Galló Béla
Galló Béla politológus

Nem egy Soros

Figyelemre méltó interjú olvasható a magyar származású Klaus von Dohnanyival az egyik hetilapban. A kilencvennégy esztendős egykori szociáldemokrata politikus, Willy Brandt és Helmut Schmidt közeli munkatársa lényeglátóan pontos szavakkal világítja meg, mi is Európa igazi dilemmája.

Legelébb is cáfolja azt a Brüsszelben manapság előszeretettel gerjesztett híresztelést, miszerint az alapító atyák eleve a föderatív Európai Egyesült Államokban gondolkodtak, merthogy olyan vonzónak találták az USA példáját. Akadt persze ilyen is, ám a politikusok inkább a nemzetállamok közösségét akarták, kiváltképp Charles de Gaulle, aki jó franciaként ódzkodott az amerikaiak (vagy bárkinek) az utánzásától. Még a sokszínű Franciaországot is nehéz központilag kormányozni, hát még a hihetetlenül színes szőttesű Európát. Konföderáció igen, föderáció nem, ez a történelmi-kulturális realitás, vélte de Gaulle, és jól vélekedett.

S ha már Amerika, Dohnanyi afelől sem hagy kétséget, hogy az USA és az EU érdekei nem mindig esnek egybe, mint például most sem. Az ukrán háború más biztonsági kockázatot jelent az Oroszországgal közvetlenül határos Európai Uniónak, mint Washingtonnak, ahol is ettől a háborútól "egy ablak sem törne be."  Hiba volt kiterjeszteni a NATO nyomulását az orosz érdekszférába, mert ezt Oroszország súlyos fenyegetésként, valódi veszélyként érzékelhette. Pedig Európa biztonságának záloga az együttműködés Moszkvával, "Oroszországgal egyenrangú félként kell bánni (...) az Amerikai Egyesült Államok olyan messze van, és annyira eltérő biztonsági érdekei vannak, hogy nem látná kárát annak sem, ha (...) az EU határán zajló háború továbbterjedne (...) az unió térségébe."


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Turbina póker

Mi múlik egy turbinán? Miközben egész Németország azért imádkozott, hogy az Északi Áramlat 1 turbinája időben megérkezzen Kanadából az éves revízióról, és július 21-én újraindulhasson az orosz gázexport, Brüsszel és Moszkva nagyratörő energetikai terveket szövöget.

Az oroszok a tavalyi játékukat ismétlik meg. Előbb karbantartásra, majd a saját tárolók feltöltésére hivatkozva csökkentették a Nyugat-Európába irányuló gázexportot, majd az akkor még orosz cégek kezében lévő gáztározókból elégítették ki megrendelőiket. A koronavírus-járvány után újraindult gazdaság gázigényéhez képest kevés energia is hajtotta felfelé az árakat.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Az afganisztáni kudarc átengedi Eurázsiát a Sárkánynak és a Medvének

Ahogy az amerikaiak elmenekültek Afganisztánból, az túlmutat a Biden "vezette" Egyesült Államok állapotán - a hatások és a következmények geopolitikai jelentőségűek és meghatározzák az USA- Kína- Oroszország hatalmi háromszög jövőbeli alakulását.

Erről közölt cikket a minap Spengler, azaz David P. Goldman amerikai közgazdász az Asia Times hasábjain, aminek a magyar nyelvű fordítását szeretném most megosztani olvasóimmal: 

Az afganisztáni kudarc átengedi Eurázsiát a Sárkánynak és a Medvének

„Ez nyilvánvalóan nem Saigon.” – mondta Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere a vietnámi kivonulásra utalva, miközben helikopterek vették fel a menekülő amerikaiakat a kabuli nagykövetség tetőjéről. Valóban nem. Ez a helyzet Amerika világban elfoglalt helye szempontjából összehasonlíthatatlanul rosszabb.

A Sam Cooke-dal (What a Wonderful World) strófáihoz hasonlóan Blinken sem tud sokat a történelemről vagy a földrajzról. Ám a dalban szereplő fickóval ellentétben azt sem tudja, hogy egy meg egy az kettő, és ez alatt Oroszországot és Kínát értem. 

Richard Nixon amerikai elnök három évvel a dél-vietnámi bukás előtt felvette a diplomáciai kapcsolatot Kínával, ezzel megszerezve Kína hallgatólagos beleegyezését, miszerint a kommunista győzelmet nem használja fel arra, hogy a forradalmat Délkelet-Ázsia többi részére exportálja. 

Bármennyire is káros volt Amerika Vietnámban elszenvedett veresége, a régióra nézve korlátozott hatása volt. Az afganisztáni kudarc ezzel szemben Kína és Oroszországa számára vezető szerepet biztosít Közép- és Nyugat-Ázsiában


Galló Béla
Galló Béla politológus

Visszajött, ami el se ment

A Joe Bident mozgató érdekcsoportok most úgy szakítanak Donald Trump külpolitikájával, hogy ugyanazt a szlogent írják cégérükre: „America first”.

Trump a birodalmi szerepvállalás nemzeti moderálását ígérte, mondván, a birodalmi kiadások nem mehetnek a társadalom rovására, Bidenék éppen az ellenkezőjét hirdetik. Oké, Amerika az első, vagyis az USA a vezető szuperhatalom - s mindegy, miként biztosítja ezt. Akárhogyan. Bármi áron. 

Visszajött tehát, ami el se ment. A világon (Transzatlantiában főleg) megint Amerika a főnök.

Szerepe érvényesítésében Kína és Oroszország persze „némi” problémát jelent Amerikának. A világpolitika meghatározó ábráját még mindig ez a háromszög jelenti, noha kétségtelenül változtak a csúcsok közti erőviszonyok. A kínaiak, ha gazdasági potenciáljuk mellé katonai erejük is felzárkózik (ne legyen kétségünk, hogy így lesz, némely területen már így is van), tartósan világhatalmi társbérlők lehetnek, míg az oroszok helyzete éppen fordított. Katonai potenciáljuk ugyan a szovjet bukás ellenére mindmáig számottevő, „csupán” a gazdasági erejüket kellene szinkronba hozni evvel. Csakhogy ez jóval nehezebb ügy: a szovjet korszakban ezt jócskán megtapasztalhatták.