XII. Károly svéd király, Napóleon és Hitler sem akart a maga évszázadában annyira keletre menni. Az is közös bennük, hogy mindhárman egy-egy döntő csatától várták Oroszország térdre kényszerítését, amire a narvai (1700), a borogyinói (1812), vagy a kijevi csata (1941) után sem került sor. Most valahol újfent itt tart a történet, az oroszok Luhanszk és Donyeck megyékben akarják az ukrán hadsereget az I. világháború nyugati frontjáról ismert módon egy decisive battle során kivéreztetni.

Az ukrán hadsereg most a nyugati nehézfegyverektől remél fordulatot a fronton és a pszichológiai hadviselésben is. A propagandaháborúban a várva-várt csodafegyvereknek nyugati nehézfegyvereknek már előre demoralizálniuk kéne az orosz katonákat. A háborúnak ezt a vetületét jól mutatja az a csörte, ami a francia Caesar lövegek kapcsán alakult ki. Az orosz Uralvagonzavod mérnökei “megköszönték” Macron elnöknek azt a két példányt, amit az orosz csapatok a fronton zsákmányoltak és ők tanulmányozhattak. Alig meglepő módon arra jutottak, hogy a francia csúcstechnika nem ér fel az ő gyártmányukkal.

Kinek a kezébe kerülnek?

Olvasom a haladó, függetlenobjetív HVG-ben a Győrffy Dóra professzor asszonnyal készített interjút, mely alapvetően az orosz–amerikai viszonyról szól, ám nagyon gyorsan, néhány lépésben eljut, a CEU-ügy kapcsán, a magyar–orosz viszonyhoz is. (Rém szórakoztató egyébként, hogy a CEU ügyében olyanokat kérdeznek független szaktekintélyként a haladó sajtóban, akik számára a CEU menése, vagy maradása egzisztenciális kérdés, tehát véleményük a legenyhébben szólva is elfogult.) A hölgy egy megcáfolhatatlan szakértőt idéz, jelesül a Kaszparov nevezetű sakkozót, aki a fekete-fehér bábukat cserélte fel az ellenzéki aktivistásodással és akinek meglepő vélemény szerint: „Magyarország egyértelműen ügynöke Oroszországnak.” Nevezzük ezt talán Kaszparov-megnyitásnak. Az interjú maga hosszú és nélkülözi az újdonságokat, de engem mégis elgondolkodtatott. Roppant vicces például az interjúban az obligát „orosz hackerek” előkerülése, akik végzetesen befolyásolták az amerikai választásokat. Mint a professzor asszony elborzadva mondja: „Közel 150 millió embert értek el csak a Facebook-on!” Csak azt nem értem, miért kellenek ehhez orosz hackerek? Hiszen – mint megtudtuk – maga Cukorhegyi árulta az adatokat bárkinek jó pénzért.

(Kép forrása: itt.)

Trump profi kommunikátorként ugyan minden brit és európai olvasónak adott valamit, amivel szimpatizálhat; leginkább azonban a Brüsszellel frusztrált európai és brit választópolgárok érezhetik magukénak az elnök mondandóját. A Trump-interjú legfontosabb tanulságai öt pontban.

1. Trump nem kezd cukiságkampányba

Csalódhat mindenki, aki a politikatudományban szinte közhelyszerű simulási-konszolidációs faktorban bízott. (Eszerint tetszőleges radikális-elitellenes erő rapid módon belesimul a status-quo mainstreambe, amint kormányra kerülve valódi felelősséget kell vállalnia a döntéseiért.) A Twitter-stílus természetesen nem illene a lehető hagyományosabb interjúhoz a világ egyik legfontosabb napilapjában, a mondanivaló azonban koherens, és nem látszik nyoma semmilyen lényegi felpuhulásnak vagy kihátrálásnak Trump eddig felvázolt külpolitikai elképzeléseihez képest - legyen szó a NATO-ról, Oroszországról, Izraelről vagy az iráni nukleáris megállapodásról. Donald Trump megválasztásával tehát, úgy tűnik, a @realDonaldTrump kerül a Fehér Házba, nem pedig egy „Donald Trump Light – Vadiúj, Politikailag Korrekt Ízesítéssel”.

Minden egyes körben próbálkoztak: amikor indult a jelöltségért, amikor ő lett a befutó, amikor az elektorokat akarták befolyásolni (haha), most pedig azért könnyeznek heti egy videóban a hollywoodi híres színészek (az eredeti sztoriért katt ide), hogy legyen obstrukció, Trump mozdulni se tudjon. Mindennek az ellenkezője igaz persze abban az esetben, amikor a Szent Haladó Ügy felkent képviselője vezeti az ő népét a világosság felé. Ilyenkor a fékellensúlyok is túl terhesnek bizonyulnak (ezeket is megelőzően az amerikai alkotmány egyes kiegészítései), nemhogy az obstrukció megengedhető lenne.

Ki az, aki ezen meglepődik? A liberális Amerika – a tojásfejűek a keleti parton, a celebek a nyugatin, az egyetemek népének 90%-a – szellemisége bolsi.

("Hogyan hackelték meg az oroszok Mariah Carey szilveszteri fellépését")