Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Azért van abban valamiféle romantikusan groteszk, hogy a Népszabó-ügy margóján Gyurcsány Ferenc aggódik a sajtószabadságért. Ő, aki nyíltan beszélt újságírók „fölkészítéséről” Balatonőszödön. A szólásszabadság koronázatlan királya, aki utasításba adta, hogyan lehetetlenítsen el az állam egy napilapot. Helyben vagyunk.

(Gyurcsány Ferenc a HírTV-ben.)


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Szolidaritásról és sajtószabadságról

Minden részvétem azoké, akiknek megrendült az egzisztenciája a Népszabadság bezárása miatt. Sajnálom őket emberként, hogy egy ilyen bizonytalan helyzettel kell megbirkózniuk. Az is igaz azonban, hogy többen osztoznának ebben a részvétben, ha a baloldali média nem gyújtott volna örömtüzet minden alkalommal, amikor nehéz helyzetbe kerültek jobboldali kollégáik.

Például 2002-ben, amikor jobboldali sajtómunkatársakat tucatszám bocsátották el állásaikból, vagy amikor két évvel ezelőtt közel harminc újságírójától vált meg a Magyar Nemzet. A baloldal részéről akkor sem igazán működött az együttérzés parancsa, amikor G. Fodor Gábor vagy a Demokrata megvert újságírója mellett kellett volna kiállni. Arra viszont emlékszem, hogy 2002-ben, amikor a Fidesz a közszolgálati tévé megosztását kérte, akkor így hangzott Medgyessy válasza: „Akinek tévé kell, vegyen magának”. Az akkor óriási médiafölényben lévő baloldal részéről halk kuncogás volt a reakció. Ezért bár az egzisztenciájukat veszített embereket sajnálom, a Népszabadságért hullajtott könnyeket álságosnak érzem.

(Kép forrása: itt.)


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Liberális hiszti 7.

Bevándorló üldözés nincs, de igény volna rá.

Apróság, de azért nem árt felhívni a figyelmet egy vezető baloldali sajtótermékben tegnap megjelent cikk címére: Védett házakban bújtatják a menekülteket. Az írás arról számol be, hogy budapesti lakosok illegális migránsokat fogadnak be lakásaikba. Erről sikerült a valaha volt legnagyobb példányszámú napilap online változatának olyan stílusban tudósítani, mintha a főváros utcáit nyilas keretlegények tartanák rettegésben. 

(Bevándorlók a Keleti pályaudvaron)

Nos, tisztázzunk pár dolgot. A védett ház történelmileg foglalt kifejezés. Azokra az épületekre használták, amelyeket a II. világháborúban a semleges országok védelme alatt álló zsidó személyek számára jelöltek ki lakóhelyül.

Azok, akik ma, 2015-ben emberbaráti szeretetből, vagy a jelenlegi kormánnyal szembeni dacból illegális bevándorlókat fogadnak be az otthonukba, nem XXI. századi Wallenbergek, hanem legjobb esetben is jó szándékú, de megtévesztett emberek. A védett ház kifejezés és a „bújtatás” azt sugallja, mintha a migránsok ma ugyan olyan üldöztetésnek lennének kitéve, mint a magyar zsidóság 1944-ben. Felesleges is lenne belemenni, mennyire elhibázott ez a párhuzam, de azért annyit mindenképp érdemes tisztázni: ezeket az embereket senki sem üldözi Magyarországon. Sem a magyar törvények, sem a magyar hatóságok, sem a magyar állampolgárok, senki az ég adta egy világon. A ballib sajtó azon igyekezetéről, hogy Magyarországot egy gyűlöletgombócként állítsa be, a régi vicc parafrázisa jut eszembe: bevándorló üldözés nincs, de igény volna rá. Ballib körökben bizonyosan.