Sokan csodálkoznak nyugaton, hogy a nagyszámú idegen népesség kötelező szétosztását és betelepítését következetesen elítélő visegrádi országok most milyen gyorsan és barátian segítenek az ukrán háborús menekülteken. Azért nem értik, mert Nyugat-Európában nem folytatták le azt az őszinte vitát, amit például mi, magyarok egy nemzeti konzultáció (2015) és egy népszavazás (2016) kapcsán, illetve a 2018-as országgyűlési választás előtt már megtettünk.

Baráti helyre érkeznek.

Nekünk, magyaroknak ugyanis egyértelmű, hogy aki az életéért fut és egy határt lép át, valamint együttműködik a hatóságokkal és rendelkezik dokumentumokkal, az valódi háborús menekült. Ilyenek voltak az 1956-os magyarok is, akik egy határt átlépve Ausztriába mentek. Akkor számos ország döntött úgy, hogy befogad magyar menekülteket, ám ezt a döntést önkéntes alapon hozták meg.

Torokszorító képek jelentek meg a minap az Indexen: Törökországból a tengeren át több mint ezer menekült érkezett az elmúlt napokban a görög Kosz szigetére. Nincs ember, akinek ne esne meg a szíve az örömkönnyeket hullató szülőkön és a csónakokból a partra ugráló, vagy éppen szüleik kezét szorító gyerekeken. A képek egyértelműen azt sugallják, hogy a menekültek befogadása az Unió erkölcsi kötelessége.

A fotók azonban másról is árulkodnak. A képeket alaposabban szemügyre véve más benyomásunk támad, mint az Afrikából az olasz partokhoz tartó lélekvesztők láttán. A görög szigethez érkező menekültek ugyanis vadonatúj, milliós csónakokból szállnak partra, hibátlan mentőmellényt viselve.

Például azért, mert haza kéne zavarnunk a Tesco Magyarország brit vezérigazgatóját és az összes többit, akik egyáltalán nem tudják bizonyítani, hogy otthon üldöznék őket, politikailag, vagy társadalmilag, viszont az megalapozottan feltételezhető, hogy gazdasági okok miatt vándoroltak ide be, még ha a bevándorlásuk munkaszerződés formájában is történik. Egyrészt elveszik a helyet egy tehetséges magyar ember elől – mindaddig, amíg nem lesz legalább két teljes jogú vezérigazgató a Tesco élén, az egyik magyar –, másrészt megélhetési céllal, tehát gazdasági bevándorlás céljával tevékenykednek itt.

Olvasom a véleményeket a bevándorlás vitában. Állítólag Európa fekete bárányai vagyunk és idegengyűlölők.

Fontos leszögezni, hogy továbbra sem zárt az Európai Unió és így Magyarország sem a humanitárius katasztrófa elől menekülőkkel szemben, sem azokkal a migránsokkal szemben, akik legálisan munkát szeretnének vállalni a területén.

Magyarországnak sem a politikai menekültek és a gazdasági bevándorlók (például az albán pék, a török gyrosos vagy az erdélyi kőműves) okoznak problémát. A baj a migráció harmadik fajtájával van, a megélhetési bevándorlással. Nem kevesen ülnek úgy hajóra Afrikában, hogy bár helyzetük hazájukban siralmas, valójában nem számítanak politikai menekültnek. Európába érve pedig túlélési stratégiájuk legfontosabb pillére a politikai menekülteknek járó juttatások igénybevétele.