Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Liberális hiszti 3.

Akkor vegyük át még egyszer: a határon túli magyarok a magyar nemzet részei. Az ő védelmük pedig nem egyenlő a határrevízióval.

Miközben az európai elit és a magyar kormány erőfeszítéseket tesz azért, hogy elkerüljön egy kiszélesedő háborút Ukrajnában, és Magyarországot távol tartsa a konfliktustól, eközben két honfitársunk lelkesen dolgozik azon, hogy Magyarországot belekeverjék. Erős szavak? Lehet, de az sem kevesebb, amit a két magyar szerző a világ egyik legtekintélyesebb külpolitikai folyóiratában állít, lényegében revíziós törekvésekkel vádolva a magyar kormányt. Ha ezek a gondolatok egy magyar médiumban jelennek meg, akkor az ember vállat rándít. Akkor sem érdemelne különösebb figyelmet, ha nem egy világméretű konfliktus kirobbanásának előszobájában lennénk. Így azonban minden szónak különös súlya van. A cikk ismertetésével nem bajlódnék, azt mindenki elolvashatja itt, magyarul pedig itt.

Hogy mi a bajom az írással?


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

December 5.

Amikor Gyurcsány Ferenc 2004. december 5-én elégedetten nyugtázta a népszavazás eredményét, vélhetően úgy gondolta, hogy egy briliáns húzással három legyet ütött egy csapásra.

Megtörte a Fidesz politikai lendületét, visszaadta a szocialista szavazók hitét, hogy képesek megnyerni a 2006-os választásokat, és sikerült elkerülnie, hogy a határon túli magyarok az állampolgársággal esetleg szavazati joghoz is juthassanak. Valószínűleg politikai zseninek érezte magát. Tévedett. A politikában a győzelem sok mindent igazol, de egy dolgot biztosan nem: azt, ha valaki szembefordul a sajátjaival.