Azt még a vak is látja, hogy a korrupciós botrányok miatt a kritika középpontjába kerülő EP el szeretné terelni a figyelmet zűrös ügyeiről és ehhez sokadszorra Magyarországot használják kommunikációs bokszzsáknak. Miközben a gurulós koffernyi pénzről elhíresült szocialista EP-képviselő, Eva Kaili ott akarja folytatni, ahol a luxusbörtön és a házi őrizet előtt abbahagyta, illetve az EP új ”átláthatósági” szabályai csak az unión kívüli lobbiszervezetekre vonatkoznának, az unión belüliekre nem, addig a Lengyel- és Magyarországnak járó uniós forrásokat annak ellenére sem akarják kifizetni, hogy Varsó és Budapest a brüsszeli elvárások mentén számos és jelentős törvénymódosítást fogadott el.

A brüsszeli korrupcióról való figyelemelterelés mellett van még egy fontos ok, amiért a globalisták aggódnak: 2024 II. félévében Magyarország, 2025 I. félévében Lengyelország adja az EU soros elnökségét, így migrációs, gender- és háborúpárti terveik minimum erre az egy évre jegelve lesznek. Amennyiben az amerikai elnökválasztás eredményeként 2025 január 20-tól ismét egy szuverenista, esetleg békepárti, vagy izolacionalista elnök költözik a Fehér Házba, vagy az USA Ukrajna és Oroszország konfliktusa helyett erőteljesen Kína és Ázsia felé fordul, az európai globalisták ugyanúgy magukra maradnak, mint Donald Trump elnöksége idején.

Ezért írta Daniel Freund már márciusban közösségi oldalára, hogy amennyiben a magyar kormány nem támogatja a kötelező betelepítési kvótát, a genderideológiát és a szankciókat / háborút, akkor nem fog uniós pénzt kapni. A nekünk járó uniós pénz visszatartásával minél előbb le akarják a lengyel és a magyar kormány ellenállását törni. A német zöldpárti képviselő mintha a mainstream médiában terjedő Orbán Viktor fóbiára építené politikai karrierjét. 2018-ban a Zöldek lipcsei kongresszusán ő maga mondja el, hogy a sokak által a Soros-hálózathoz sorolt Transparency International “korrupcióellenes szakértőjeként” dolgozik, és ezt a munkát akarja pont Magyarország ellen az EP-ben folytatni.

Mindenről ugyanaz jut az eszébe

Az orvostudomány még adós a magyarázattal ennek okairól, ám a tünetek egyértelműek: oltásellenes hangulatkeltés, emberéletek feláldozása politikai érdekek oltárán, káoszteremtés. A Soros-blog, valamint az Index nevű ellenzéki választási szervezőiroda és annak a Telex nevű képződményhez távozott propagandistái fokozott mértékben mutatják ezeket a tüneteket.

Alapvetésként szögezzük le, hogy minden országban létkérdés a lakosság mielőbbi átoltása, legalább olyan mértékben, hogy az nyájimmunitást biztosítson. Ennek érdekében felelős államférfiak kötelesek minden lehetséges eszközt igénybe venni, így különösen az elérhető mennyiségben behozni a nemzeti hatóságok által bevizsgált, hatékonynak és biztonságosnak ítélt vakcinákat. Ezzel megelőzhetőek a világjárvány okozta további nagyszámú súlyos megbetegedések, halálesetek. Feloldhatók a korlátozások, visszatérhet a gazdaság a régi kerékvágásba.

Leszól, és Brüsszelből senki sem szól neki vissza, vajon hogyan képzeli ezt Soros úr? És főleg milyen alapon?

Brüsszel most éppen a jogállamiságból és a demokráciából tart előadásokat néhány kiszemelt - szerinte renitens - tagországának, s miközben elszántan vizsgáztatná őket, ő maga látványosan megbukik a vizsgán.

A politológia három alapkérdése tudniillik így szól:

Ki dönt, ki cselekszik?

Ki legitimálja a cselekvőt?

Milyen identitással bír a cselekvő?

Az unióban Soros a jelek szerint az egyik erős cselekvő, noha erre jottányi legitimációja sincsen, identitása pedig – a nyitott társadalom Karl Poppertől átvett, de meglehetősen zanzásított elképzelése   - legalábbis vitatható, de semmi esetre sem Európa közkeletűen elfogadott értékein alapszik. Marad tehát a sok pénz, amellyel ezeket a politológiai hiátusokat bárki könnyedén be tudja tömni, ámbár ez nemigen válik sem a jogállamiság, sem a demokrácia dicsőségére.

A lengyel kormány ki akar lépni az Isztambuli Egyezményből. A hír mögött egy folyamat látszik, amely a nemzetközi jogot visszaterelné eredeti medrébe. Az ugyanis az államok közötti viszonyokat szabályozza, ám az utóbbi időben soft politics eszközzé silányult és a globalista NGO-k homokozójává vált.