E szempontból például a 2. világháború USA mérlege vegyes. Leszámítva Pearl Harbort, tagállamait nem érinti harci cselekmény, idegen területeken harcoló seregeiből mégis 405 ezer katonát veszít. Ugyanakkor a fegyver-bizniszben közvetlen, majd az európai és japán újjáépítésben hatalmas közvetett amerikai haszon keletkezik; Marshall és MacArthur tábornokok a gazdaságban legalább akkora "fegyvertényt" hajtanak végre, mint Eisenhower vagy Patton kollégáik korábban a harctereken.

Gyorsan kiterjesztették ezt Latin-Amerikára is, mintegy „igazolva” az USA összkontinentális expanzióját, sőt később még szélesebben értelmezték Monroe-t. A 20. század végén a szovjet birodalom bukása után immár az lett a vezérlőelvük, hogy legyen az egész világ amerikai, legalábbis ami a kívánatos értékeket illeti. Fukuyama szolgálatkészen erről vizionált, amikor nagyvonalúan „befejezte” a históriát, a filozófia magaslatáról ítélve oda a győzelmet Amerikának. A nemzetközi politikai viszonyok elmélete ennél azért óvatosabb és szerényebb volt: ezt a – recsegő-repedező – globális fejleményt nevezi „egypólusú világnak”.