Egy év leállás után hedonista korunkban érthető a korona-fáradtság. Déd- és nagyszüleink talán azért megértőbbek, mert ők átélték a Nagy Háborút, a gazdasági világválságot, a II. világháborút, vagy 1956-ot, amelyek a mostani járványügyi intézkedéseknél embert próbálóbbak voltak.

A XXI. század emberének a XX. század élettapasztalata a múlt része, ő most él, most akar a “régi normalitáshoz” visszatérni és az nem vigasztalja, hogy főszabályként fűtött lakásban, wc-papírral és tésztával bőven feltöltött boltok közelében és jó túlélési esélyekkel néz szembe a kórral.

A járvány elleni védekezés eszköztára ismert és véges, abból minden állam a saját helyzetéhez illő intézkedéseket választja ki. Németországban és Ausztriában például csak most nyitnak ki a fodrászok, mert rájöttek, hogy jobb ellenőrzött módon nyitva tartani, mint ellenőrizetlen módon zugfodrászkodni.

Magyarország most is a mezőny előtt jár. A nemzeti konzultáció előbb vitát, majd konszenzust teremtett a járványügyi intézkedésekről. Még azok is elmondták véleményüket a kérdésekről, pl. a közösségi médiában, akik nem küldték vissza az íveket. Nálunk talán ezért is ilyen magas az intézkedésekkel és a kormány járványkezelésével elégedettek aránya.

A többség elégedett.

A napokban sok szó esik a jogállamiságról. A józanul gondolkodó európaiak döbbenve hallgatják azon brüsszeliták szájából ezt a kifejezést, akik hosszú évekig szemet hunytak az uniós szerződések, pl. a Maastrichtiben rögzített szigorú költségvetési szabályok, déli országok általi megsértése fölött. Most éppen a járványra hivatkozva helyezték hatályon kívül a felelős költségvetés szabályait.

Amikor Jean-Claude Juncker korábbi bizottsági elnököt arról kérdezték, hogy a bizottság miért nem indít túlzott deficit-eljárást Franciaország ellen, csak széttárta kezeit, és azt válaszolta, hogy “Franciaország kérem, az Franciaország!” 2010-ben a polgári magyar kormány nem számíthatott ekkora nagylelkűségre.

Az uniós jogfelfogás másik gyöngyszeme a Joszif Visszarionovics nyomdokait (Nem az számít, hogy hányan szavaznak, hanem hogy ki számolja a voksokat!) követő eljárás, ahogy a Sargentini-jelentés szavazásánál a voksokat számolták. Sztálin legjobb tanítványai ugyanis úgy végül csak kihozták a kétharmadot.

Ora et labora! – Szent Benedek regulája ma is arra tanít minket, hogy bízzunk Istenben és tehetségünk szerint dolgozzunk a közösségért. Ez nem egyirányú utca, egy erős és összetartó közösség saját tagjait is jobban tudja támogatni.

Az emberek életében a családalapítás és gyermekvállalás olyan döntés, amihez tervezhetőségre van szükség. A balliberális kormányok idején a gyermekvállalás az átlagfizetéstől felfele belépőjegy volt a szegénységbe, a rossz kádári hagyományt folytatva ugyanis akkor lefelé nivellálták a társadalmat. Úgy “segítettek” a szegényeken, hogy közben tönkretették a középosztályt. Nem véletlen, hogy a Bokros-csomag után már sokkal kevesebb gyermek született.

Három gyerek lenne az optimális.

2010 után végre adott annak lehetősége, hogy a családtámogatás új rendszere több cikluson át fejtse ki jótékony hatását. Most értünk el ennek finomhangolásához és Alaptörvényben való rögzítéséhez. Számomra két kérdés különösen fontos:

(Terrorkészültség Brüsszelben a párizsi terrortámadások után.)