Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Az afganisztáni kudarc átengedi Eurázsiát a Sárkánynak és a Medvének

Ahogy az amerikaiak elmenekültek Afganisztánból, az túlmutat a Biden "vezette" Egyesült Államok állapotán - a hatások és a következmények geopolitikai jelentőségűek és meghatározzák az USA- Kína- Oroszország hatalmi háromszög jövőbeli alakulását.

Erről közölt cikket a minap Spengler, azaz David P. Goldman amerikai közgazdász az Asia Times hasábjain, aminek a magyar nyelvű fordítását szeretném most megosztani olvasóimmal: 

Az afganisztáni kudarc átengedi Eurázsiát a Sárkánynak és a Medvének

„Ez nyilvánvalóan nem Saigon.” – mondta Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere a vietnámi kivonulásra utalva, miközben helikopterek vették fel a menekülő amerikaiakat a kabuli nagykövetség tetőjéről. Valóban nem. Ez a helyzet Amerika világban elfoglalt helye szempontjából összehasonlíthatatlanul rosszabb.

A Sam Cooke-dal (What a Wonderful World) strófáihoz hasonlóan Blinken sem tud sokat a történelemről vagy a földrajzról. Ám a dalban szereplő fickóval ellentétben azt sem tudja, hogy egy meg egy az kettő, és ez alatt Oroszországot és Kínát értem. 

Richard Nixon amerikai elnök három évvel a dél-vietnámi bukás előtt felvette a diplomáciai kapcsolatot Kínával, ezzel megszerezve Kína hallgatólagos beleegyezését, miszerint a kommunista győzelmet nem használja fel arra, hogy a forradalmat Délkelet-Ázsia többi részére exportálja. 

Bármennyire is káros volt Amerika Vietnámban elszenvedett veresége, a régióra nézve korlátozott hatása volt. Az afganisztáni kudarc ezzel szemben Kína és Oroszországa számára vezető szerepet biztosít Közép- és Nyugat-Ázsiában


Galló Béla
Galló Béla politológus

Visszajött, ami el se ment

A Joe Bident mozgató érdekcsoportok most úgy szakítanak Donald Trump külpolitikájával, hogy ugyanazt a szlogent írják cégérükre: „America first”.

Trump a birodalmi szerepvállalás nemzeti moderálását ígérte, mondván, a birodalmi kiadások nem mehetnek a társadalom rovására, Bidenék éppen az ellenkezőjét hirdetik. Oké, Amerika az első, vagyis az USA a vezető szuperhatalom - s mindegy, miként biztosítja ezt. Akárhogyan. Bármi áron. 

Visszajött tehát, ami el se ment. A világon (Transzatlantiában főleg) megint Amerika a főnök.

Szerepe érvényesítésében Kína és Oroszország persze „némi” problémát jelent Amerikának. A világpolitika meghatározó ábráját még mindig ez a háromszög jelenti, noha kétségtelenül változtak a csúcsok közti erőviszonyok. A kínaiak, ha gazdasági potenciáljuk mellé katonai erejük is felzárkózik (ne legyen kétségünk, hogy így lesz, némely területen már így is van), tartósan világhatalmi társbérlők lehetnek, míg az oroszok helyzete éppen fordított. Katonai potenciáljuk ugyan a szovjet bukás ellenére mindmáig számottevő, „csupán” a gazdasági erejüket kellene szinkronba hozni evvel. Csakhogy ez jóval nehezebb ügy: a szovjet korszakban ezt jócskán megtapasztalhatták.  


Galló Béla
Galló Béla politológus

Látszólag fényes

Brit, francia, német, orosz vektorok – a modern Európa hatalmi eredője mindig ezekből állt össze, szép, régies kifejezéssel ezt hívták "európai súlyegyennek".

A várható (de még mindig nem tényszerű) brexittel a britek most megerősítik tradicionálisan „fényes elszigeteltségüket”, no meg reményeik szerint az USA-hoz fűződő " különleges" kapcsolatukat is. Mindenesetre a továbbiakban még inkább kívülről akarják majd formálni Európát, amely távozásuk után még kevésbé lesz összetéveszthető az Európai Unióval, mint ahogy persze velük együtt sem volt teljesen azonos a kettő.

A szuperhatalmi szovjet státusból kelet-európai (bár ők úgy mondják, eurázsiai) nagyhatalommá karcsúsodott oroszok pedig mintha még mindig nem döntötték volna el, stratégiailag merre forduljanak: Európa vagy Ázsia felé. Előbbi szokás szerint gyanakodva figyeli őket, utóbbiban pedig – többek közt – ott van vetélytársnak az USA mellé globális játékosnak felzárkózó Kína.

Az Európai Unió szívesen négyzetesítené ezt az angolszász, orosz, kínai globális háromszöget, csakhogy ehhez előbb magát kellene valahogy rendbe szednie. Legelébb is az unió vezetéséért folyó német-francia kompetencia-harcot volna ésszerű rendeznie, mivelhogy ugyancsak inognak eddigi viszonylagos konszenzusuk tartópillérei.


Maczkó Ú. Róbert
Maczkó Ú. Róbert filozófus

Putyin

„Angliának nincsenek örök barátai, Angliának nincsenek örök ellenségei, Angliának érdekei vannak.” /Lord Palmerston, brit miniszterelnök/

Olvasom a haladó, függetlenobjetív HVG-ben a Győrffy Dóra professzor asszonnyal készített interjút, mely alapvetően az orosz–amerikai viszonyról szól, ám nagyon gyorsan, néhány lépésben eljut, a CEU-ügy kapcsán, a magyar–orosz viszonyhoz is. (Rém szórakoztató egyébként, hogy a CEU ügyében olyanokat kérdeznek független szaktekintélyként a haladó sajtóban, akik számára a CEU menése, vagy maradása egzisztenciális kérdés, tehát véleményük a legenyhébben szólva is elfogult.) A hölgy egy megcáfolhatatlan szakértőt idéz, jelesül a Kaszparov nevezetű sakkozót, aki a fekete-fehér bábukat cserélte fel az ellenzéki aktivistásodással és akinek meglepő vélemény szerint: „Magyarország egyértelműen ügynöke Oroszországnak.” Nevezzük ezt talán Kaszparov-megnyitásnak. Az interjú maga hosszú és nélkülözi az újdonságokat, de engem mégis elgondolkodtatott. Roppant vicces például az interjúban az obligát „orosz hackerek” előkerülése, akik végzetesen befolyásolták az amerikai választásokat. Mint a professzor asszony elborzadva mondja: „Közel 150 millió embert értek el csak a Facebook-on!” Csak azt nem értem, miért kellenek ehhez orosz hackerek? Hiszen – mint megtudtuk – maga Cukorhegyi árulta az adatokat bárkinek jó pénzért.