A nehézségeket momentán az jelenti, hogy a Városháza ugyan a miénk, ám a kormányzati közeg ellenséges, gátolja az ügymenetet. Sebaj, közvetlen környezetünk mégiscsak „régi harcostársakból” áll, „együtt küzdöttünk a barikádokon”, ami „sokszor több, mint a barátság”, miként azt Bajnai Gordon, egykor átmenetileg miniszterelnök, oly szívhez szóló félreérthetetlenséggel megfogalmazta.
Apropó, Bajnai.
Aki ért a szövegekhez, valóságos kincses ládaként nyúlhat a minap kiszivárogtatott ominózus magnófelvételhez. Minden benne van, ami a nómenklatúra-arisztokrácia világlátásában annyira felemelő.
A politikában a perszonalizáció (régi dialektusban: a személyiség szerepe a történelemben) szakállas probléma, de ezt is muszáj „újraértelmezni”. A kattintás-kultúra, a média-megjelenések gyakorisága manapság minden fajankót a személyiség látszatával ruházhat föl, a kellően kába néző pedig hajlandó rögvest rábólintani erre.
Zsák krumplival akciózol a parlamentben? Ajtón koppansz, lyukas zoknit villantasz a „nép szolgálatában”? Kevered a „j” és az „ly” használatát? Rendszeresen beszélsz színesnek vélt hülyeségeket? Bravó, csak így tovább, szaporodnak a linkek, nő a nézettséged, máris közéleti személyiségnek, politikai Valakinek mondanak. S az is vagy, hiszen nap mint nap téged mutat a tévé, közösségi felületeken látszódsz állandóan…, és ilyen fontos helyeken csak nem mutogatnak már akárkiket – mindezt tömegek gondolhatják így, merthogy média-fogyasztóként erre vannak szocializálva.
Nem muszáj politikusnak lenni, elegendő annak látszani – sokak számára ez ma a látszat törvénye.
Például, hogy bár aligha volt két egyforma átmentési technika, a sikeresség egyaránt közös tulajdonságuk. Nincs olyan ország errefelé, amelyben a nómenklatúra felső szegmense ne került volna többé-kevésbé megint meghatározó (közéleti, gazdasági, média és kulturális) pozíciókba, ami azért históriai brancs-teljesítmény. „Tetszettek volna forradalmat csinálni”, mondta az emiatt berzenkedőknek egykor Antal József, de hát nem tetszettek. Még a régió egyetlen „forradalmát” is az ottani nómenklatúra időben eszmélő része (Romániában, a Securitate) csinálta. (Némi külső rásegítéssel, ám ez most mindegy).
A nómenklatúra-brancs pontos története ezzel együtt korántsem fekete-fehér. Mindenki nem lehetett átmentő. Gorbacsov, Jelcin, Putyin, Hodorkovszkij (Komszomol!) egyaránt a szovjet felső-nómenklatúra részei voltak, mégis micsoda eltérő sorsok és életutak! Nálunk elég Pozsgay Imre, Biszku Béla,Grósz Károly, Gyurcsány Ferenc nevét kimondani, és a leegyszerűsítések máris semmivé foszlanak. Szembetűnő továbbá, hogy a kommunista pártok egykori - biológiailag is lecsengő - prominensei helyett mindenütt főleg a második, vonal, s még inkább ifjúsági szervezeteik figurái nyomultak előtérbe. Az ósdi elvtársak visszahúzódtak komfortzónájukba, s jött a saját zseb ideológiájú KISZ-vezetői sereg.