Az eset kapcsán aztán Sebestyén az általa vezetett rádióműsorban dühös véleményt fogalmazott meg a vadászokról, úgy általában. (Az efféle általánosítástól szoktak visítógörcsöt kapni a haladás hívei, ha az cigányokra, migránsokra, vagy szexuális aberráltakra vonatkozik.) Itt és most ez nem történt meg, sőt. A hírt felkapta Budapest minden bizonnyal valaha volt leghangosabb önjelölt főpolgármester-jelöltje, Puzsér Róbert is. Ő egy felháborodottnak tűnő írást közölt, úgyszintén, látszólag a vadászatról és a vadászokról en masse.

Az, hogy Sebestyénnek, Puzsérnak, vagy bármely másik média-hulladéknak miről mi a véleménye, az semmilyen érdeklődésre nem tartana igényt, ám az egész ügy hordoz némi általánosabb tanulságot. Kétféle tekintetben is.

Olvasom, hogy a magyar valóság népszerű megordítója Puzsér Róbert kacérkodik a gondolattal, hogy indul a főpolgármester választáson. Nem egyedülálló e hír. Volt már szó arról, hogy Veiszer Alinda – kultúrlibsizmus gömbhala – szintén efféle terveket forgat bodros fejében, sőt, anno egy interjúban még Alföldi Róbertet is bele akarta vonni a politikai kalandba. Lehettek volna társelnöknők.

Ha végiggondoljuk a dolgot, ez bizony logikus következmény. A baloldali médiamunkások odáig jutottak a kritikai gondolkodásban, hogy a kormánynál már csak az ellenzéket utálják jobban, így aztán kijut azoknak is a kemény szavakból. Pedig hát – szerintem – a szerencsétlen ellenzék pontosan azt csinálta, amit ők, az okosok, tanácsoltak nekik. A tanács – legyen teljes összefogás a „demokratikus” oldalon – rossz volt. Rossz volt, lévén kivitelezhetetlen. A haladó sajtó ezzel messzire távolodott a saját magára osztott kritikai szereptől és politikai aktorként avatkozott az eseményekbe. Azután pedig, a kudarc után, nekiestek a pártoknak. Aki megfogadta a tanácsukat annak azért, aki nem annak meg azért. Nehéz a kedvükre tenni, az biztos.