A DK egy hosszútávúszó komótosságával tempózik előre: Befészkelték magukat a NER legradikálisabb ellenzékének sarkába, megalakították árnyékkormányukat, rendszeres időközönként leigazolnak egy-két baloldali politikust, és hetente jelentkeznek TV produkcióval. A 2021-es baloldali előválasztáson a DK “jól fordult”: Előbb azzal a Jobbikkal kötöttek szövetséget, amely veszélyes lehetett volna a szavazóbázisukra. Második lépésben pedig a többi baloldali párttal közösen fúrták MZP kampányát, illetve miközben a többiek a baloldali miniszterelnök-jelölt személyére figyeltek, a Gyurcsány-párt háttéralkukkal elrendezte, hogy azon a térfélen nekik jusson a legtöbb parlamenti mandátum.
Az “ellenzékváltó” pólust eddig az az MZP képviselte, aki azért válhatott az előválasztás második fordulójában esélyes jelöltté, mert a Momentum mögé állt, így a játékelméletből ismert Chicken Game játékban Karácsony Gergely csak úgy tudta az “ellenzékváltó” szavazatok közte és MZP közti megoszlását, és ezzel Dobrev borítékolható győzelmét megakadályozni, hogy visszalépett a hódmezővásárhelyi polgármester javára.
Csak egy maradhat.
Úgy fest, az érintettek a negyedik gigagombóc után gyorsan kinevezték a bűnbakot: naná, hogy a saját miniszterelnök-jelöltjüket.
Kiről persze ma se tudni még, hogy jobbos balos, illetve balos jobbos volt-e, avagy csupán alanyi jogon mutatkozott-e olyan minden képzeletet felülmúlóan zavarosnak, mint amilyennek mutatkozott. (Pardon, nem zavarosnak, sokkszínűnek.)
Ki tudja?
Persze ma már ez nem is igazán érdekes: van-e érdektelenebb egy tegnapi, úgymond fontos politikai személynél?
Választási sorozatunk előző részében már rámutattunk arra, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltjének szavait komolyan kell venni, hiszen ha ő vezetné Magyarországot, a kimondott szót tettek is követnék. Talán már minimum verbális háborúba sodródtunk volna Oroszországgal és – a német katasztrófavédelem kisfilmjét követve – mi is nemsokára teamécsesekből és virágcserépből eszkábálhatnánk magunknak fűtőtestet. Ezért sem mindegy, hogy ki vezeti az országot!
Márki-Zay Péter egy dolgot biztosan megtanult Gyurcsány Ferenctől. A baloldal legerősebb pártjának vezetője őszödi beszédének szavait következetesen letagadja, többes szám első személyre terjeszti ki és az elhangzottakat azóta is “szenvedélyes igazságbeszédnek” tartja. Márki-Zay Péter is rezzenéstelen arccal és következetesen tagadja le akár csak egy-két nappal korábban tett nyilatkozatait.
Mint azt az egészségügy példáján is látni fogjuk, itt nem egy-két “szerencsétlen elszólásról”, “félreérthető mondatról”, vagy “néhány másodpercnyi kivágott idézetről” van szó. Amikor a “kapitány” azt mondja, hogy ő “nyugodtabb, ha az egészség üzlet, mintha nem üzlet”, vagy, hogy “illúzió és álszent dolog az ingyenes egészségügy”, akkor a baloldal győzelme esetén ránk váró alternatíva működési logikájáról beszél.