Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Válságkezelésből jeles

Az eddigi legnehezebb nemzetközi politikai és gazdasági körülmények között alakítja meg Orbán Viktor ötödik kormányát. A 2010 óta eltelt, válságokkal teli időszak magyarországi eredményei azonban azt mutatják, hogy a neoliberális és globalista mainstream sokkterápiájával szemben a patrióta gazdaságpolitika és a családbarát kormányzás igenis működőképes.

A nemzetközi helyzet fokozódik! – A Tanú című film örök igazsága most aktuálisabb, mint valaha, bár a 2010 óta eltelt időszak sem szűkölködött a kihívásokban. A 2002-2010 közötti „nyolc elvesztegetett év” balliberális kormányzása alatt az ország államcsőd közeli állapota jutott, a GDP tekintetében megelőzött bennünket a 2020 végén általunk ismét visszaelőzött Szlovákia, míg Románia az uniós támogatások, valamint a többmillió kivándorló hazautalásai miatt pedig felzárkózott hozzánk.

A Gyurcsány Ferenc szerint „Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány” neoliberális közgazdászok és a baloldali propagandasajtó azt szajkózta, hogy megszorítások az IMF nélkül nem lehet válságot kezelni, ráadásul 2011 végén megpróbálták bedönteni forintot, így próbálva megbuktatni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének jogi keretét akkor kialakító kormányt. Akkor a terhek igazságos megosztásába a multicégeket és a bankokat is bevonták, így hazánk nem jutott az euró(adósság)zóna déli államainak sorsára, ahol a családokkal és hazai cégekkel fizettetnék meg a kilábalás árát.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Citius, altius, fortius!

Húsz éve foglalkozom politikával, és lassan húsz éve vagyok szavazópolgár. Minden választáson ugyanarra a politika erőre adtam a voksomat, és most vasárnap is jó szívvel szavazok a Fideszre.

Büszke vagyok rá és örömmel tölt el, hogy húsz évvel ezelőtt jó döntést hoztam, ami mellett ma is kitarthatok.

Nem azért szavazok a Fideszre, mert a párt hibátlan vagy tökéletes volna. Azonban az Orbán Viktor vezette Fidesz az a párt, amely a számomra fontos kérdésekben a helyes álláspontot képviseli. Emellett a Fidesz az a politikai formáció, amelyre jó szívvel rá lehet bízni az ország irányítását, hiszen ők az egyetlenek, akik bebizonyították: nem külföldi erők zsoldosai és nem hazai oligarchák kitartottjai. Vagyis a Fidesz az egyetlen politikai erő, amely határozottan kiáll az ország szuverenitásáért.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

A Komintern kottájából ír a balliberális média

Politikai ellenfelünk legyőzésének legegyszerűbb módja a címkézés. Ezt tette a Komintern VI. moszkvai konferenciáján is 1928-ban, amikor a “szociálfasizmus” kifejezést aggatta a szociáldemokratákra. Most a “haladó” sajtó teszi ugyanazt, amikor lenáciz mindenkit, aki mást gondol a globalizációról, migrációról, vagy demokráciáról, mint ők.

Kiderül, miért választották az angolok a brexitet, vagy az amerikaiak Trumpot.

Ennél nagyobb hírverés nem is kell a Külügyminisztérium január végi, “Európa jövője” elnevezésű nemzetközi konferenciájának. Mivel ezt nem a Soros-hálózat rendezi, a hazai balliberális média már jó előre össztüzet zúdít rá. Elvégre jövőre választási év lesz, és mi lesz velük, ha a kormány sikeresen fordul a kampányra?