Ahogy az amerikai-orosz proxi háború felgyorsítja a nemzetközi politika történéseit, úgy változik a hetven éve stabilnak hitt európai integrációs berendezkedés. Kelet-nyugat irányban a szuverenitás kérdése osztja meg a tagállamokat, míg észak-dél irányban a közös valuta. Arról mifelénk kevés szó esik, hogy az euró(adósság)zóna messze van a harmonikus valutaövezettől, az euró az északi országoknak kedvez, míg a déliek lassan már húsz éve stagnálnak és dezindusztrializálódnak. Egy megoldás az eurózóna kettévágása lenne egy északi és egy déli euróra, ahol az északi euró mai árfolyamon kb. 5-600 forint lenne, míg a déli euró 300-350.

Az integráció motorjának számító német-francia tengely pont az euró miatt akadozik. A németek (és az északiak) ugyanis a számukra “gyenge” eurón keresztül eddig exportvilágbajnokok voltak, aminek árát azzal fizették meg, hogy az Európai Központi Bankon és pl. a Next Generation EU (NGEU) 1 újjáépítési programon keresztül kedvező kamatra pumpáltak pénzt az államadósságuk piaci finanszírozására korlátozottan képes déli országokba. Angela Merkel az NGEU 1 programnál hagyta, hogy Olasz- és Spanyolország kapja a legtöbb pénzt, míg a klímaátállásban egyébként sokkal rosszabbul álló Németországnak kevesebb jutott. A francia elnök saját országának támogatásánál is visszafogott volt, azt remélve, hogy az NGEU 2, 3, 4 és 5 csomagoknál már vastagabban foghat a ceruzája.

A gazdasági súlya miatt politikai kulcspozícióban lévő Németország szerepe halványodik, hol van már az idő, amikor a német kancellár (Angela Merkel) arra gondolhatott, hogy a „populista” Donald Trump helyett ő az atlantista progresszorok igazi vezetője. Jött Joe Biden, aki persze korántsem roskatag személye, hanem a mögötte álló progresszor erőcsoportok okán vehette kézbe az angolszász karmesteri pálcát, amit valahol a Szilícium-völgyben kreáltak neki.

Amikor Scholz 2021-ben kancellár lett, az véletlenül sem a harmadik utas (tévutas) szocdemek diadala volt. Mindössze az történt, hogy kevésbé koptak el, mint a sokáig kormányzó konzervatívok, de koptak! Scholz már eleve olyan koalícióra kényszerült a zöldekkel és liberálisokkal, amely egy nála erősebb karakterű politikust is  megdolgozott volna, hát még őt.

Se nem törvényes, se nem etikus? Olaf Scholz német kancellár magyarázkodásra szorul. Még hamburgi főpolgármester volt, amikor a gyanú szerint közbenjárt az ottani Warburg Bank CumEx adóoptimalizálási ügyeinek elsimításában. Scholz és a bankvezér találkozója után a tartományi adóhivatal 2017-ben hagyott elévülni egy 47 millió eurós adótartozást, majd a bank 2018-ban 45,000 eurót adományozott a helyi SPD-nek. A CumEx egy olyan tranzakció, amelynek során osztalékra jogosító (cum) és osztalék nélküli (ex) értékpapírok úgy cserélnek gazdát, hogy az adókötelezettség megállapításakor azok éppen a “vagyonkezelőnél” legyenek. Ez a szál még fontos lesz.

Az ügy az aktákhoz került volna, ha Scholz nem lenne ma kancellár, pláne, ha nem Németország élén állna. Miért fontos, hogy – legalább – Berlinben egy globalista kormányfő üljön? A szeptember 25-i olasz választáson a hárompárti jobboldali szövetség az esélyes, így Róma az ukrajnai konfliktusnál a héják táborából átigazolhat a galambokhoz. Macron francia elnök sem lelkesedik az USA európai proxy háborújáért, ha Róma fordul, a franciák is visszatérhetnek korábbi óvatos álláspontjukhoz, Macron: „Nem szabad megalázni Oroszországot”. A német szocdemek pedig azért aggódnak, mert az olcsó orosz energia nélkül leállna a német ipar, ami már az ő törzsszavazóinak számító szakmunkásréteget is érzékenyen érintené.

Június közepén, amikor a francia-német-olasz kormányfő már majdnem meggyőzte az ukrán elnököt a béketárgyalásról, Boris Johnson Kijevbe sietett és utána ismét a fegyverek vették át a szót. A fegyverszállítás terén Berlin egyáltalán nem jeleskedik. Az európai NATO legerősebb hadseregét építő lengyelek ki is akadtak azért, hogy a “körcsere” keretében az ukránoknak átadott, 240 felújított T-72 tank helyett ígért új Leopárd 2-esekre 2-3 évet kell várniuk. Az ukránoknak Berlin alig küldött nehézfegyvert, vagy ha küldött is, spórolnak a lőszerrel.

Mesekönyv íróból (társ)kancellár?

A 177 oldalas koalíciós szerződésből a legtöbben az Európa- és külpolitikai részre figyeltek fel, amely immáron kimondva is egy német Európát céloz meg. Az NSZK szövetségi berendezkedését akarják a vén kontinensre erőltetni, ami persze az ahhoz már illeszkedő német cégeknek jelent (még nagyobb) versenyelőnyt.

Az Európai Egyesült Államok koalíciós szerződésbe emelt követelése az internacionalista baloldali, és a “kaviár-frakciónak” is nevezett jobboldali szocdemek közös nevezője: Előbbiek – a globalizáció nyerteseinek számító, jómódú nagyvárosi eliteket képviselő zöldekkel kiegészülve – saját buborékuk életérzésének “értékeinek” kiterjesztését és kőbe vésését várják. Utóbbiak pedig azoknak a német nagyvállalatoknak az ötszáz milliós házi piacát látják, amelyek jól fizető felügyelőbizottságaiban ülnek.