Galló Béla
Galló Béla politológus

Bölöni

Lényegbe vágó, minden ízében elgondolkodtató interjút tett közzé egyik hetilapunk Bölöni Lászlóval.  A fociért talán nem igazán rajongók kedvéért ide idézem a felvezetőt: „ Puskás Ferenc óta ő az egyetlen magyar BEK-győztes futballista, aki edzőként is (…) olyan sikereket ért el, amilyenekhez hasonlót sem produkált más magyar szakember.”

Szeretem, nem szeretem (én szeretem) a focit, de akárhogy is, Bölöni mindenképpen a sikeres européer magyar egyik jelenkori megtestesülése. Öt nyelven beszél, „műveltségével, intellektusával a futballvilágban nem mindennapi jelenségnek számít.”

Alapszakmáját tekintve – családi hagyományai okán – egyébként ő is fogorvos, életének egyik fordulópontján mégis az edzői karriert választotta. Szerencsére, mondhatjuk immár bátran, hiszen jó fogorvos egész biztosan több akad, mint kiváló futballedző.

Mindezt mégse hoztam volna szóba, ha a lapban csupán Bölöni sportkarrierjét ecsetelik. Ennél azonban jóval több van benne. Hogyan lehet, s hogyan kell sikeres magyarként létezni a 21. században? – ez a kérdés lüktet a sorokban, amelyekből aztán az erre adott vonzó válasz is kiolvasható.  

„A civilizált Nyugatnak halvány gőze sincs, hogy kik vagyunk mi.”, mondja egy sikeres magyar, akinek szakmai érdemeit Európa szerte elismerik. Tehát nem egy kudarcos ember savanyú véleménye ez, hanem egy nyugatias mércével mérve is Valakié. Ráadásul egy erdélyi, sőt székely magyar emberé, akinek román állampolgárként mind Romániával, mind az anyaországgal megvoltak a maga kényszerű játszmái.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Egy csángó történet Ferenc pápa csíksomlyói látogatása elé

Ferenc pápa a „csentenár” – vagyis Erdély Románia általi megszállásának 100. évfordulója - alkalmából felkeresi a magyar katolicizmus talán legnagyobb búcsújáró kegyhelyét, a csíksomlyói kegytemplomot és az ott létesített Hármashalom-oltárt.

Pontosítanunk kell: jóideje ugyanis nem csak a magyar katolicizmus kegyhelye, hanem az összmagyarság egyik fő misztikus központja is a helyszín. Ferenc pápa egy héttel a szokásos pünkösdi búcsú után fog érkezni, és nem sokkal a Batthyáneum nevetséges okokra alapozott, ismételt elvétele-, illetve nagyjából egy évvel a marosvásárhelyi katolikus gimnázium üldözésre hajazó, megoldatlan ügye után.

A pápa látogatásával kapcsolatban vannak reménykedő hangok, és maga Böjte Csaba testvér is ilyen irányú várakozásairól beszélt. Másfelől nézve a dolgot azonban néhány aggasztó lehetőség nagyon is valóságosnak tűnik. Többek között az, hogy Csíksomlyó magyar közösség megmaradásának helyszíne helyett a továbbiakban a román katolikusok kegyhelye lesz, vagy, ami rosszabb, az ökumené jegyében akár az ortodoxok ügye is. Ez utóbbi a magyar múlt megszokott módszer szerinti asszimilációja lenne.

Történészként a lehetőségek latolgatása helyett inkább egy már megtörtént esetet szeretnék Önöknek elmondani. Egy ma Romániában található kisváros történetét, a Kárpátokon túl, a Jászvásártól (Iasi) nem messze fekvő Kotnár moldvai település történetének néhány fordulatát.


Molnár Attila Károly
Molnár Attila Károly eszmetörténész

Válasz Orbán Krisztiánnak

Kedves Krisztián,

olvastam szerzőtárs, olvastam művedet a magyar gazdaság és politika elmúlt száz évéről. A témád a közgazdaságtan klasszikus kérdése: miért gazdagszanak meg némely országok, és hanyatlanak vagy stagnálnak mások. Közgazdász kutatók tömege foglalkozott ezzel, hatalmas, az összehasonlításokat lehetővé tevő adatmennyiséget mozgatva. Mások inkább intuitíven írtak erről, amely meglátások időnként zseniálisnak bizonyultak. Az a benyomásom, a Te írásod sem az első, sem a második csoportba nem tartozik, inkább egy nem túl eredeti kormánykritika, amiből viszont sok van.

Azt állítod, hogy a politika tehet a felzárkózás elmaradásáról, és az uniós pénzek elmaradásával szükségszerű az újabb összeomlás, amit az elmúlt egy-két évben még csak 43 567-ször olvastam vagy hallottam az igényes és kreatív szakértőktől. Lehet, így lesz, lehet, nem. De érdekes, ahogyan érvelsz, és a haragodat kivetíted az elmúlt száz év magyarjaira. Ebből az következik, hogy Orbán Viktor nem felelős, a magyarok viszont menthetetlenek. Úgy tűnik, némi hezitálás után Te is beláttad TGM jóslatát, miszerint itten vagy SZDSZ-kormány lesz vagy Mucsa (marad).  De erről később.


Máthé Áron
Máthé Áron történész

Itthon vagyunk

Június 4-e van. Trianon évfordulója, a Nemzeti Összetartozás Napja. Általában kicsit kellemetlen téma ez, régi, lassan száz éves nagy vereségünk, a magyar brand töréspontja.

Szavadban múlt zenéje szólt,

s hívogatott a falu-ölbe.

Arcodra, mondd, a fényt s mosolyt

nem Rapsonné asszony bűvölte?

Áprily Lajos

(Nemzeti Összetartozás Napja a Vereckei-hágón, a honfoglalás millecentenáriumi emlékművénél. Fotó: MTI/Nemes János)

Értelmiségünk baloldali eszméktől megszédült fele igazságosnak tartja, hol azért, mert az „úri Magyarország” kapott egy nagy sallert, hol meg azért, mert egyáltalán, a tradicionális magyar, mint fogalom, ingataggá vált, és hát ugye, a progresszió, az halad. Népünk másik része a pszichodráma-csoportokat idéző világba menekül, fantáziál mindenről, csak ne kelljen együtt élnie a tudattal, hogy egy történelmi vereséget szenvedett nemzet tagja. Mások meg a fogyasztói világ kádári átszüremkedése szerint románozzák le Márton Áron püspököt, vagy nevezik jugó csajnak Ruzsa Magdit. Az előző két felfogás téves, az utóbbi hozzáállás meg leginkább taszító. Trianon nem csak egy adott típusú magyarság-élmény kudarca, hanem mindig mindannyiunké. Másfelől meg nem a permanens vereséget kell benne látni, hanem az örök parancsot, hogy a földről fel kell kelni. Végül, a harmadikként említett fogyasztói, kissé „proli” megközelítés viszonylatában reményt keltő, hogy még egyetemi éveink alatt itt tanuló pozsonyi barátom még részegen is kioktatta az őt leszlovákozó budapesti rendőröket. Talán a legnagyobb fájdalom nem is a minket igazságtalanul sújtó békeszerződés, hanem a szétszakítás, az hogy határok választják el azokat, akiknek az elődeik ezer évig összetartoztak. Határok nem csak térben vannak, hanem a lélekben is. A XX. század olyan határokat, olyan korlátokat rakott ránk, amelyek a lelkünkön túl szó szerint a húsunkba vágnak. Vajon megéri-e magyarnak lenni?