A konfliktusok általában egy provokációval eszkalálódnak. Így volt ez az újkori népvándorlás utóbbi öt évében is. “Gondos kezek” adják meg a kezdőlökést, azt remélve, hogy a folyamat elmozdul a holtpontról és számukra kedvező fordulatot vesz.

Szögezzük le: A kötelező uniós migránskvóta Berlin és Brüsszel szemében csupán eszköz a német export házi piacának kontinens egyben tartására és az integráció elmélyítésére. Akkor is, ha kiderült: semmi értelme idegen vallású és kultúrájú emberek százezreit beengedni, integrációs erőfeszítés nélkül jól tartani, és a multikulti jegyében eltűrni párhuzamos társadalmaikat. 

Angela Merkel 2015 őszén felismerte, hogy amit nem sikerült az euró “megmentésével”, az sikerülhet a migrációval. Nyolc ország máig nem tagja az eurozónának és a britek már készültek a Brexit-népszavazásra. A migránsválság “európai megoldása” jó katalizátor lett volna az integráció mélyítésére.

A hivatalos verzió szerint Angela Merkel nem akart “csúnya képeket” a határokon, ezért nyitotta meg egyoldalúan a német határt “minden szír” előtt. Tudjuk, hogy onnantól minden migráns szírnek és kiskorúnak vallotta magát, hogy álmai földjére, Germany-ba jusson.

Berlin és Brüsszel több legyet akart a migránsok beeresztésével és kötelező szétosztásával egyszerre leütni: a lopakodó föderalizáció mellett az életerős fiatal férfiak százezrei vérfrissítésként megoldást kínálnak az öregedő és csökkenő lélekszámú európai társadalom problémáira. A kétmilliós tömeg integrálása lendületet ad a belföldi fogyasztásnak, és idővel enyhíti a kontinens minőségi munkaerő problémáját. Papíron legalábbis.

Azóta már tudjuk, hogy Merkel akkori va banque játéka azt a célt is szolgálta, hogy a “humanitárius imperializmus imperatívusz” jegyében Európát tovább lökje a föderális Európai Egyesült Államok irányába, hiszen a migráció örve alatt a határőrizettől a menekültügyi eljáráson át egészen az integrációig mindent Brüsszel hatáskörébe lehetett volna utalni. Az adósrabszolgaságból közös valutából kimaradó országok is bekerültek volna a zsákba. Kis híja volt, hogy nem sikerült.

Szívóhatás van, toló nyomás nincs.

Joggal várjuk a bocsánatkérést a jelentést elfogadó 448 európai képviselőtől, az Európai Bizottság akkori elnökétől, Jean-Claude Junckertől, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosától, Filippo Granditól, az Európa Tanács főtitkárától, Thorbjørn Jaglandtól, és végül Judith Sargentinitől, a LIBE Bizottság jelentéstevőjétől, amiért az alábbi nevetséges nyilatkozat kidolgozásában és elfogadásában részt vettek.

Emlékeztetőül, miért is marasztalták el Magyarországot másfél évvel ezelőtt:

Migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogai

(61)  Az ENSZ menekültügyi főbiztosa 2015. július 3-án aggodalmának adott hangot a menedékjogról szóló törvény gyorsított eljárásban történő módosítása kapcsán. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa 2015. szeptember 17-én kifejezte azon véleményét, hogy a menekültekkel és migránsokkal szembeni bánásmód tekintetében Magyarország megsértette a nemzetközi jogot. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa 2015. november 27-én azt nyilatkozta, hogy a Magyarország által a menekültügyi kihívásra adott válasz nem felel meg az emberi jogoknak. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa, az Európa Tanács és az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala 2015. december 21-én sürgették Magyarországot, hogy tartózkodjon olyan politikák és gyakorlatok alkalmazásától, amelyek intoleranciát, félelmet és idegengyűlöletet gerjesztenek a menekültekkel és migránsokkal szemben. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa 2016. június 6-án aggodalmának adott hangot amiatt, hogy egyre több vádat fogalmaznak meg a magyarországi határőrizeti hatóságok által a menedékkérők és migránsok ellen elkövetett visszaélésekkel kapcsolatban, valamint aggasztónak tartotta az általánosabb értelemben véve korlátozó jellegű határőrizeti és jogalkotási intézkedéseket, ideértve a menekültügyi eljáráshoz való hozzáféréssel kapcsolatos intézkedéseket is. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 2017. április 10-én kérte a dublini eljárás szerinti, Magyarországra irányuló átadások azonnali felfüggesztését. 2017-ben a Magyarországon benyújtott 3397 nemzetközi védelem iránti kérelemből 2880-at elutasítottak, ami igen magas, 69,1 %-os elutasítási arányt jelent. 2015-ben a 480 nemzetközi védelem iránti kérelemmel kapcsolatos bírósági jogorvoslati kérelem közül 40 esetben (9%) született pozitív döntés. 2016-ban a 775 jogorvoslati kérelem közül 5 esetben (1%) született pozitív döntés, 2017-ben pedig egyáltalán nem volt jogorvoslati kérelem.

Amikor azt mondta: Wir schaffen das, és amikor egymaga döntött a schengeni határok megnyitásáról, a magyar miniszterelnökön kívül senki sem merte feltenni a kérdést: mégis ki hatalmazta fel erre? Hasonlóan, amikor Merkel Törökországban tárgyalt Erdogan elnökkel a migrációs paktumról, a mainstream médiában és politikai elitben nem merült fel a kérdés, hogy miért nem Juncker bizottsági elnök vagy az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője tárgyal az Unió nevében. Röviden tehát: Merkel határozta meg az európai politikát, ő diktálta a tempót.