A bonni születésű Michael Winterhoff gyermekpszichológus „Deutschland verdummt” (szabad fordításban: Németország elbutul) című könyve újszerű megközelítésben tárgyalja azt, hogy milyen hatással van a digitalizált társadalom és a progresszív, ideológiavezérelt oktatási rendszer a gyerekekre.

Winterhoff gyakorló gyermekpszichológusként, több mint 30 év tapasztalattal a háta mögött úgy látja, hogy valahol a ’90-es évek második felében kezdtek megváltozni a német gyerekek, és ez a változás a legkevésbé sem jó irányú. Winterhoff szerint a nyugati magaskultúra egyik legnagyobb teljesítménye, hogy felismerte: a gyerekeknek biztosítani kell azt, hogy gyerekek lehessenek, hiszen a gyermekkor megélése elengedhetetlen a psziché normális fejlődéséhez. A progresszív oktatás azonban kis felnőttekként kezeli a gyerekeket, a német iskolákban például elterjedt gyakorlat az autonóm tanulás, ami azt jelenti, hogy a kisgyerekek eldönthetik, mit szeretnének tanulni. A tanárok mára oktatási segédletekké, „társtanulókká” váltak, miközben a gyermek pszichéje csak akkor tud egészségesen fejlődni, ha irányítják, terelgetik őket- ez lenne az iskola egyik legfontosabb feladata. Winterhoff szerint a német ideológiavezérelt oktatási rendszer elvette a tanárok hivatását, csorbította a lehetőségeiket. A progresszív oktatáspolitika magára hagyta a tanárokat, a tanárok pedig a diákokat.

Az az oktatási rendszer, amely nem cseréli táblagépekre a könyveket, és nem hagy fel a tanítás ósdi eszközeivel (a nyolc órás iskolakezdéssel, az osztályozással, a vizsgákkal stb.), végérvényesen lemarad a fejlettségi versengésben – szól a liberális mantra.

Miközben azt hisszük, hogy a gyerekek a sok fejlesztésnek és a legmodernebb pedagógiai módszereknek köszönhetően egyre okosabbak lesznek, a helyzet pont fordított.

Nemrég került nyilvánosságra a Nemzetközi Diákértékelési Program (PISA) legfrissebb felmérésének eredménye, amely elég borús képet fest az OECD országok oktatási rendszeréről. Bár szerencsére Magyarország hosszú idő után ismét javítani tudott az eredményein, a legtöbb OECD-országban az ezredforduló óta folyamatosan romlik a diákok kompetenciaszintje. Miközben azt gondoljuk, hogy a PISA-teszt azt méri, melyik ország oktatási rendszere jobb a másiknál, valójában a verseny inkább arról szól, melyik ront kevesebbet a diákok értelmi képességein.

Egy évvel ezelőtt írtam arról, hogy az ezredfordulósok nemzedéke, akiknek már bőséggel jutott a progresszív oktatási módszerekből, az élet számos területén rosszabbul teljesítenek, mint elődeik. Az Y-generáció tagjainak nem csak az egészségügyi állapota, személyes kapcsolatai és pénzügyi helyezte rosszabb, mint szüleinek volt, de az egyre progresszívebbé váló oktatás ellenére – vagy éppen amiatt? – egyre gyengébb teljesítményt nyújtanak a tanulás területén is. Vajon milyen okok állhatnak a tanulók teljesítményromlása mögött? A felbomló hagyományos családmodell? Az iskola és a szülő tekintélyének módszeres felszámolása? A versengés helyett a csoportmunka erőltetése az alapfokú oktatásban? Mind-mind a liberálisok által kierőszakolt változások, amelyek az egyéni erőfeszítés és a teljesítmény ellen hatnak.