A brüsszeli globalista buborékban minden olyan egyszerűnek tűnt. Hétfőn kiszivárogtatják a globalista mainstream médiának az olajszankciók tervét, amely az esti hírműsorokban és másnapi szalagcímekkel kellően megdolgozza a tagországok közvéleményét és kormányait, hogy már kedden-szerdán elfogadják az intézkedéseket.
Menetből akartak támadni, mert angol hasonlattal élve Brüsszel már az összes “alacsonyan csüngő gyümölcsöt leszedte” az Oroszország ellenes szankciók terén, így már csak a “magasan csüngő”, nehezebben elérhető gyümölcsök, vagyis a tagországoknak is komoly életszínvonal esést okozó szankciók maradtak. Az ezek elfogadásához szükséges érdemi vitát akarták ezzel a gyerekes tervvel megúszni, ami felveti a jogállamiság sérülésének kérdését.
Ursula, azt mondták, hogy 2027
Őrültség, de van benne rendszer! – tartja a mondás. Aki azt hiszi, hogy Brüsszel a koronavírus-járvány előtti életszínvonalhoz akar visszatérni, nagyot téved. A Davosi Világgazdasági Fórum által szorgalmazott Great Reset, illetve az Európai Bizottság elnöke által programszintre emelt Green New Deal lényege pont abban áll, hogy a koronavírus-járvány előttihez képest nagyságrendekkel csökkenteni kell a nyugati világ erőforrás-felhasználását. Itt is érvényes Winston Churchill örökérvényű mondása, miszerint “Ne pazarold el a lehetőséget, amit egy jó válság a kezedbe ad!”
Hiába összetettebbek ennél a háború okai, ez most mellékes. Ilyenkor mindig a gyengébb a szimpatikusabb. Véletlen volna, hogy Putyin rigorózusan kerüli a „háború” kifejezést? Ellenkezőleg, roppant racionális. Hiszen érvei nem látszanak már a lőporfüsttől, miközben állítólag éppen most érvényesíti őket.
Talleyrand annak idején hiába mondta, hogy a szuronyok hegyén nem lehet ülni, Napóleon megpróbálta. Sokan ma is azt hiszik, hogy lehet. Putyin, aki katonailag nyilván megnyeri a testvérháborút, szintén ezt hiszi. „Különleges katonai műveletének” torkolattüzei eközben éles fénycsóvát vetnek a mai birodalmak észjárására – de nemcsak az oroszokéra, az amerikaira is.
Sokan csodálkoznak nyugaton, hogy a nagyszámú idegen népesség kötelező szétosztását és betelepítését következetesen elítélő visegrádi országok most milyen gyorsan és barátian segítenek az ukrán háborús menekülteken. Azért nem értik, mert Nyugat-Európában nem folytatták le azt az őszinte vitát, amit például mi, magyarok egy nemzeti konzultáció (2015) és egy népszavazás (2016) kapcsán, illetve a 2018-as országgyűlési választás előtt már megtettünk.
Baráti helyre érkeznek.
Nekünk, magyaroknak ugyanis egyértelmű, hogy aki az életéért fut és egy határt lép át, valamint együttműködik a hatóságokkal és rendelkezik dokumentumokkal, az valódi háborús menekült. Ilyenek voltak az 1956-os magyarok is, akik egy határt átlépve Ausztriába mentek. Akkor számos ország döntött úgy, hogy befogad magyar menekülteket, ám ezt a döntést önkéntes alapon hozták meg.