Ott, ahol a kormányellenes erőknek szánt nyugati pénzeket szervezik, elgondolkodtak. Végtére annyi mani nincs a világon, hogy azt egyre-másra rosszul kiszemelt emberekbe fektessék bele, a politikai hasznosulás minden reménye nélkül. Márki-Zay Péter nagy lecke volt a nyugati hölgyek-uraknak. Csúnyán megbukott, hiába támogatták őt tekintélyes adományokkal, ráadásul ezt még el is fecsegte, noha az ilyesmit aztán végképp nem szokás, főleg nem összegszerűen. Ő aztán lesheti is az újabb utalásokat.

MZP semmiképp se bizonyult jó választásnak. Bár a fasisztáktól a komcsikig  szinte mindenkit keblére ölelt, mégse kellett a nómenklatúra-burzsoáziának. Túlságosan zajosan kommunikált, nem értette a félszavaikat, nem az ő kutyájuk kölyke volt, na. Márpedig a nómenklatúra gazdasági ereje, királycsináló bólintása nélkül, külsős pénzek ide vagy oda, senki sem lehet ellenzéki király errefelé. 

S királynő sem.

2022-ben éppenséggel Dobrev Klárából akartak királynőt csinálni, minden pozitívumot neki tulajdonítva, amit egy komprádor burzsoázia a saját jelöltjébe csak beleképzelhet. Még az se látszott bajnak, hogy Dobrev egyben Gyurcsányné is. Na és? A férj elementáris politikai elutasítottságát a feleség mássága majd ellensúlyozza. Erre a kétes kísérletükre mégse kerülhetett sor, mert a puding próbáját Márki-Zay, kéz a kézben Karácsony Gergellyel, „önerőből” megakadályozta. Jött a negyedik kétharmados fiaskó, a nómenklatúra tombolt, Gyurcsányék meg családilag elégedetten mosolyogtak. Lám, ide vezet, ha az ellenzék nélkülünk próbálkozik.

Az önzetlen külsős adományozók most új arcot keresnek, hogy megint a bankszámlájukhoz nyúlhassanak.  

Újat, de kit?

A hétvégén ez alighanem eldőlt, avval, hogy az ellenzéki szkanderre a Momentum színeiben Donáth Anna is bejelentkezett.

A nehézségeket momentán az jelenti, hogy a Városháza ugyan a miénk, ám a kormányzati közeg ellenséges, gátolja az ügymenetet. Sebaj, közvetlen környezetünk mégiscsak „régi harcostársakból” áll, „együtt küzdöttünk a barikádokon”, ami „sokszor több, mint a barátság”, miként azt Bajnai Gordon, egykor átmenetileg miniszterelnök, oly szívhez szóló félreérthetetlenséggel megfogalmazta.

Apropó, Bajnai.

Aki ért a szövegekhez, valóságos kincses ládaként nyúlhat a minap kiszivárogtatott ominózus magnófelvételhez. Minden benne van, ami a nómenklatúra-arisztokrácia világlátásában annyira felemelő.

A politikában a perszonalizáció (régi dialektusban: a személyiség szerepe a történelemben) szakállas probléma, de ezt is muszáj „újraértelmezni”. A kattintás-kultúra, a média-megjelenések gyakorisága manapság minden fajankót a személyiség látszatával ruházhat föl, a kellően kába néző pedig hajlandó rögvest rábólintani erre.

Zsák krumplival akciózol a parlamentben? Ajtón koppansz, lyukas zoknit villantasz a „nép szolgálatában”? Kevered a „j” és az „ly” használatát? Rendszeresen beszélsz színesnek vélt hülyeségeket? Bravó, csak így tovább, szaporodnak a linkek, nő a nézettséged, máris közéleti személyiségnek, politikai Valakinek mondanak. S az is vagy, hiszen nap mint nap téged mutat a tévé, közösségi felületeken látszódsz állandóan…, és ilyen fontos helyeken csak nem mutogatnak már akárkiket – mindezt tömegek gondolhatják így, merthogy média-fogyasztóként erre vannak szocializálva.

Nem muszáj politikusnak lenni, elegendő annak látszani – sokak számára ez ma a látszat törvénye.

Például, hogy bár aligha volt két egyforma átmentési technika, a sikeresség egyaránt közös tulajdonságuk. Nincs olyan ország errefelé, amelyben a nómenklatúra felső szegmense ne került volna többé-kevésbé megint meghatározó (közéleti, gazdasági, média és kulturális) pozíciókba, ami azért históriai brancs-teljesítmény. „Tetszettek volna forradalmat csinálni”, mondta az emiatt berzenkedőknek egykor Antal József, de hát nem tetszettek. Még a régió egyetlen „forradalmát” is az ottani nómenklatúra időben eszmélő része (Romániában, a Securitate) csinálta. (Némi külső rásegítéssel, ám ez most mindegy). 

A nómenklatúra-brancs pontos története ezzel együtt korántsem fekete-fehér. Mindenki nem lehetett átmentő. Gorbacsov, Jelcin, Putyin, Hodorkovszkij (Komszomol!) egyaránt a szovjet felső-nómenklatúra részei voltak, mégis micsoda eltérő sorsok és életutak! Nálunk elég Pozsgay Imre, Biszku Béla,Grósz Károly, Gyurcsány Ferenc nevét kimondani, és a leegyszerűsítések máris semmivé foszlanak. Szembetűnő továbbá, hogy a kommunista pártok egykori - biológiailag is lecsengő - prominensei helyett mindenütt főleg a második, vonal, s még inkább ifjúsági szervezeteik figurái nyomultak előtérbe. Az ósdi elvtársak visszahúzódtak komfortzónájukba, s jött a saját zseb ideológiájú KISZ-vezetői sereg.