Előtte hónapokig hitegették saját szimpatizánsaik radikális részét, hogy a parlamenti pulpitus elfoglalása és a tv-székházban történtek után semmi nem fog úgy folytatódni, mint előtte. Ellenállást és forradalmat vizionáltak, pár héttel ezelőtt pedig még esküt is tettek a Kossuth téren, hogy nem asszisztálnak a parlamentben a kormánypártok tevékenységéhez. Helyette utcai akciókkal fogják kikényszeríteni a változást és mindennap gyárakban fogják számon kérni a tulajdonosokon a munka törvénykönyvének alkalmazását.

Az ellenzék nekibuzdulása a választási vereségbe belefáradt ellenzéki szavazóknak kínálta azt az illúziót, hogy a Varsóban, Belgrádban, Pozsonyban és Bukarestben megismert agresszív sablonmódszerekkel gyorsan el lehet söpörni a Fideszt.

Nem egyszerű a kormányzás tempóját – és minőségét – objektív eszközökkel mérni. A felfokozott politikai és közéleti állapotok ugyanis – azon túl, hogy a mutatószámokat sem könnyű megtalálni – torzítják az észlelésünket. Ennek ellenére igenis vannak olyan adatok, amelyek bizonyosan komoly súllyal esnek latba, ha ezt a kérdést szeretnénk vizsgálni.