Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

BÚÉK 1923?

Vajon ismétli-e magát a történelem? A kérdésre könyvek tucatja próbál választ adni, amelyek egy-egy aktuális esemény kapcsán mennek vissza az időben. Az idei, 2023-as évnél sincsen ez másként, ám amit napjaink embere korábban véletlen egybeesésnek hitt, és érdekességként olvasott, az mára a múlt részéből a jelen valós forgatókönyveinek egyikévé avanzsált.

Az a generáció, amely nem tanul a történelemből arra ítéltetik, hogy újból átélje azt! – A bölcsesség a történelem tanulmányozására sarkall bennünket, hiszen a felhalmozott tudás átadása nemzedékről nemzedékre átalakul és csorbul. A fiatal nemzedékek egyébként is rendre lázadnak az előző generáció ellen, és a (mindenkori) korszellem sem kedvez a hagyományoknak. Ezért is mondhatjuk joggal, hogy ma a konzervatív gondolkodás a forradalmi, mivel az a múltra építve, annak tapasztalatait felhasználva alakítja a jelent és építi a jövőt.

Mit hoz az új esztendő? 


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Erős felhatalmazás

Magyarország kormánya most az önsorsrontó brüsszeli szankciókról kérte ki az emberek véleményét. A minap zárult konzultáció során 1,363 millió ember mondta el véleményét, ám a hungarikumnak számító széles társadalmi vita ennél sokkal több embert szólított meg, számos alternatíva ütközött. A magyar kormány így erős felhatalmazással folytathatja a magyar érdek képviseletét Brüsszelben.

A nemzeti konzultáció a részvételi demokráciának egy olyan eszköze, amely egy téma mentén a társadalom széles körét szólítja meg és készteti vitára. Ez egy immáron hungarikumnak számító politikai intézmény.

Ez is mutatja, hogy országunk valódi demokrácia, hiába próbálja a globalista fősodor — például a korrupcióról elhíresült Európai Parlamentben, többségi szavazással — “választási autokrácia, hibrid rezsimnek” minősíttetni azt a Magyarországot, ahol a legfontosabb kérdésekről nemzeti konzultációkkal és népszavazásokkal dönthetnek az emberek. Ezzel leginkább arról próbálják elterelni a figyelmet, hogy a globalisták által uralt országokban nem kívánatos a valódi társadalmi vita, és inkább korlátozzák a közvetlen demokráciát.

Hungarikummá vált politikai intézmény. 


Galló Béla
Galló Béla politológus

A gyerek nem érti

Nézzük a tévéhíradót.

A nyolcéves kislány betéved a szobába, pedig ilyenkor nem szokott. (Nincs tiltás, csak szoktatás van.) A német kancellár éppen azt magyarázza, ezt a telet majd át kell vészelni valahogy.

Fázni fognak a német gyerekek? - kérdi a magyar gyerek.

Bizonytalanul felelem:

- Csak nem lesz szokásos meleg a szobájukban.

- Nincs a világon elég fűtőanyag? 

- Van, csak nagyon drága.

- De a németek gazdagok, miért nem vesznek?


Galló Béla
Galló Béla politológus

Akarhat-e békét Washington?

Kinek érdeke az orosz-ukrán háború mielőbbi befejezése, s kinek nem? Ágbogas kérdéskör ez, most csupán egyetlen ágát szeretném „letörni”.

John Lewis Gaddis „The Long Peace: Inquiries into the History of the Cold War ” című alapművében száraz tárgyilagossággal írja le a transzatlanti viszony nyugat-európai genezisét. A kommunizmus feltartóztatásának tervével mindenki egyetértett (még a különállását óvó Franciaország is), ez felelt meg biztonsági érdekeiknek. A Vörös Hadsereg közel volt, Nyugat-Európa hadereje eltörpült a Szovjetunióé mellett, kellett számukra az USA szuperhatalmi védernyője. Még akkor is kellett, ha ez elsődlegesen az amerikai érdekszféra és befolyási övezet piaci lehetőségeinek kibővítését szolgálta. „… a nyugat-európaiak meggyőzték magukat arról, hogy nem sok hátrányuk származhat belőle, ha az amerikai befolyási övezetben élnek. Az európai ’harmadik erő’ gondolata lassanként háttérbe szorult, de nem a washingtoni politikusok fordultak el tőle, hanem maguk az európaiak mondtak le róla.” /Oxford University Press, New York, 1987, 67./

Gaddis műve egyebek közt azért is érdekes, mert ahogyan Michael Oakeshott politikai filozófus mondja: egy jó könyv a jelennel összefüggő közlések formájában szóljon hozzánk. És Gaddis könyve pontosan így szól. Most amikor az orosz-ukrán háború miatt Európa foga (nem csak a hidegtől) majd újra vacoghat, a transzatlanti viszony mintázata igencsak ismerős ábrákat mutat.