A tárgyilagosság elkötelezettje volt.

Senki se tudott olyan szellemesen – és hedonisztikusan – tárgyilagos lenni, mint ő. Aligha tévedek nagyot, ha azt gondolom, egyéniségének példája sokakat vonzott a tudományos pályákra.

Munka-centrikus volt, de mi sem állt tőle távolabb a szobatudósi létnél, ellenkezőleg: neki - ahogyan egy interjújában fogalmazta - az élet volt a hobbija.

Ami szívén, az a száján is, és ez persze nem igazán karrierépítő tulajdonság. Ráadásul rendszerint fölfelé köszörülte a nyelvét, lefelé ne nagyon poénkodjon az ember - ez volt a humor-etikai alapelve. S bár jogtudományi munkássága minimum két akadémikusi oeuvre-vel is felért, mégse lett akadémikus: a fentiekből következően nyilván nem véletlenül.

A cikk szerint az utód kikérte magának, hogy Kövér László házelnök hazaárulónak nevezte az apját. Az igazság ellen tiltakozni nem szerencsés dolog, és azt gondolhatná az ember, hogy az ifjabb Horn nem gondolta végig a dolgot, mikor megpróbálta apját mentegetni és a házelnököt besározni.

Az ifjú Gyula, aki láthatóan örökölte apjának pufajkával és dobtáras géppisztollyal illusztrált jogérzékét, különös érvelésre ragadtatja magát. Gondolatmenete, mellyel Kövér Lászlót szapulni akarta, súlyosan önellentmondó ugyanis, hiszen MSZMP tagsággal vádolja – ami nem igaz egyébként –, tehát úgy véli, hogy ez rossz fényt vet rá. Akkor viszont milyen fényt vet az apjára, aki nem egyszerű tag, hanem egyik vezetője volt ennek a pártnak? Önmagában az teljesen jelentéktelen, hogy ifjabb Horn Gyula – akinek létezéséről sem halottam eddig, hál’ Istennek – kiről mit mond. Van azonban itt valami, amit eddig – én legalábbis – úgy tűnik, félreismertem. Ez pedig nem más, mint a motiváció kérdése.

Eddig azt hittem, hogy ezek a mindenféle ellenzéki figurák pusztán politikai okoknál fogva, számukra racionális döntések alapján mondják, írják, amit mondanak és írnak. Tévedtem.

Mert az iskola nemcsak a mindennapok rendjét, ritmusát jelenti gyerekeink számára, de a tanulás mellett közösséget teremt és életre szóló tudás- és élményanyag forrása. A tankötelezettségre, az iskolák házirendjére, szabályaira pedig mindig úgy érdemes tekintenünk, mint amelyek a gyerekek érdekeit szolgálják, lehetőséget adva a testi-lelki-szellemi fejlődésükre. Épp ezért tiszteletük feltétlen, és felette áll minden pillanatnyi érdeknek. Az iskolák rendjét közéleti percemberek aktuálpolitikai céljaiból feldúlni pedig tilos – még akkor is, ha választási évbe fordult a naptár.

Az elmúlt napok (hetek, hónapok, évek) oktatással kapcsolatos vitáiban próbálom megérteni, hogy a szakma és a politikai döntéshozatal közötti kapcsolat hol siklott félre. Honnan ered, hogy kevés konstruktív javaslat mellett a szakma a tudomány védőbástyái mögül frázisokkal bombázza a politikát.