Galló Béla
Galló Béla politológus

Vegyünk rá mérget

Érdekes év van mögöttünk. Kínai értelemben érdekes, merthogy a kínaiak általában úgy kívánnak rosszat, hogy azt mondják: „Jöjjön rád egy érdekes esztendő!”

Nem tudom, mit kívántak 2014-ben, de szinte mindegy is.

Akár így, akár úgy: 2015-ben ránk jött az érdekes esztendő.

A pénzügyi világkrach óta a tavalyi év jelezte a leglátványosabban, hogy a világpolitikában kaotikus átrendeződés zajlik: régi erővonalak halványodnak el, újak válnak egyre kontúrosabbá.  

(Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülése.)


Galló Béla
Galló Béla politológus

Törököt fogtam, nem ereszt

Beszéljünk világosan. A migráció kihívásaira a sok-sok egymást keresztező nagyhatalmi érdek miatt nincs igazán jó válasz, ám a lehetséges megoldások közül az Európai Unió egy alvajáró magabiztosságával választja ki a legrosszabbat.

A legkevésbé rossz a politikai gyökereinél megragadott szíriai rendezés lenne, de ezt a kiújuló hidegháborús mentalitás „kissé” hátráltatja.

Az Egyesült Államok gyanakodva nézi az oroszok látványos katonai aktivizálódását. Attól fél, hogy a közös keresztény értékekre mostanság előszeretettel hivatkozó Putyin kitörhet az Ukrajna miatt köréje tákolt nyugati karanténból, megerősíti fajsúlyos világpolitikai szerepét, s egyre hangosabban követeli az amerikai dominanciát felülíró, több pólusú világrend kialakítását. Józanabb amerikaiak hiába figyelmeztetnek rá, hogy az oroszok státusa, tetszik, nem tetszik, nagyhatalmi státus, az orosz érdekeket nem lehet csak úgy egyszerűen félresöpörni. Washingtonban úgy látszik, mintha tartósan a szuterénba szorulnának az ilyen hangok.