Lánczi Tamás
politológus
Budapesten járt a világ egyik sztárközgazdásza, Dani Rodrik. A Harvard Egyetemen oktató, török származású professzor hangzatos kijelentései – például, hogy a neoliberalizmus a közgazdaságtan perverziója – bejárták a magyar sajtót. Rodrik a merész, szókimondó, a világot egy új perspektívából szemlélő gondolkodó képében jelent meg a magyar közönség előtt. Valójában azonban csak a neoliberális közgazdaságtan újracsomagolását hozta el, ami körülbelül annyira újszerű, mint Grósz Károly 1988-ban.
Rodrik célja, hogy megoldja a „globalizációs trilemmának” nevezett feladványt: a probléma lényege, hogy nem létezhetnek egyszerre a nemzetállamok, a demokrácia és a globalizáció. Ezt a professzor úgy próbálja feloldani, hogy „hiperglobalizáció” helyett „kiegyensúlyozottabb szabályok közé” szorítaná a globalizációt, így nem csak a multik és a nemzetközi befektetők érdekeit érvényesülnének, hanem a különböző dolgozói és fogyasztói csoportoké is. Vagyis, megszelídítené a globalizmust, ami pont annyira vonzó, mint az emberarcú kommunizmus – és annyira kivitelezhető is.
Galló Béla
politológus
Huszonkét évvel ezelőtt 1994 májusában az MSZP 54 százalékos abszolút többséggel nyeri a parlamenti választásokat, mégis koalícióra lép az SZDSZ-szel. Máig levegőben lóg a kérdés: vajon miért?
(Baloldali összefogás 2014-ben.)
Horn Gyula a hatalmi stabilitás igényével indokolja a koalíciót. Kétségtelen: az 54 százaléknál a koalíciós 72 százalék több. Több, de stratégiailag nem stabilabb. Hiszen saját pártjának vezetésén belül ezzel tovább erősíti a liberálisokat, noha ő maga nem tartozik közéjük.
Galló Béla
politológus
Annak idején az európai integráció ideája azon a feltevésen alapult, hogy a gazdaságok egymásra utaltsága, egymásba fonódása jó garanciája a békés fejlődésnek. E szép gondolat eminensen megfelelt a tőkelogika terjeszkedési igényeinek, ráadásul még egy politikai motívum is társult hozzá. Németországot mindenki keretek, sőt abroncsok közé akarta szorítani, de lehetőleg úgy, hogy abban a németek mégse lássanak börtönt, sokkal inkább perspektívát. Azaz, ne legyen többet „német kérdés”.
Méltányos megfékezésüknek két világháború sokszor tízmillió katona és civil áldozata adott „némi” históriai nyomatékot.
Az 1945 után kialakult kétpólusú világ szükségképpen kétpólusú Európát jelentett, az integráció így eleve fél európai – politikai értelemben vett nyugati – integrációnak indult. Demokráciák és közel azonos gazdasági fejlettségi szinten álló országok alkották, hiszen a németek a győztesek nagyvonalú adósság-politikája és a Marshall-segély révén hamar utolérték önmagukat s a korabeli Nyugat-Európát.
