A Biblia szerzőjét nem ismerjük ugyan, nem tudjuk pellengére állítani őkelmét, pedig tűrhetetlen, hogy nem ismerte az LMBTQ-regulákat. Bizonyosan fehér lehetett az illető, innen dölyfös, rasszista szemlélete, kirekesztő hajlandósága. Az se mentség, hogy tudjuk, nem egy ember írta a Könyveket, sőt úgy még súlyosabb az ügy. Legalább az egyikük lehetett volna genderfluid.  

Mi az, hogy a háromkirályok közül csupán az egyik szerecsen? Miért nem mind a három? Mit szól ehhez a BLM-movement? S miért nincs köztük nő, netán rendes transz nemű, avagy biológiai nemét „társadalmira” váltó személy? Folyton csak ezek a fehér, macsó, hetero férfiak, ezek a világszerte utált, domináns bajkeverők!

Persze akadnak azért üdítő kivételek.

Sokat beszéltünk 2010 előtt Gyurcsány Ferenc látványpékségéről, amelyben minden a kommunikációról szólt. Volt Száz lépés program, progresszív kormányfők csúcstalálkozója meg Amőba-klubhálózat. A propaganda akkor nagyon ment, csak a kormányzás akadozott. Abban az elvesztegetett nyolc évben előzött meg bennünket Szlovákia és ért utol “bezzeg” Románia. 

A “haladók” mintha elfelejtették volna a kommunikáció főszabályát, miszerint csak valós döntéseket lehet kommunikálni. Fordítva ez olyan, mint levegőt ajándékpapírba csomagolni. Kívülről szép és színpompás, de ha kibontjuk, üres.

Ilyen a városháza nemrégen indított KI NE propagandakampánya is, ami engem az óvodás “Nem ér a nevem, káposzta a fejem!” mentőmondatra emlékeztet. Most a főváros vezetése is így tesz, menekül a felelősség elől, holott vezetnie kellene, működtetnie kellene a várost.

Tudom magánügy, hogy mit, mikor írok alá, vagy nem, de ezt az ügyet nagyon fontosnak kell tartanunk és magam is arra serkentek minden normális embert, hogy írja alá ő is.

Maga a „mesekönyv” és annak kiadása, terjesztése természetesen nem más, mint provokáció. Nem valószínű, hogy nálunk túl sokan vennék meg és ebből olvasgatnának a gyerekeknek az elalvás előtti meghitt pillanatokban, hogy aztán a kis lurkók homoszexuálisokról álmodjanak. Erre nálunk azért csak a legelvetemültebbek, vagy legelmebetegebbek képesek – őket egyébként megrontásért büntetni kéne. Az üzleti siker, minden bizonnyal, nem elégséges magyarázat a könyv kiadására. A provokáció pedig kettős célt szolgál.

A cikk alapját az Ipsos közvélemény-kutató felmérése adta, melyben azt vizsgálták, milyennek gondolják a válaszadók a világ dolgainak alakulását. A cikk ragyogó példája a propaganda működésének, hiszen a válaszolók nyilván nem a „világ” eseményeire reflektáltak – hiszen azokat nem ismerik – hanem a média által a világról közvetített szimulákrumra.

Chesterton írja valahol, hogy az emberek úgy érzik, egyre több a baj a világban, holott ez nem így van, csak a média vált egyre hatékonyabbá. Földrengések, szökőárak, háborúk, éhínségek és más borzasztó dolgok mindig is történtek, csak nem tudtunk róluk. Akkoriban a hírgyártás – mint maga az élet – lassabb, és éppen ezért, talán megfontoltabb volt. Alapvetően más volt a hírfogyasztó közönség összetétele is. Nemzetközi és hazai politikai jellegű híreket egy, a maihoz képest összehasonlíthatatlanul szűkebb, ugyanakkor jóval tájékozottabb közönség olvasta. Valamikor a 20. század közepe után jött csak divatba, hogy olyan embereket is meg akar szólítani a média, akiknek fogalmuk sincs, hogy hol van az adott hely, kik lakják, vagy milyen volt a történelmük. Nekik szinte minden és az ellenkezője is hihető, illetve elhihettető.