(Az ukrajnai lakosság nagy része a szegénységi küszöb alatt él.)

Az elmúlt időszakban a lassacskán szivárgó hírek kapcsán Orbán Viktor, majd Lázár János is beszélt arról, hogy jelenleg valahol 50-100 ezer fő között van az ukrajnai konfliktus miatt Kárpátaljáról Magyarországra áramló emberek száma. A történet természetesen nem új, a válság kezdete óta téma és „lehetséges realitás”, hogy a harcok, a destabilizáció és a kényszersorozások miatt egyre többen fognak a határ menti ukrán területekről hozzánk jönni menedéket keresve.

A februárban nagy nehezen tető alá hozott második minszki megállapodás eleve illuzórikus volt. Kevesen bíztak benne, hogy véget ér a fegyverropogás, s azok is tévedtek. Tűzszünetre vonatkozó passzusait folyvást megszegik a szemben álló felek, Porosenkó kormánya a szeparatistákra mutogat, azok meg a kormányra, miközben az Európai Unió vezetése a fejét csóválja. A háttérben pedig a két igazi geopolitikai szereplő, az USA és Oroszország, a szép szavak ellenére, változatlanul a konfliktus tartósításában serénykedik.

Miután a házigazda Lukasenko, akit a Nyugat régóta és következetesen Kelet-Európa egyik diktátorának nevez, lovagias virágcsokorral fogadta a láthatóan tartózkodó arckifejezésű Angela Merkelt, a Nyugat egyik (primus inter pares) vezetőjét, már sejteni lehetett, hogy ez a mostani minszki „leosztás” bizony a diktátoroknak minősített keleti szláv vezetők partija lesz. Valószínűleg nem az utolsó a zajló ukrán játszmában, de pillanatnyilag a legfontosabb. 

Csak nagy vonalakban nézve, mit ért el Putyin?

A 1938-as müncheni konferencián a Nyugat az európai béke csalóka reményében, elvtelenül elégítette ki a nácik étvágyát, szabad utat biztosítva Hitlernek Csehszlovákia bekebelezéséhez. Az európai biztonságról szóló minapi müncheni tárgyalásokat velejéig hamis hasonlat az akkori találkozóhoz hasonlítani, mondván, hogy az akkori hiszékeny engedékenység példájából okulva, a Nyugat most semmi engedményt nem tehet – Putyinnak.