Lentulai Krisztián
Lentulai Krisztián

újságíró

Késleltetett bosszú

Nemcsak a brexitesek, hanem egyenesen a konzervatív nézeteket vallók kerültek súlyos gazdasági és morális veszélybe az Egyesült Királyságban. Nigel Farage így kénytelen volt felemelni a hangját.

Az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból még hosszú évekre előre nem fog egyértelmű diagnózist adni a művelet sikerességét, avagy sikertelenségét tekintve. Maga a tény, hogy így vagy úgy három miniszterelnök pozíciójába került a kilépés, illetve, hogy milyen szoros eredménnyel zárult a hattyúdalt megelőző népszavazás, mind azt borítékolták, hogy a Brexit utáni időszak egészen bizonyosan nem fog nyugalmas időszakot hozni a szigetországiak életébe.

Akkor sem hozott volna, ha nem lett volna Covid és háború. De volt és van. Hogy azok az erők pedig, akik vesztesei vagy kárvallottjai voltak a kilépésnek mikor és milyen lobbierőket megmozgatva fognak kellemetlenkedni, ellehetetleníteni vagy adott esetben selyemzsinórt küldeni a Brexit arcainak és szürke eminenciásainak, az csak idő kérdése volt.

Ha létezik a fent nevezett Brexit-arc, az maga Nigel Farage. Az EP-ből még szellemes és érzelmektől sem mentes, komoly retorikai bravúrokkal tarkított beszédei, euroszkepticizmusa révén ismertté vált 59 éves politikus/műsorvezető most a nyilvánosság elé állt, és nyomós oka volt rá. Kiállt maga miatt, és kiállt azok miatt a politikusok, hivatalnokok és újságírók érdekében, akik köztudottan a Brexitet erőltették. Ugyanis olyasmi történt vele, és korábban másokkal, amivel csakis a nyilvánossághoz lehet fordulni.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Tanmese a brexitről

2016. június 23-án a britek népszavazást tartottak országuk európai uniós tagságáról, és a kilépés mellett döntöttek.

Most, három és fél évvel, két parlamenti és egy európai uniós választással, illetve három miniszterelnökkel később a brexit valóban bekövetkezik: a mai nap az utolsó a 28 tagú Európai Unió történetében. A mai a britek utolsó napja az Unióban.

Ha majd sok-sok év múlva el szeretnénk mondani valakinek, hogy közel fél évszázadnyi tagság után miért következett be a brexit, akkor elmesélhetünk egy hosszú, szövevényes történetet a britek hagyományos „különállásáról”, a három kör elméletéről, Brüsszel túlterjeszkedő jogértelmezéséről és hatalmi ambícióiról, az uborkák megengedhető görbületéről és az Európai Parlament kirakatpereiről.

De elmesélhetjük a brexit történetét röviden és tömören is, egyetlen szemléletes mozzanat segítségével:


Az új veszedelemről

Egy állam szuverenitására ma már nem csak más államok vagy nemzetközi szervezetek, de eszmék és éppenséggel az azok bűvkörében élő „nem kormányzati szervezetek” is veszélyt jelentenek.

Frappáns felvetéssel állt elő a Lengyelország ellen jogállamiság-eljárást kezdeményező, majd a migránsok kötelező szétosztását megszavazó Európai Parlament ülésének előestéjén Nigel Farage. A brit politika „fenegyereke” – rendkívül tehetséges szónok, aki a Brexit „elérésével” értelmetlenné tette egyébként pártja létét – EP-s kollégáinak írt levelében kezdeményezte, hogy azok valljanak színt a Soros-féle alapítványi hálózathoz való viszonyukról, és hogy a kapcsolati háló felderítésére a parlament állítson fel egy különbizottságot.

Bár a használt tónus és az őszinteség az eurokrácia brüsszeli madárnyelvéhez szokott füleknek talán túl keresetlen, a UKIP-es politikus nyilván releváns témát vetett fel, méghozzá igenis megfelelő nyelvezettel. Farage ugyanis nem is annyira Sorosról, mint inkább a nyílt társadalom eszméjéről elnevezett alapítványi hálózatról beszélt. És bár napjainkban Soros György neve fémjelzi ezt a kripliséggel vegyes ellen-utópiára emlékeztető ideológiát, – ahogy az angol mondja – „van egy pontja” Farage-nak. Ugyanis nemzetközi spekulánsok ide vagy oda, Soros Györgynél sokkal veszélyesebb a nyílt társadalom eszmerendszere maga. Soros pályafutása ugyanis a biológia törvényszerűségei okán egyszer véget fog érni, a nyílt társadalom eszméje azonban itt marad közöttünk. És azon szervezeti infrastruktúra és hálózat is, mely osztja e szellemiséget: mint amilyenek a különböző,  a demokráciát, médiaszabadságot, jogállamiságot méricskélő szervezetek (tudják, a „nagy tekintélyű” Human Rights Watch, Human Rights First, Freedom House), és honi „jogvédő kistestvéreik”, az Amnesty, a Helsinki vagy a TASZ.