyilvánvaló, ugyanakkor nem elhanyagolható, mégis érdekesebb megvizsgálni azt, hogy kikből tevődik össze ennek a „single-issue” pártnak a 15-20%-os szavazóbázisa.

(AfD-párti tüntetők egy tavaly novemberi demonstráción.)

Sokan értelmezték már sokféleképpen a Jobbikban zajló folyamatokat. Vannak, akik a kiskutyás-kiscicás képek kapcsán cukikampányról beszélnek, mások a Jobbik néppártosodását vizionálják, megint mások pedig a párt középre-mozdulásaként látják és láttatják a folyamatot.

(Vona Gábor nemzeti konzultációt hirdet a korrupció, az oktatás és az egészségügy témáiban.) 

Mégis mindenhol átütötte az ingerküszöböt, hogy a legtöbbször csak szélsőségesként aposztrofált FPÖ történelmi sikert ért el a felső-ausztriai választásokon, leszorítva a második helyről a szocialistákat. A Szabadságpárt előretörése persze Ausztria tekintetében is nehezen túlértékelhető jelenség, de akár sokkal komolyabb folyamatok előszele is lehet.

Minden radikalizmus és fundamentalizmus velejárója a „szektásodás”. Az adott fundamentalista csoport egy bizonyos igazság letéteményesének tekinti magát, az általuk hirdetett igazságot pedig az élet egyetlen megkérdőjelezhetetlen állításának vélik. Ezért mindig kialakul egy vita, ki ismeri jobban, ki képviseli hitelesebben a megkérdőjelezhetetlen igazságot és az abból levezetett elveket. Nem beszélve arról a nehézségről, hogy az adott igazságot a körülmények mentén értelmezni kell: nem lehet tehát pontosan tudni, ki értelmezhet helyesen és melyik értelmezés helyes.