Bár pár évvel ezelőtt még tényleg elképzelhetetlen lett volna, ma félig-meddig legitim arról filozofálgatni, hogy hogyan borul össze 2018-ra a Jobbik és a „demokratikus ellenzék” – ahogy tette azt az SZDSZ és az MSZP 1994-ben. Az együttműködésre legalkalmasabb lehetőség a koordinált jelöltállítás, de lássuk a medvét!
(Kép forrása: itt.)
Tény, hogy ami korábban őrült disztópiának tűnhetett volna, az ma élénken közbeszéd tárgya (persze a közbeszéd önmagát is alakítja): összefog-e a Jobbik és „A Baloldal” és ha igen, akkor hogyan, mi módon? A felvetés persze nem újkeletű, a „technikai koalíció” ötletével már 2011-ben előállt Karácsony Gergely, az évekkel ezelőtti, „karanténba a Jobbikkal!”-típusú, antifa-népfrontos attitűd pedig rég elillant. A legrosszabb (legjobb?) Szabolcska Mihály-paródiák („Kicsi hunyhó, szerető szív/Messze égbolt, tiszta, kék/Fulladjon meg Ady Endre/Lehetőleg máma még”) stílusjegyeit magán hordozó „összefogásról” szabadon beszél azóta az antiorbánisták tábora, Haraszti Miklóstól kezdve Kőszeg Ferencen és Heller Ágnesen át Medgyessy Péterig. És cáfolatok ide vagy oda, azért pedzegették ezt nem csak szalonértelmiségiek, de gyakorló politikusok is: például Gőgös Zoltán vagy Gyurcsány Ferenc maga is. Sőt, több példa volt arra, hogy „közjogi célok” érdekében hogyan kerültek egy lapra MSZP-s és jobbikus politikusok aláírásai.
