Az, hogy a média nemigen tájékoztat már tárgyilagosan, hanem a háttérből irányító érdekcsoportok szájíze szerint emeli ki, vagy hagyja éppen homályban a háborús tényeket, csupán kiinduló pontja lehet egy valamire való doktori dolgozatnak. Afféle „kályha”, amitől elindulva még összetettebb konklúziókra juthatnak a jövő jeles politológusai.  

Illusztrációként most csak egy Foreign Affairs cikkre hívnám fel becses figyelmüket. (Ukraine’s Best Chance. A Successfull Offensive Could End War With Russia. By Rajan Menon, April 12, 2023) Olvasásakor tartsuk szem előtt, hogy a Foreign Affairs nem csak egy a számos, külpolitikára és nemzetközi ügyekre szakosodott folyóirat közül, hanem a mindenkori amerikai külpolitika formálóira mindig hatást gyakorló, s azok véleményét mindig ki is fejező fontos periodika.

A szóban forgó írás nem rejti véka alá: a Nyugatnak Ukrajna már eddig is sokba kerül. Egy lehetséges győzelem után a költségek persze csak tovább növekedhetnek, kábé sok száz milliárd dolláros újjáépítési összeg kalkulálható, miközben az ukrán költségvetési hiány megközelíti a 40 milliárdot. (Arról nem szól az amerikai fáma, hogy az újjáépítésben serénykedő cégek profitvonzatai hogyan alakulhatnak majd, mindenesetre sajnálni azért olyan nagyon ne kezdjük őket.)

Most így a vége felé érdemes néhány általános tanulságon elmerengeni.

Ha őszinték akarunk lenni, akkor feltehetjük maguknak a kérdést: Mit tehetünk mi itt, az Amazonas  őserdejéért? A válasz az, hogy nagyjából semmit. Egyrészt mert messze van, másrészt mert fogalmunk sincs az ottani helyzetről, az okokról, melyek a tüzeket okozzák. A médiamunkások, akik a hisztériát szítják, semmivel sem tájékozottabbak min mi, csak nekik módjuk van kifejteni a véleményüket – mely ugyan olyan érdektelen, mint a miénk – nekünk meg nem. Persze az is kérdés, hogy miért olvassuk ezeket, miért váltanak ki dühödt és tökéletesen céltalan vitákat?

Ezekről a rettenetes hírekről és a körülöttük felcsapó hisztériáról nekem Rejtő Jenő összefoglalója jutott eszembe. Azt írja a Mester, hogy „Az emberi részvét éppen fordítottja egy kirándulásnak. Mennél távolabb fekszik térben a szánalom célja, annál gyorsabban és kényelmesebben eljut hozzá megértő embertársainak szíve!” Milyen igaz.

Az egykor még szebb jövőben reménykedő cicapárt elnöke, Vona Gábor nagy bajban van. Pártja beragadt a 10-15% támogatottsági sávba, és a sorozatos botrányok miatt egyre távolabb kerül a kormányrúdtól. Ráadásul a néppártosodás Simicskával súlyosbított szakasza, és a radikális szárny háttérbe szorítása csak apasztja a Jobbik támogatottságát, ami a tüntetések gyér látogatottságán is lemérhető.

Agitáció és propaganda minden vonalon.

Csokorba gyűjtöttem az ellenzéki skizofrénia leglátványosabb tüneteit. A sor minden bizonnyal hosszan folytatható, az alábbi öt ellentmondás azonban rendszeresen visszatérő elem az ellenzéki médiában:

1. A magyar kormány Kína/Oroszország láncos kutyája! – VS – A keleti nyitás nem működik, nem jön se megrendelés, se beruházás, se pénz a keleti országokból.

Feloldás: A nyugat-európai országok már évtizedekkel ezelőtt megkezdték – és végre is hajtották – a keleti nyitást. Minden állam, nemzeti érdeke szerint igyekszik a lehető legtöbb országgal előnyös gazdasági kapcsolatokat kiépíteni. Nekünk is így kellett volna tennünk, már sokkal hamarabb. A keleti nyitás azonban már most is sikeres. A közép-európai térség országai közül mi exportálunk a legtöbbet Kínába: a tavalyi évben 600 milliárd forintnyi árut szállítottunk az ázsiai országba.