„Let them in, let them earn” címmel jelent meg a napokban egy írás The Economist brit hetilap honlapján. A cikk arra vállalkozik, hogy bebizonyítsa: Európa érdekében áll a modernkori népvándorlással útra kelő több millió bevándorló befogadása. Nem is vesztegetnék szót az írásra, ha nem a világ legtekintélyesebbnek tartott gazdasági hetilapjában jelent volna meg.

A cikk kezdi az unásig ismert közgazdasági érvvel: az elöregedő Európának kellenek a fiatal, erős, friss munkáskezek. Bevallom, én már itt elmerengek, mint egyszeri bölcsész a romkocsmában: a The Telegraph brit napilap által hivatkozott tanulmány szerint ugyanis az elmúlt 17 évben az Európán kívülről érkezett bevándorlók £117,9 milliárd veszteséget generáltak az Egyesült Királyságnak, vagyis ennyivel kevesebb adót fizettek be, mint amennyi transzferben (segély, oktatás, egészségügyi ellátás, stb.) részesültek. (Ugyanebben az időszakban az Európából érkező migránsok hozzájárulása a brit költségvetéshez – befizetett adók mínusz kapott szociális transzferek – pozitív volt, £4,4 milliárd többletet termelve.) A statisztikák szerint tehát a bevándorlók elsősorban nem szorgos munkáskezeket jelentenek, hanem további terhelést a már most is nehezen fenntartható európai szociális ellátórendszereknek.

Xenofóbia, sőt, rasszizmus. Szégyen és nonszensz. Engedjétek be őket, hiszen elöregedő a kontinens, kell a vérfrissítés, kell a diverzitás, kell a nyugdíjasodó Európát eltartó fiatal tömeg. A kerítés pedig koncentrációs tábor.

(Pedig lehet korrektül is írni a témában, akár a tengerentúlról is, vagy inkább: főleg onnan.)

De mi is inspirálta a fenti cikkek szerzőit e túlzó bírálatokra? Az, hogy a cseh és a szlovák miniszterelnök, csakúgy, mint hosszú hónapokkal korábban Orbán Viktor, kifejtette, hogy nem tartja jó ötletnek az övéktől jelentősen eltérő kultúrájú menekültek, bevándorlók tömeges befogadását. Fico még azt is ki merészelte jelenteni, hogy csak keresztényeket fogadnának be, valamint azt, hogy Szlovákia keresztény ország. Az ellenzők körében beindult továbbá az itthon már untig ismert, üzemszerű rettegés a szélsőjobboldaltól, a radikalizálódástól – szokás szerint összemosva néhány tucatnyi főből álló csürhék erőszakoskodását az aktuális kormány politikájával. Ezekből pontosan kitűnik az egyetlen jó hír mára: a magyar ballib sajtómegmondók nincsenek egyedül sarkos véleményükkel, még ha a minden idegennel radikálisan szimpatizáló hangvételükből néha úgy is tűnik – és ez megnyugtató. Te is más vagy, te sem vagy más.

Politikusok gyakorolhatják is az utóbbit, Orbán Viktor Tusnádfürdőn pár napja meg is tette ezt, amikor tudatosan leegyszerűsítve kijelentette, hogy a baloldal azért nem szereti a magyarokat, merthogy magyarok. Politikusoknak nincs kötelezettségük pontos definíciókra, árnyalt magyarázatokra, támogató lábjegyzetekre, annál inkább egyetértő tekintetekre. Csakhogy amit a politikai arénában egy politikus csinál, azt egy elemző – elvileg távol a harcmezőtől – lehetőleg ne engedélyezze magának.

Tóth Csaba a Magyar Narancs online felületén „Nemzet és baloldal” címmel a minap jegyez egy írást, melyben elemzőként reflektál Orbán fenti véleményére, s ennek kapcsán a közelmúltból véve a példákat, arra a következtetésre jut, hogy a baloldalnak azért nincs releváns válasza a jobboldal nemzetfelfogására, mert az MSZP szemlélete nem elég liberális.

Mintha ismerősen csengene, ugye? Nem csoda, hiszen meglehetősen régi nóta.

Az angolszászok a jogállamiságot, a németek a technikát és precizitást, a franciák a szabadságot és a kifinomult ízlést, az olaszok az élet szeretetét képviselik a világban.

A magyar önértelmezésnek is van egy ilyen szerves része: mi a nyugat bástyájaként tekintünk magunkra. Állami szuverenitásunk és a kontinens nyugati felének védelme sok száz éven keresztül egybe esett. A magyar nemzet önvédelme így kezdetektől túlmutatott önmagán és erkölcsi töltetet kapott. Mi nem csak őseink földjét védtük, hanem egy egész civilizációt.