Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Orbán-kormány: emberi jogokból jeles

Putyin elnök látogatásának napján a ballib sajtó drámai hangon számolt be arról, hogy Magyarország megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát.

Cikkeikben az összefüggés látszatát keltették az orosz elnök magyarországi útja és a vétó között: lám-lám, a magyar kormány oroszbarátsága végül a NATO-val is szembefordítja az országot.

A valóság azonban az, hogy a magyar kormány nem utasította el a közös nyilatkozatot, mindössze feltételekhez kötötte az együttműködést: ha a dokumentumba bekerül a jogfosztott kárpátaljai magyar kisebbség melletti kiállás, akkor Magyarország is aláírja azt. Ezt nevezzük nemzeti érdekérvényesítésnek – ideje lenne, hogy a liberálisok szótárába is bekerüljön ez a ballib újságírók fülének egzotikusan csengő kifejezés.

Magyar kisiskolások Kárpátalján.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Magyarország – Brüsszel: 4:0

Magyarország és Orbán Viktor európai politikai tényezővé vált.

Ezt rögtön négy siker is bizonyítja: 1. Közép-Európa iránt megértő elnök került a bizottsági székbe; 2. térségünkből került ki a Valutalap új vezetője; 3. Angela Merkel szerint eredményesen használjuk fel az uniós fejlesztési forrásokat és 4. Trócsányi Lászlónak fontos biztosi pozíciót szánnak.

Az európai léptékkel közepesnek számító Magyarország – szövetségeseivel – rövid időn belül négyszer volt sikeres. A bevándorláspárti megmondóemberek és a balliberális médiamunkások a hazai ellenzék gyengeségét látva abba a reménybe kapaszkodtak, hogy majd Moszkva Brüsszel jól helyére teszi a budapesti kormányt.

Magyarország európai tényezővé vált.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

Nemzeti érdekérvényesítésből jeles

Uniós csatlakozásunk óta Magyarország eddig mindig súlytalan posztokat kapott az Európai Bizottságban. Olyan területeket, amelyek nem sok vizet zavartak: adóügyi biztos, társadalmi összetartozásért felelős biztos, oktatási biztos. Ezekkel nem sokra mentünk. Most először Magyarország elég erős volt ahhoz, hogy olyan biztosi posztot szerezzen meg, ami hatékonyan segíti a nemzeti érdekérvényesítést.

Azzal, hogy Trócsányi László karnyújtásnyi közelségbe került a bővítési biztosi tisztséghez, Magyarország óriási esélyhez jutott. Ez komoly pozíciójavulás a nálunk tízszer nagyobb Ukrajnával szemben és lehetőség, hogy Magyarország előnyös megállapodásokat kössön a Balkánon. Hosszú út vezetett idáig, és elsősorban nem is az elmúlt hónapok mesteri taktikai húzásaira gondolok, hanem arra, hogy Orbán Viktor idejekorán felismerte a Nyugat-Balkán és az Európai Unió déli bővítésének jelentőségét. Mert legyünk őszinték: miközben folyton Ausztriához és Németországhoz mérjük magunkat, mi egyelőre nem az ő ligájukban focizunk. Ők túl erős versenytársak. Sokkal több lehetőség kínálkozik a Balkánon, amiről a nyugatos orientációjú magyar politikai élet hajlamos megfeledkezni.

Ki most a soros elnöke a háromtagú boszniai államelnökségnek? Melyek a szerb gazdaság húzóágazatai? Ki kormányozza jelenleg Albániát? Nagyon keveset tudunk a nyugat-balkáni térségről, pedig az elmúlt ezer évben Magyarország sorsát legalább annyira befolyásolta az, hogy mi történik a Balkánon, mint hogy milyen folyamatok zajlanak Nyugaton. Ha végignézünk a magyar történelmen, azt látjuk, hogy a balkáni térség fontosságát csak a legnagyobb vezetők értették meg: Szent István, Luxemburgi Zsigmond, Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás tudták, hogy az ország sorsa fordul azon, ami a Balkánon történik.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

A XXI. Század Intézet konferenciáján nevén nevezték a nyugat válságát

A megújult XXI. Század Intézet konferenciát tartott a múlt héten Budapesten. Az előadók egy bő évtizeddel a 2008-as pénzügyi és gazdasági válság után azt vizsgálták, hogy a nemzetközi politika főszereplői milyen választ adtak a Lehman Brothers csődjével elinduló válságra.

Lánczi Tamás, az intézet igazgatójának “Ki nyeri a XXI. századot?” című bevezető előadása könyörtelen őszinteséggel vonta meg az elmúlt évtized mérlegét. A liberális modellbe révült nyugat a politikai verseny és a véleménynyilvánítás korlátozásával egyre jobban távolodik saját eredeti értékeitől, és gazdasági teljesítménye sem elég már a korábbi időszakban megszokott széles körű jólét fenntartásához. A nyugati elit a politikai, gazdasági és értékválságra kartellesedéssel (nagykoalíciókkal, kisebbségi kormányokkal), azaz a választási lehetőségek szűkítésével és a közvélemény változtatási igényének tudatos figyelmen kívül hagyásával válaszol.