A nyári uborkaszezonban végül hozzánk is eljutott a nyugaton dúló kultúrharc. Igaz, szokás szerint csak a pop-up bicikli utakkal teletűzdelt körúton belülre, pontosabban néhány ellenzéki városháza homlokzatára. A kedélyeket most éppen a progresszió aktuális jelképének tartott szivárványos zászló borzolja, amit pár ellenzéki polgármester helyezett ki.

A jelképválasztással ellenzékünk le van maradva egy brosúrával a neokommunista kultúrharc élcsapatától, náluk ugyanis a jellemzően privilegizált fehér homoszexuális férfiak által lengetett zászló már a kirekesztés jele. Akinek van gusztusa ideje itt elmélyedhet a különböző szexuális kisebbségek közötti kirekesztések komplex világában.

Az egész elsikkadt volna, ha a magukat hazafiaknak nevező focidrukkerek és az általuk keltett hullámon egy radikális politikus le nem szedik a zászlókat. Ha nincsen a habverés, a zászlók idegen testek maradtak volna a város életében, amiről a legtöbben azt sem tudják, mit jelképeznek.

A homoszexualitás propagálása nálunk nem igazán működik, a mi népünk a szexualitást ugyanis magánügynek tekinti, ami nem az utcára, hanem az otthon négy fala közé való. Ezért is szánalmas a nyugati diplomaták és multi cégek erőlködése, akiknek “munkaköri kötelességből” kötelező szolidaritani a Pride-on, és jó érzés tudni, hogy a magyar diplomácia külföldön kimarad ebből a polkorrekt őrületből.