Galló Béla
Galló Béla politológus

Nincs Szerencse

Az ellenzék történelmet írt Szerencsen, mondta egy jobbikos politikus a kormánypártok vasárnapi öt százalékos győzelme után. Sajátos állítás, csakúgy süt belőle a valóság olyan merész interpretációja, mint amilyen annak idején a Wehrmacht visszavonulásaira kiötlött „rugalmas elszakadás” volt. Mindenki tudta, miről van szó, de nyilvánosan egy ideig mindenki úgy tett, mintha el is hinné.

Szerencs, az elvileg billegő körzet, gyakorlatilag most (is) a fideszes jelölt felé billent. Egy másik ellenzéki politikus (momentumos) szerint azért, mert az ellenzéki jobbikos jelölt úgymond megosztó figura volt: nemrég még bőszen „rasszizált”, hogy a cigányozást-zsidózást eme szép műszóval illessük. Ehhez képest az ellenzéki politikusok mégis szorosan odaálltak mögé, még Karácsony Gergely is lement Szerencsre, hogy Budapest is a „judapestező” kandidátust támogassa. (Arról nem szól a fáma, vajon lent is Unicumot ivott-e, netán most azért már valami erősebbet?)  Híresen mérsékelt személyes vonzerejükben bizakodva az ellenzéki „nagypolitikusok” talán azt remélték, példájuk ragadós, az emberek fegyelmezetten követik majd őket.

De nem követték.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Apróság

Két legyet ütni egy csapásra, szakállas politikai trükk, többek közt Lenin is igen eredményesen gyakorolta.

Amikor 1917-ben a mérsékelten szocialista Kerenszkij oktondi módon a háború folytatása mellett döntött, Lenin rögtön észrevette a kínálkozó dupla lehetőséget. Béke-propagandát indított erőteljesen, miközben hajszálpontosan tudta, hogy a folytatás minden egyes pillanata a bolsevikok kezére játszik. A főleg parasztkatonákból álló elcsigázott orosz seregek pokolba kívánták már a háborút, ő pedig jó érzékkel kiadta azokat a jelszavakat – " Béke, földosztás, szovjetek" – amelyekkel mindkét lehetőséget kiaknázhatta. Utóbbiról a muzsikok ugyan nemigen tudták, mi fán terem, de az első kettő telibe talált. Hamarosan jött is '17 októbere: a jövőt ily módon a Kerenszkij és Lenin közötti tálentum-különbség billentette el, mint tudjuk, az utóbbi javára.

Mutatis mutandis, Index-ügyben itt és most szintén két dongó zümmög a levegőben.
Az egyik az ellenzéki pártok közötti csípési sorrend mielőbbi eldöntése, aminek eminens mozzanata, ki milyen felületet birtokol az internetes médiában. Ha az Index eddig inkább a Momentumhoz húzott,  innentől – tessék jól figyelni – a DK-hoz húz majd. Persze a közös gyűlöletplatform meglesz, hogyne lenne, ez lévén ma a liberális minimum, ám léteznek emellett pluszpontok is. Ki gyűlöli a legsárgábban Orbánt, ki mondja rá a legszaftosabbakat, ki lenne erre a  g....-re a legveszélyesebb? Stb.
Szóval szép és nemes küzdelmek egész sora van még hátra addig, amíg el nem dől, ki is az első lúd az ellenzéki brancsban. (Az MSZP régóta a hátsó sorokban gágog már, miközben hatvan pluszos törzsközönsége szíve szerint inkább a hasonszőrű DK-hoz idomulna a juventokrata, ámde mérsékelt politikai okosságú Momentum helyett.)


Galló Béla
Galló Béla politológus

Mama, Papa, ne szavazz

Nő és férfi között egyebek közt az a különbség, hogy előbbiek nem tudnak állva pisilni - de hamarosan majd másképp lesz. Az is lehet nő, aki nőnek érzi magát, elemi joga lesz ez mindenkinek, nota bene, a férfiaknak is.

Ha például én ósdi természetemnél fogva gyakorlatilag állva pisilek, attól szülni még elvileg jogom van, már ha ragaszkodom hozzá. A többi már az orvostudomány dolga.

S hogy e szabadságvívmányokra mindenki nyitott legyen, páros napokon gyermekünkre adjunk lányka ruhát, a páratlanokon meg fiúsat, hadd dönthesse el a kölyök, melyiket fixálná a kettő közül. Ötvözheti is persze a kettőt, egyszer így, egyszer úgy, elől vőlegény, hátul mennyasszony, ahogyan ezt vidékiesen mondják, szóval ez a harmadik is egy kézenfekvő opció.

Mindez arról jut eszembe, hogy miközben önfeledten tapsolnék a humán lehetőségek eme maholnap kötelező, végtelenül vonzó, új tárházának, jön Kádár Barnabás (Barnabásia?) a Momentumtól,  és megnyirbálná avíttas emberi jogaimat.

Egyelőre még nem jogilag nyirbálná meg, csupáncsak ifjonti észjárásának sárgászöld lendületével arra venne rá, hogy mielőtt még ilyesmire sor kerülne, jobb volna, ha önszántamból immár nem szavaznék többet.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Ismerős a spájzban

Ha valaki egyszer komolyan összehasonlítaná az egykori nómenklatúra krémjének szerepét a Lajtától keletre lezajlott rendszercserékben, érdekes különbségeknek és párhuzamoknak juthatna nyomára.

Például, hogy bár aligha volt két egyforma átmentési technika, a sikeresség egyaránt közös tulajdonságuk. Nincs olyan ország errefelé, amelyben a nómenklatúra felső szegmense ne került volna többé-kevésbé megint meghatározó (közéleti, gazdasági, média és kulturális) pozíciókba, ami azért históriai brancs-teljesítmény. „Tetszettek volna forradalmat csinálni”, mondta az emiatt berzenkedőknek egykor Antal József, de hát nem tetszettek. Még a régió egyetlen „forradalmát” is az ottani nómenklatúra időben eszmélő része (Romániában, a Securitate) csinálta. (Némi külső rásegítéssel, ám ez most mindegy). 

A nómenklatúra-brancs pontos története ezzel együtt korántsem fekete-fehér. Mindenki nem lehetett átmentő. Gorbacsov, Jelcin, Putyin, Hodorkovszkij (Komszomol!) egyaránt a szovjet felső-nómenklatúra részei voltak, mégis micsoda eltérő sorsok és életutak! Nálunk elég Pozsgay Imre, Biszku Béla,Grósz Károly, Gyurcsány Ferenc nevét kimondani, és a leegyszerűsítések máris semmivé foszlanak. Szembetűnő továbbá, hogy a kommunista pártok egykori - biológiailag is lecsengő - prominensei helyett mindenütt főleg a második, vonal, s még inkább ifjúsági szervezeteik figurái nyomultak előtérbe. Az ósdi elvtársak visszahúzódtak komfortzónájukba, s jött a saját zseb ideológiájú KISZ-vezetői sereg.