Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Mit akar Soros Brüsszelben?

Pénzt. Mennyi pénzt? Sokat! Pontosabban ezer milliárd eurót. Az élete alkonyához érő oligarcha “élete üzletét” kötné meg a brüsszeli Bizottsággal és hagyná örökségül, ami minden spekuláns álma. Már a Fuggerek és Rothschildok is azért szerettek az állammal üzletelni, mivel az sosem megy csődbe. Soros György a pénzen túl még politikai álmának, a nyílt társadalomnak a megvalósulását is sínre szeretné tenni.

Follow the money! — az oknyomozók régi szabálya a brüsszeli Bábelben is segít eligazodni. Aki unja a sorosozást, gondolkodjon el azon, hogy vajon miért pont erre a milliárdosra figyelnek Brüsszelben, terítenek ki előtte vörös szőnyeget és mosolyognak mellette döntéshozók fényképeken.

Soros György csak egy a sok pénzügyi befektető spekuláns közül, ám ő abban különbözik a többitől, hogy néha kiáll a nyilvánosság elé és nyíltan lobbizik céljai mellett, amelyeket aztán “szövetségesei” segítségével akar elérni. A humanitárius mázzal leöntött célok mögött azonban egy valami konstans: mindegyiken ezer milliárd eurós árcédula van.

Az újkori népvándorlás eddigi csúcspontján, 2015-ben Soros azt javasolta, hogy az EU fogadjon be évi egymillió migránst, akiknek az “integrálására” két évre tizenötezer eurót kéne költeni, ami évi 7,5 milliárd euró. Ezen túl a szír menekültek helyi ellátására évi 20 milliárdot javasolt, míg a többi migrációs “frontline” ország támogatására évi tízmilliárdot kéne költeni. A terv — szerencsénkre — a visegrádi országok ellenállásán elbukott.

Soros következő nagy ötletével 2018 elején állt elő és egy Új Marshall-tervet javasolt Afrikának. Az évi harminc milliárd eurós számlát megint csak az AAA adósbesorolású EU-nak kellett volna állnia

Az idén 90 éves Soros az áprilisi uniós csúcs előtt örökjáradék-kötvények (perpetual bonds) kibocsátását javasolta Brüsszelnek, pont ezermilliárd euró értékben, amelyek után ő 0,5% kamatot, azaz évi ötmilliárd euró törlesztést javasolt. Ezzel felkarolta Guy Verhofstadt “véletlenül” pont öt nappal korábban megjelent javaslatát, igaz ő évi 2,5% kamatot javasolt, ami már évi 25 milliárd euró lenne.

A Soros György által kitűzött célok megvalósításán aztán brüsszeli “szövetségesei” dolgoznak. Az előző ciklusban 226 ilyen EP-képviselő volt, érdeklődéssel várjuk az új listát. Most Vera Jourová cseh uniós biztos az, akinek Neelie Kroes, Rui Tavares, Judith Sargentini és mások nyomdokába lépve le kéne e tervek fő kerékkötőinek számító visegrádi országok ellenállását törni. Elődeinek ez nem sikerült, most rajta a sor.

Most ő a soros. 

A “jogállamiságnak” csúfolt politikai zsarolás “egészen véletlenül” összeköti Soros két kedvenc témáját: Az uniós források felhasználását és a nyílt társadalom mainstream neoliberális társadalmi modell érvényesülését. Biztosra akarnak menni, ezért a “jogállamiság” mérését a Soros és mások által támogatott “NGO-k”-ra bízták. Nagy küzdelem előtt állunk, de nem reménytelen helyzetben. A szabadságszerető európaiak fő fegyvere a nyilvánosság, például a fennkölt célok mögül kikandikáló, ezer milliárd eurós árcédula bemutatása.

(Kép forrása: itt.)


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Örök háború

Közismert, hogy az isteni Michelangelo egész életében igencsak szerette a pénzt és ez már kora ifjúkorában is jellemzővolt rá.

19 évesen faragta az „Alvó Cupido” című szobrát, ám mivel ekkor még teljesen ismeretlen szobrász volt, nem sajátjaként adta el, hanem „antikolta”, sőt egy időre el is ásta, hogy régi római alkotásként több pénzt kapjon érte. Szerencséje volt, mert mikor a csalás kiderült, a vásárló Raffaele Riario bíboros nem haragudott meg rá, sőt, mivel tetszett neki a szobor, meghívta Rómába, elindítva ezzel szédületes művészi karrierjét. 

Régi tapasztalatom, hogy mikor művészek társaságában időzik az ember, nagyjából negyed-, vagy félóra elteltével mindenki kizárólag a pénzről kezd beszélni, legyen ez a pénz a faragni való kő ára, vagy a fellépésenkénti honorárium. Ha valaki a „művészetről” szeretne beszélgetni ne menjen hivatásos művészek közé; arról ott ritkán lesz szó. Persze, tudom én, hogy mindenkinek meg kell élni valahogyan és a pénzt – bár meg lehet vetni – muszáj erre előteremteni. Valakinek tehát fizetnie kell a művészeket. A „művészetfinanszírozás” távolságtartó fogalma a művészek finanszírozását takarja, hiszen, végső soron, ők maguk a művészet.