Azt nevezzük EU-csúcsnak, amikor 27 kormány egyeztet és végül a németek fizetnek. Merkel kancellár európai ámokfutását vízióját a német-francia javaslatként beterjesztett euró-kötvény mentőcsomag koronázná meg.

Az EKB kötvényvásárlási programjaival a déliek még így-úgy kihúzzák az idei évet, így januártól jöhet a Next Generation EU és az új hétéves költségvetés. Már ha záros időn belül elfogadják azokat. Jönne az adósságunióvá váló EU, amelyet a mostani eredendő bűn közös hitelfelvétel tart majd össze. Szerencsére ez a befizetők körében eléggé népszerűtlen javaslat.

A kérdés, hogy ki állja a számlát? Az Európai Központi Bank már szinte az összes puskaporát ellőtte, és az eddigi stabilitási horgonynak számító Németország most adta fel a fegyelmezett költségvetés (Fekete Nulla) politikáját. Mivel a déliek aligha fogják adósságukat visszafizetni, legalábbis nem az euró mai értékén, mást kell keresni. Maradnak az északiak és a hamarosan nettó befizetővé váló visegrádiak. Többségük nem is tagja az eurózónának, így jön képbe az EU mint hitelfelvevő, az eurozónán túlnyúló euró-kötvény.

A britek pont az ilyen adósságunió és föderalizáció elől menekültek el. Egyelőre a bizonytalanba, Trump elnök novemberi újraválasztása esetén pedig egy angolszász integrációba. Felkészül Hollandia.

A szavak újak, a tartalom a régi. Amazok internacionalisták voltak, emezek már “globalisták”. Egy dolog azonban nem változott: ellenségeiket Amerikától Németországon át Budapestig ismét “fasisztának” bélyegzik.

Az uralkodó nyugati társadalommodell elérte teljesítőképessége határát, és elitje még mindig keresi Dani Rodrik globális trilemmájára a választ. A képlet arról szól, hogy három kívánatos célból egyszerre csak kettő érvényesülhet, és melyik legyen az, amelyet hátra sorolnak?

E három kívánatos cél a globalizáció, a demokrácia és a nemzetállami keret, vagy más olvasatban széles társadalmi rétegek jóléte. A küldetéstudattól fűtött, magukat hol “progresszívnek”, hol “haladónak” mondó mozgalmárok társadalmunkat átalakító programon dolgoznak. Ők a globalizációt, a nemzetek feletti nyílt társadalmat propagálják, ám ezzel az a fő probléma, hogy a globalizációnak egyre kevesebb nyertese van.

Valamit eltoltak.

Ezt rögtön négy siker is bizonyítja: 1. Közép-Európa iránt megértő elnök került a bizottsági székbe; 2. térségünkből került ki a Valutalap új vezetője; 3. Angela Merkel szerint eredményesen használjuk fel az uniós fejlesztési forrásokat és 4. Trócsányi Lászlónak fontos biztosi pozíciót szánnak.

Az európai léptékkel közepesnek számító Magyarország – szövetségeseivel – rövid időn belül négyszer volt sikeres. A bevándorláspárti megmondóemberek és a balliberális médiamunkások a hazai ellenzék gyengeségét látva abba a reménybe kapaszkodtak, hogy majd Moszkva Brüsszel jól helyére teszi a budapesti kormányt.

Magyarország európai tényezővé vált.

Azzal, hogy Trócsányi László karnyújtásnyi közelségbe került a bővítési biztosi tisztséghez, Magyarország óriási esélyhez jutott. Ez komoly pozíciójavulás a nálunk tízszer nagyobb Ukrajnával szemben és lehetőség, hogy Magyarország előnyös megállapodásokat kössön a Balkánon. Hosszú út vezetett idáig, és elsősorban nem is az elmúlt hónapok mesteri taktikai húzásaira gondolok, hanem arra, hogy Orbán Viktor idejekorán felismerte a Nyugat-Balkán és az Európai Unió déli bővítésének jelentőségét. Mert legyünk őszinték: miközben folyton Ausztriához és Németországhoz mérjük magunkat, mi egyelőre nem az ő ligájukban focizunk. Ők túl erős versenytársak. Sokkal több lehetőség kínálkozik a Balkánon, amiről a nyugatos orientációjú magyar politikai élet hajlamos megfeledkezni.

Ki most a soros elnöke a háromtagú boszniai államelnökségnek? Melyek a szerb gazdaság húzóágazatai? Ki kormányozza jelenleg Albániát? Nagyon keveset tudunk a nyugat-balkáni térségről, pedig az elmúlt ezer évben Magyarország sorsát legalább annyira befolyásolta az, hogy mi történik a Balkánon, mint hogy milyen folyamatok zajlanak Nyugaton. Ha végignézünk a magyar történelmen, azt látjuk, hogy a balkáni térség fontosságát csak a legnagyobb vezetők értették meg: Szent István, Luxemburgi Zsigmond, Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás tudták, hogy az ország sorsa fordul azon, ami a Balkánon történik.