Úgymond azért, hogy a „köztársasági egységfront” szellemében  megakadályozzák a „szélsőjobbos” Marine Le Pen hatalomra kerülését. Csupán 17 százalékuk voksolt Le Penre, 41 százalék pedig se ide, se oda nem szavazott, egyszerűen kiszállt a választási buliból.

„Köztársasági egységfront”? „Szélsőbal”? „Szélsőjobb”?

Ezek a 20. századi politikai kategóriák csak arra hivatottak, hogy a globalista fősodor a pontatlanság homályába burkolja velük a 21. század lényegbevágó problémáját, a globalisták kontra szuverenisták konfliktusmezőt. A magukat immár progresszívnek minősítő globalisták nyelvpolitikájának éppen az a célja, hogy az ilyen érzelemdús jelzős szerkezetekkel megossza a szembenállók, azaz a szuverenista populisták táborát, s ezzel lehetőleg a multik zászlaja alá sorakoztassa azt a baloldalt, amely saját önképe szerint egykor amúgy is a progresszivitás jegyében fogant. A balos populista még mindig kevésbé ráz, mint a jobbos, sőt a proletár internacionalizmus és a multik globalizmusa ma már szinte kétpetéjű ikrek, ha előbbit vészesen legyengítették is múlt századi gyermekbetegségei. A „szélsőjobb” viszont egyre virulensebb, tehát veszélyesebb: ő az, aki ellen a multiknak mindenáron, akár a veres ördöggel is össze kell fogniuk.

A mainstream csak tőlük fél! Marine Le Pen és Matteo Salvini, a 2022-es francia elnökválasztás, valamint a legkésőbb 2023-ban tartandó olasz parlamenti választás fő kihívója ennek az európai parlamenti csoportnak a két legismertebb arca.

Marine Le Pen a 2017-es elnökválasztáson három százalékkal maradt le Emmanuel Macron mögött (24:21), aki csak azért válhatott elnökké, mert a 2. fordulóban a többi jelölt felsorakozott mögé. Le Pen megválasztása esetén népszavazást írt volna ki Franciaország eurózóna-tagságáról, amin a többség már akkor a kilépésre szavazott volna. Azóta Macron népszerűsége történelmi mélységről mélységre bukdácsol, és most abban reménykedik, hogy az uniós költségvetés és mentőcsomag segítségével nagyobb megszorítás nélkül kihúzza a választásig. Jól mutatja a francia közhangulat állapotát, hogy a szocialista kormány egykori gazdasági minisztere jobboldali miniszterelnökbe és az iszlám szélsőségesek elleni jó populista hangulatkeltésbe kapaszkodik.

Matteo Salvini már bizonyított. Az 5 Csillag Mozgalommal közös kormányzásuk idején sikerült a jogszabályok következetes betartatásával “falat építeni a tengerre” és korlátozni az Afrika felől érkező illegális és tömeges migrációt. Amikor Brüsszel szelektív jogértelmezésével a bevándorlásellenes római kormány ellen akarta elsőként alkalmazni a költségvetési szabályokat, Salvini “kincstári kötelezvények”, vagyis az olasz euró bevezetésével fenyegetőzött, ami egy párhuzamos valuta bevezetésével az eurózóna végét jelentette volna. Salvini — Berlusconi 2012-es esetéhez hasonló — megbuktatása kész politikai krimi és azt mutatja, hogy Berlinben és Brüsszelben mennyire félnek tőle.

Orbán Viktornak igaza van, amikor azt írja, hogy “Európa sorsa Olaszországban dől el”. A Liga és az Olaszország Fivérei bevándorlásellenes és euroszkeptikus tömb a következő olasz választás fő esélyese, ketten együtt 40% eredményt érnének el.

Felrázzák Európát

De nem. Bejött a papírforma.

Emmanuel Macron kb. két százalékot vert rá Marine Le Penre, ők küzdenek meg egymással az elnöki pozícióért a május 7-ei második fordulóban. S persze nem kell hozzá merészség, hogy az előrejelzők ezúttal még magabiztosabban jelentsék ki a tutit: Macron minden Nemzeti Fronton kívüli erőt mozgósítva, szinte „össznépi” összefogással elnyeri majd a köztársasági elnöki címet. Még nem is érvényesítették az első forduló eredményét, de Macron mögé a nemzeti radikalizmustól ódzkodó bal- és jobboldali pártok máris felsorakoztak.

„Ha a következő napokban nem kerül elő újabb botrány, François Fillon tovább jut a második fordulóba” – jegyzi meg egy háttérbeszélgetésen az elmúlt hetekhez képest sokkal nagyobb magabiztossággal egy francia jobboldali szavazó. A vélemény nem az egész társadalom, csak a jobboldaliak gondolkodását mutatja, de Fillonnak az első fordulóban egyedül ez számít.