Galló Béla
Galló Béla politológus

A gyerek nem érti

Nézzük a tévéhíradót.

A nyolcéves kislány betéved a szobába, pedig ilyenkor nem szokott. (Nincs tiltás, csak szoktatás van.) A német kancellár éppen azt magyarázza, ezt a telet majd át kell vészelni valahogy.

Fázni fognak a német gyerekek? - kérdi a magyar gyerek.

Bizonytalanul felelem:

- Csak nem lesz szokásos meleg a szobájukban.

- Nincs a világon elég fűtőanyag? 

- Van, csak nagyon drága.

- De a németek gazdagok, miért nem vesznek?


Galló Béla
Galló Béla politológus

Akarhat-e békét Washington?

Kinek érdeke az orosz-ukrán háború mielőbbi befejezése, s kinek nem? Ágbogas kérdéskör ez, most csupán egyetlen ágát szeretném „letörni”.

John Lewis Gaddis „The Long Peace: Inquiries into the History of the Cold War ” című alapművében száraz tárgyilagossággal írja le a transzatlanti viszony nyugat-európai genezisét. A kommunizmus feltartóztatásának tervével mindenki egyetértett (még a különállását óvó Franciaország is), ez felelt meg biztonsági érdekeiknek. A Vörös Hadsereg közel volt, Nyugat-Európa hadereje eltörpült a Szovjetunióé mellett, kellett számukra az USA szuperhatalmi védernyője. Még akkor is kellett, ha ez elsődlegesen az amerikai érdekszféra és befolyási övezet piaci lehetőségeinek kibővítését szolgálta. „… a nyugat-európaiak meggyőzték magukat arról, hogy nem sok hátrányuk származhat belőle, ha az amerikai befolyási övezetben élnek. Az európai ’harmadik erő’ gondolata lassanként háttérbe szorult, de nem a washingtoni politikusok fordultak el tőle, hanem maguk az európaiak mondtak le róla.” /Oxford University Press, New York, 1987, 67./

Gaddis műve egyebek közt azért is érdekes, mert ahogyan Michael Oakeshott politikai filozófus mondja: egy jó könyv a jelennel összefüggő közlések formájában szóljon hozzánk. És Gaddis könyve pontosan így szól. Most amikor az orosz-ukrán háború miatt Európa foga (nem csak a hidegtől) majd újra vacoghat, a transzatlanti viszony mintázata igencsak ismerős ábrákat mutat.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Szankciós pótcselekvés

Most éppen Észtországnak vannak “remek” ötletei arra, hogy az EU hogyan tarthatja fenn az “egység” és a “kérlelhetetlen szankciók” látszatát. Az sem a kezdeményezőket, sem Brüsszelt nem zavarja, hogy a szankciókhoz továbbra is csak a Föld országainak harmada csatlakozott, miközben a többiek, köszönik szépen, jól kihasználják az EU önsorsrontó gazdasági szankciói által számukra kínált lehetőséget.

Tiltsák ki az orosz turistákat minimum a schengeni övezetből, vagy maximum az egész EU területéről – követelik most az észtek. Az orosz művészek, tudósok, gimnazisták és egyetemisták kitiltása majd a 9. szankciós csomagban következhet. Ahogy a balliberális Cancel Culture menekülés az érdemi vita elől, úgy az orosz turisták tervezett kitiltása is leginkább pótcselekvés.

A Cancel Culture előtt még legjobb nyugati egyetemekről száműzik a heteroszexuális, idős keresztény fehér férfiak privilégiumának tartott matematikát és fizikát. Klasszikus zenét sem szabad már “csak úgy” játszani, mivel az az Európán kívüli népek és mindenféle kisebbségek öntudatra ébredése előtt keletkezett, ezért nem értelmezhető a progresszív – nem progresszív bináris koordináta rendszerben. Szegény Winston Churchill, vagy Mahatma Gandhi sem tudhatta, hogy “rasszista”, így a haladó világban már nem lehet őket Mea Culpa nélkül példaként állítani a fiatalok elé európaiságból, vagy a békés ellenállás jelképekét.


Galló Béla
Galló Béla politológus

A 3. világháború

Az orosz-ukrán háborút a harcoló felek – pontosabban az oroszok és a Zelenszkij mögött álló külföldi erők – homályos célképzetei teszik igazán veszélyessé.

Egy háború mindig szörnyű, de különösen az, ha jól definiált célok nélkül vívják.

Csak sejteni lehet, milyen külföldi manőverekkel vezették meg a geopolitikai kalandokra persze mindig kész Putyint, hogy februárban támadást indítson. Az orosz titkosszolgálatok vezetésében azóta bekövetkező változások arra utalnak, hogy a vonatkozó orosz intézmények nem álltak hivatásuk magaslatán, s ily módon Putyin eredeti elképzelései a gyors és hatékony "különleges katonai műveletekről" dugába dőltek. Célként mára már az orosz katonai presztízs-veszteség politikai minimalizálása került előtérbe: egyre inkább az a kérdés, vajon mit tart Putyin a fenntartható orosz presztízs biztosítékának.