Lassan kerítés szépségversenyt lehet hirdetni. Ausztriában volt a „kapu oldalszárnyakkal”, amit a hadsereg is őriz. A Csalagút calais-i bejáratánál egy “balesetvédelmi fal” akadályozza meg, hogy migránsok a síneken gyalogoljanak át Angliába. Az észak-afrikai Ceuta város körül hatméteres falat emeltek. A görög-török határon háromszor hosszabbra, 40 kilométeresre bővítették a falat, míg a bolgár-török határon a 30 kilométeres kerítésből idestova egy 150 kilométeres lett.

Egy fizikai határzár önmagában még nem elég hatékony, kell mellé egy jogi határzár is. Ebben is a magyar kormány járt élen, amikor tranzitzónákat vezetett be, majd a visszaélések nagy száma miatt és a bevándorláspárti NGO-k és uniós bíróság nyomására ezeket bezárta és a menedékkérelmek beadását a magyar külképviseletekre irányította.

Létezik egy legenda, egyfajta távoli előképe mindannak, ami most történik velünk. Amikor Aquinói Szent Tamás meglátta az Albertus Magnus által épített embermást, az emberi hangon megszólaló, embernek látszó androidot, dühében és félelmében a földdel tette egyenlővé mesterének munkáját. Könnyen azonosulhatunk az érzéseivel, hiszen az emberi szellem és az emberi szabadság, a szabad akarat nem pótolható a gépek programozott rabszolgaságával. Ma nagyon azonos eredetű átalakulás zajlik körülöttünk még akkor is, ha nincs módunk Szent Tamáshoz hasonló módon reagálni rá.

A demográfia kérdése sokkal több puszta szociológiai-szakpolitikai problémánál. Valójában egy civilizáció életerejéről vitatkozunk. Mi, nyugatiak, a viszonylagos jólétben hajlamosak vagyunk azt gondolni és úgy érezni, hogy a kellő fogyasztói komfort megszerzéséhez szükséges pénz minden emberi szükséget kitölt. Végzetes tévedés. A cukormázon keresztül látva a harmadik világ helyzetét ugyanis felismerhetjük, hogy az igénynélküliség az európai mércével beláthatatlan embertömeggel párosítva hatalmas energiákat összpontosíthat. Olyan mértékűeket, amelyeket jóléti-fogyasztói demokráciáink tartópillérei nem viselhetnek el, ha egyszer ez az erő rájuk szabadul. Láthatjuk mindezt az összes befogadó ország általános gazdasági és társadalmi helyzetén. A következő években pedig ennek a döntésnek a rezsijét akarják minden európai uniós tagállammal megfizettetni.

Sokszor kérdezik tőlem, hogy miért ragaszkodnak Brüsszelben és Berlinben ennyire csökönyösen a kötelező betelepítési kvótához. Mások arra kíváncsiak, hogy Angela Merkel távozásával vajon várható-e fordulat a német és (ezzel áttételesen) az európai migrációs politikában. A válaszom utóbbira – sajnos – egy világos NEM.

Ameddig a premisszák nem változnak, addig a neoliberális elit sem fog változtatni politikáján. Mivel Európa népessége folyamatosan csökken és az “őslakos” európaiak továbbra sem vállalnak a lakónépesség fenntartásához elégséges számú utódot, a nyugati elitek szemében a migránsok kvóta alapú betelepítése továbbra is egy opció marad.

Dánia és Ausztria a Null Covid mintájára bejelentette a Null Migráns politikát, amivel felzárkóztak a magyar és a visegrádi migrációs állásponthoz. Ennek lényege, hogy nem a migránsokat kell Európába hozni, hanem a segítséget kell a bajba jutott emberekhez küldeni. A szociáldemokrata dán kormány, illetve a konzervatív osztrák kancellár ezt megértette, talán országainknak még nem késő, hogy fordítsanak.

A migrációs helyzet ugyanis fokozódik. A NATO kivonult Afganisztánból, az USA Irakból is kivonja harcoló csapatait, így mindkét országban a vallási fanatikusoknak nyílik tér. Aki nem akarja a tálibokkal visszatérő középkort megvárni, elmenekül. Eddig legkevesebb egymillióan indultak el Európa felé, de még sokkal többen készülnek útra kelni.

Mit üzenünk nekik?