Nézem a német tv különböző vitaműsorait, ahol szakértők már nyár óta a “menekültek” “integrálásáról” = letelepítéséről beszélnek. Német logika szerint a megoldandó feladatra összpontosítanak: A 600 000 jelenleg betöltetlen munkahelyre nem jelentkezik senki. Egyszerűen nem találnak ennyi alkalmas embert.

Pedig lenne honnan meríteni: 2,5 millió munkanélkülit tartanak nyilván csak Németországban. Az európai összehasonlításban alacsony (6-7%) felnőtt- és ifjúsági munkanélküliség mellett is bőven kijönne ez a létszám. Ha a németek nem jelentkeznek a hiányszakmákba, akkor itt vannak az eurózóna perifériájának országai, ahol, mint pl. Franciaországban rekord-magas (10%, 3,5 milliós) a munkanélküliség. Valahogy ők sem mozdulnak, inkább maradnak segélyen.

Ha úgy jobban tetszik: azokat a kijelentéseket, amelyek szerint a menekültstátuszra nem jogosultakat nem szabad beengedni az EU-ba hamarosan gyakorlati lépéseknek kell követniük. Az „européer” döntéshozók ekkor azzal fognak szembesülni, hogy több százezer (addigra lehet, hogy több millió) embert kellene kitoloncolni az Unió területéről.

Már most látszik azonban, hogy a tagállamok a jelenlegi jogi keretek között még a kérelmeket sem tudják feldolgozni: Németországban több százezer olyan kérelmet adtak be (némelyiket 2013-ban), amelyről a hatóságok semmit sem tudnak azon kívül, hogy léteznek. Ha valamilyen csoda folytán felgyorsulnának az eljárások, akkor megállapítást nyerne, hogy a kérelmezők többsége nem menekült. Ezek az emberek nem jogosultak arra, hogy az Unió területén maradjanak, tehát vissza kellene menniük oda, ahonnan jöttek. De nagy összegben mernék fogadni rá, hogy maguktól nem fognak.

„Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik a nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az első kettőt. És egyszerre kell megpróbálni előre vinni ezeket az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban, és menni előre.” (Gyurcsány Ferenc: Őszödi beszéd)

Merkel bevándorlás-politikája egyre messzebb kerül az európai polgárok vélekedésétől, és a valóságtól is: a kancellár még szeptember elején is azt mondta, nincs felső határa a befogadásnak. Mára ez a formula úgy módosult, hogy Merkelék döntenék el, hogy melyik migráns maradhat, és melyiknek kell mennie.

Legújabb bejelentésével Merkel igyekszik javítani mélyponton lévő népszerűségén és reagálni a vele szemben felmerült kritikákra, anélkül, hogy önellentmondásba kerülne. Ez azonban lehetetlen feladatnak tűnik.

Angéla az újraegyesítéskor 35 éves kelet-abszurdisztáni politikus volt. Pártja szóvivőjeként jól teljesített, ezért karrierje új lendületet vett. Az USA-ban is felfigyeltek rá, ezért egyhónapos tanulmányútra hívták meg, hogy jobban megismerhesse az új nagyhatalmi központot, és annak működését.

Angéla természettudósként mindent aprólékosan megfigyelt, sokat kérdezett és jegyzetelt. Összehasonlítási alapja is volt, hiszen a fordulat előtt az előző nagyhatalom nyelvét is kitűnően megtanulta, sőt, még tanulmányi versenyen is volt a Szovjetunióban. Az amerikai tanulmányút végén, már kicsit fáradtan szállt fel a repülőre, amikor kezébe akadtak jegyzetei. A fáradtság elszállt, és friss lendülettel kezdte összegezni a látottakat. Rögtön egy gondolatkísérletbe fogott: Európából is egy nagyhatalmat kellene csinálni!