Ha például én ósdi természetemnél fogva gyakorlatilag állva pisilek, attól szülni még elvileg jogom van, már ha ragaszkodom hozzá. A többi már az orvostudomány dolga.

S hogy e szabadságvívmányokra mindenki nyitott legyen, páros napokon gyermekünkre adjunk lányka ruhát, a páratlanokon meg fiúsat, hadd dönthesse el a kölyök, melyiket fixálná a kettő közül. Ötvözheti is persze a kettőt, egyszer így, egyszer úgy, elől vőlegény, hátul mennyasszony, ahogyan ezt vidékiesen mondják, szóval ez a harmadik is egy kézenfekvő opció.

Mindez arról jut eszembe, hogy miközben önfeledten tapsolnék a humán lehetőségek eme maholnap kötelező, végtelenül vonzó, új tárházának, jön Kádár Barnabás (Barnabásia?) a Momentumtól,  és megnyirbálná avíttas emberi jogaimat.

Egyelőre még nem jogilag nyirbálná meg, csupáncsak ifjonti észjárásának sárgászöld lendületével arra venne rá, hogy mielőtt még ilyesmire sor kerülne, jobb volna, ha önszántamból immár nem szavaznék többet.

Szeretjük elfelejteni, de a Balkán – mint évszázadok óta mindig – ma is egy puskaporos hordó, ahol népek, népcsoportok, vallások nyelvek csapnak össze, hol „békésen”, tehát csak a szavak szintjén, hol pedig erőszakkal, sőt fegyverrel.

A legutóbbi szerbiai eseményekkel kapcsolatban erős déjà vu érzés vehet erőt a külső megfigyelőn. Láttunk már ilyet. Láttuk már, hogy az utcai megmozdulások felölelik a politikai paletta teljes skáláját, összefog a szélsőjobb és a szélsőbal; kibékíthetetlen ideológiai ellenfelek verik szoros egyetértésben a rendőröket és mindannyian a hatalom, a kormány távozását követelik, anélkül hogy bármi támpontot adnának a hogyan tovább kérdésére. A járványügyi korlátozások bevezetése, minden bizonnyal, ürügy csupán.

Az is jól látható, hogy a felforgatás azokban az országokban talál követőkre, melyek – születésüktől fogva – instabilak. Azokban, melyeknek határai, nemzeti összetétele vitatott, történelme – és itt most az állam történetére gondolok – rövid és különböző nagyhatalmi tárgyalások révén jöttek létre. Ezek az országok a nemzetté válás kínjaival néznek szembe ez pedig igencsak hosszú, a történelmi tapasztalatok alapján több százéves feladat. A rendezetlen problémák, a hamu alatt parázsként izzó etnikai, vallási, nyelvi feszültségek megágyaznak a külső beavatkozás sikerének. Lehet a zavarosban halászni. A kétes helyzet lehetővé teszi a beavatkozásokat olyan külső erők részéről, melyeknek egyébként semmi köze az adott országhoz, viszont nagy élvezettel rabolnák ki, miközben még abszurd társadalmi kísérleteik terepévé is tennék.

Erőszakos kormányellenes tüntetés a szerb fővárosban.

Az Egyesült Államokban már több mint 300 nagyvállalat csatlakozott a Facebook bojkottjához, amivel arra akarják rávenni Zuckerberget, hogy minden eddiginél szigorúbb cenzúrát vezessen be a közösségi médiában. Többek között az Adidas, a Puma, a Coca-Cola, a Ford, a Honda amerikai divíziója, a Starbucks, a The North Face, az Unilever, a Clorox és az amerikai telekommunikációs óriás, a Verizon is leállította a Facebookon futó hirdetéseit, arra hivatkozva, hogy a közösségi médiaóriás nem lép fel kellő elszántsággal a gyűlöletbeszéd és az álhírek ellen. Az NCAAP (National Association for the Advancement of Colored People /Országos Szövetség a Színesbőrűek Felemelkedéséért) jogvédő civil szervezet által szervezett koalíció a múlt héten indította útnak a #StopHateforProfit kampányt, amelynek célja, hogy a Facebookból egy igazi liberális safe-space legyen, ahol a valóság totális kizárásával csak és kizárólag szélsőbaloldali tartalmak kapnak helyet.

Az évek óta tartó folyamat, amely a közösségi médiát az elnyomás tartóoszlopává formálja, valójában messze túlmutat azon, hogy milyen bejegyzéseket és hirdetéseket látunk a Facebookon. Globális szinten a szemünk előtt zajlik a képviseleti demokrácia leváltása egy olyan rendszerre, amelyben a nagy cégek a polgárok, nekik van polgárjoguk, ők írják a szabályokat. Ebben a szép új világban már nincs szükség államra, hiszen a szabályszegők megbüntetéséhez nem kell többé hatósági beavatkozás: a rendfenntartás új eszközei a megbélyegzés és a bojkott – és ha ezekkel nem tudnak célt érni, akkor jöhet a fosztogatás, gyújtogatás, fizikai agresszió.  

A nagyvállalatok és civil jogvédők zsaroló-koalíciója nagy valószínűséggel célt fog érni, hiszen a Facebook a hirdetési pénzekből él:

Zuckerberg üzletpolitikája arra épül, hogy rengeteg pénzt szed össze a – jobb- és baloldali – politikai hirdetésekből. A pártok és a politikusok vagy hajlandóak óriási összegeket elkölteni a Facebookon, vagy a választók egy jelentős részéhez egyszerűen nem jutnak el. (A licit-rendszer miatt ráadásul kampányidőszakban megugranak a hirdetési költségek, sokkal drágábbá válik az elérésvásárlás.) A Facebookot globálisan eddig csak az érdekelte, hogy minél több pénzt szedjen be, nem igazán válogatott a hirdetők között.

Most ez a globális profitorientáltság áll támadás alatt, ezt akarják átalakítani.

Ha a Facebook beadja a derekát, és teret enged a totális ideológiai irányításnak, az olyan helyzetet fog teremteni az online térben, mintha a televízióban csak egyetlen csatorna működhetne: a liberálisoké. Persze ehhez Kínának is lesz egy-két szava. A globális játékossá előlépett kommunista ország alig várja, hogy a véleménydiktatúra miatt a Facebookban és társaiban csalódó embereknek virtuális teret biztosítson új, feltörekvő szolgáltatásokon keresztül.

Amúgy fogadjunk, hogy te is azt hitted, hogy a karantén időszak nagy sztárja, a Zoom alkalmazás egy amerikai fejlesztés. A cég valóban az Egyesült Államokban van bejegyezve, de a 700 fős kutató és fejlesztő csapat Kínában dolgozik, a cég tulajdonosa pedig egy kínai úriember, bizonyos Eric Yuan. Jó reggelt.

A funkció nyilvánvaló.

Takarni kell a lényeget.

A gyarmatosítás miatti kései bosszú ezen fedősztorik közé tartozik. Kábé olyan ez, mintha az egyébként számos ok miatt kritizálható múlt századi magyar politikusok nyakába varrnánk a mohácsi vészt.

Nem.

Kolumbusz nem felelős az elmúlt ötszázvalahány évért, Tomori se Trianonért.

Lássunk már át a szitán.