„Teljesen elfogadhatatlan az angol játékosokat ért rasszista abúzus”, mondja majd másfélezer kilométer távolságból a jó szemű miniszterelnök.

Pedig a pálya széléről, illetve a pályáról az érintetteknek bőrükön kellett volna érezniük, ha van ilyen. Southgate kapitány ehhez még azt is hozzátette, mindenkinek a saját  portáján illenék rendet teremtenie, mielőtt másokat elítélne. (Kimondatlanul is utalva ezzel a Wembley Stadionban nemrég lejátszott európai döntőre, az angol-olasz előtt és után tapasztalt elképesztő történtekre.)

A sportember a gentlemanlike és a fair play szellemében nyilatkozott, süvegeljük meg érte, a humoruk mellett éppen ez az, amiért szerintem gyakran méltányolhatjuk az angolokat. Ez most is rendben volt így, köszönjük kapitány úr.

Nem a levegőbe beszélek.

“Bezzeg Ausztria!” — halljuk a magyar ellenzéktől folyton. Aki megnézte Jan Böhmermann “humorista” vádiratát műsorát, azt gondolná, Ausztria egy banánköztársaság. Nézzük a vádpontokat!

Ehhez kevés lesz az "információ menedzsment”.

Már az Ibiza-botrány is krimibe illő ügy volt. Egy magát orosz oligarcha unokahúgának kiadó szőke modell elcsavarta a Szabadságpárt (FPÖ) akkori vezetőinek fejét, így Ibizán egy villában kötöttek ki, ahol laza körülmények között tárgyaltak befektetési lehetőségekről és ezek politikai hozadékáról. A beszélgetésről rejtett kamerás felvétel készült, amit pont az EP-választás előtt szivárogtatott ki a független-objektív német sajtó. Alig egy hónappal korábban Böhmermann egy díjátadón már a videó tartalmát pedzegette, bár célzásait akkor csak kevesen értették.

Az Ibiza-videó első körben elhozta az FPÖ és akkori vezetőjének, HC Strachénak a bukását. Félmillió FPÖ-szavazó vándorolt akkor a bevándorlás ellenes politika folytatását ígérő Kurz Néppártjához (ÖVP), így egy átmeneti időszak után ismét Sebastian Kurz alakíthatott kormányt. A ZDF “szatirikus műsorából” most azt tudhattuk meg, hogy Strache Ibizán vázolt politikai programját Kurz 1:1 megvalósította.

Mégis az a nagyobb baj velük, hogy éppen olyanok, amilyenek.

Harsányságuk korántsem magabiztosság, merő hangerő csupán, s még ezt az egyetlen szólamukat se tudják egyénien cizellálni. Gyűlölni se tudnak igazán színesen. Hajaznak egymásra, noha fenemód különbözni akarnának, de ettől aztán még inkább hasonlítanak.

Egyszóval az a baj, hogy semmilyenek.

Két szóval: nem Valakik.

A nyári uborkaszezonban végül hozzánk is eljutott a nyugaton dúló kultúrharc. Igaz, szokás szerint csak a pop-up bicikli utakkal teletűzdelt körúton belülre, pontosabban néhány ellenzéki városháza homlokzatára. A kedélyeket most éppen a progresszió aktuális jelképének tartott szivárványos zászló borzolja, amit pár ellenzéki polgármester helyezett ki.

A jelképválasztással ellenzékünk le van maradva egy brosúrával a neokommunista kultúrharc élcsapatától, náluk ugyanis a jellemzően privilegizált fehér homoszexuális férfiak által lengetett zászló már a kirekesztés jele. Akinek van gusztusa ideje itt elmélyedhet a különböző szexuális kisebbségek közötti kirekesztések komplex világában.

Az egész elsikkadt volna, ha a magukat hazafiaknak nevező focidrukkerek és az általuk keltett hullámon egy radikális politikus le nem szedik a zászlókat. Ha nincsen a habverés, a zászlók idegen testek maradtak volna a város életében, amiről a legtöbben azt sem tudják, mit jelképeznek.

A homoszexualitás propagálása nálunk nem igazán működik, a mi népünk a szexualitást ugyanis magánügynek tekinti, ami nem az utcára, hanem az otthon négy fala közé való. Ezért is szánalmas a nyugati diplomaták és multi cégek erőlködése, akiknek “munkaköri kötelességből” kötelező szolidaritani a Pride-on, és jó érzés tudni, hogy a magyar diplomácia külföldön kimarad ebből a polkorrekt őrületből.