Tényleg egy olyan világban akarunk élni, ahol akkor szerződnek veled, ha a hímtagodat pörgeted a TV-ben, és akkor bontják fel a szerződésed, ha azt merészeled mondani, hogy a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak, hanem hogy tartozzanak valakihez és gyereket szüljenek? Valóban így szeretnénk élni? Tényleg egy ilyen világ kell nekünk?

Természetesen mindenkinek joga van eldönteni, hogy szereti-e Kövér Lászlót és Ákost, vagy sem. De egy valamit szögezzünk le: amit mondtak, abban semmi felháborító sincsen. Amit mondtak, az a világ legtermészetesebb dolga.

Szó sincs itt semmiféle „politikai analfabetizmusról”, ez valamiféle koncepciót mégiscsak feltételezne, amit aztán az adott politikusok – láttunk már ilyet – hibásan viteleznek ki.

Csakhogy hibázni csak az tud, akinek van koncepciója.

Az nem tud, akinek nincs.

S ez sokkal rosszabb, mint az analfabetizmus.

Miről van szó akkor?

A baloldali politika hosszan tartó, folytatólagos és tragikomikus hiányáról.

A konzervatívok fölényes győzelme Britanniában nem csupán a közvélemény-kutatóknak jelentett újabb szakmai tockost. És nem csak Ed Miliband, a Munkáspárt, valamint Nick Clegg, a Liberális Demokraták vezetője kényszerülhet a fiaskó kendőzetlen beismerésére, alighanem maga az európai balközép is, leszámítva a különutas skandinávokat.

A „populista” a demokratikus ellenzék média-szótárában rögtön a „komcsi” és a „náci” után következik. (Ámbár ne nagyon osszuk ki a dobogós helyeket, mert sorrendjük alighanem a szituációtól függ.)