Galló Béla
Galló Béla politológus

Págerre gondoljatok

A művészet szabadelvű, nem liberális. A szabadság az elve, nem az ideológiája. Utóbbi gátolja a kreativitást, az előbbi az előfeltétele.

A művésznek szabadságában áll persze a liberalizmust is választania, de éppúgy lehet konzervatív, szocialista, netán anarchista is – aligha ezeken múlik művészetének minősége. Az irodalomban Balzacot szokás ilyenkor emlegetni (vagy Shakespeare-t…), Balzacot, a tőről metszett royalistát, aki alighanem a klasszikus kapitalizmus panoptikumának legteljesebb, legértőbb ábrázolója. Tollát mindig a saját keze irányította, nem másoké, hiszen a művész, ha tényleg az, mindig a belső hangjára hallgat, nem az ilyen-olyan ideológiai-politikai szempontokra. Nem ezek alapján óhajt a társadalomnak tükröt tartani.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem körüli politikai kavargás mintha nem venne tudomást ezekről a fundamentális tényekről. Személyes érintettségem nincs, se színész, se rendező, csak egyszerű néző vagyok, akit mindez fölöttébb elszomorít.


Galló Béla
Galló Béla politológus

Gyurcsány bendője

Semmi meglepő sincs abban, hogy az MSZP-t sorra hagyják ott politikusai, inkább az a fura, miért csak most esik le náluk a tantusz.

Ki ezért, ki azért áll odébb, nagyjából mégis két egérút kínálkozik. A baloldal hűlt helyére, a DK-hoz vezet az egyik, a másik meg az önáltatás dzsungelébe, amit persze újrakezdésnek neveznek.

Egy szoci vezető azt mondta egyszer, hogy az MSZP-t csak az újíthatja meg, aki politikailag egyszer s mindenkorra leszámol Gyurcsánnyal. Erre persze ő sem vállalkozott, arra hivatkozván, hogy felelőtlenség volna a pártszakadást megkockáztatnia. Bezzeg Gyurcsány nem volt ilyen ijedős: amikor látta, hogy teljes terjedelmében mégsem foglalhatja el az MSZP-t, jókora darabot kiszakítva belőle létrehozta a DK-t. Abban bízott, hogy a szocik lejtmenete - beszédes képzavarral szólva - előbb-utóbb úgyis az ő bendőjében végződik.

Ezt látjuk most.


Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A progresszív oktatás mítosza

A 21. század egyik nagy mítosza, hogy a különböző progresszív oktatási módszerek a tanítást hatékonyabbá és jobbá, a gyerekeket pedig okosabbá és kreatívabbá teszik.

Az az oktatási rendszer, amely nem cseréli táblagépekre a könyveket, és nem hagy fel a tanítás ósdi eszközeivel (a nyolc órás iskolakezdéssel, az osztályozással, a vizsgákkal stb.), végérvényesen lemarad a fejlettségi versengésben – szól a liberális mantra.

Miközben azt hisszük, hogy a gyerekek a sok fejlesztésnek és a legmodernebb pedagógiai módszereknek köszönhetően egyre okosabbak lesznek, a helyzet pont fordított.

Nemrég került nyilvánosságra a Nemzetközi Diákértékelési Program (PISA) legfrissebb felmérésének eredménye, amely elég borús képet fest az OECD országok oktatási rendszeréről. Bár szerencsére Magyarország hosszú idő után ismét javítani tudott az eredményein, a legtöbb OECD-országban az ezredforduló óta folyamatosan romlik a diákok kompetenciaszintje. Miközben azt gondoljuk, hogy a PISA-teszt azt méri, melyik ország oktatási rendszere jobb a másiknál, valójában a verseny inkább arról szól, melyik ront kevesebbet a diákok értelmi képességein.


Egy évvel ezelőtt írtam arról, hogy az ezredfordulósok nemzedéke, akiknek már bőséggel jutott a progresszív oktatási módszerekből, az élet számos területén rosszabbul teljesítenek, mint elődeik. Az Y-generáció tagjainak nem csak az egészségügyi állapota, személyes kapcsolatai és pénzügyi helyezte rosszabb, mint szüleinek volt, de az egyre progresszívebbé váló oktatás ellenére – vagy éppen amiatt? – egyre gyengébb teljesítményt nyújtanak a tanulás területén is. Vajon milyen okok állhatnak a tanulók teljesítményromlása mögött? A felbomló hagyományos családmodell? Az iskola és a szülő tekintélyének módszeres felszámolása? A versengés helyett a csoportmunka erőltetése az alapfokú oktatásban? Mind-mind a liberálisok által kierőszakolt változások, amelyek az egyéni erőfeszítés és a teljesítmény ellen hatnak.


Kiszelly Zoltán
Kiszelly Zoltán politológus

Eurovíziós Dalfesztivál: ahol csak a szakállas nők nyerhetnek

Nagy vihart kavart az MTVA azon döntése, hogy most nem vesz részt az Eurovízió dalfesztiválon. Más formátumokat keresnek a fiatal zenei tehetségek kibontakoztatására, mint például a nagy sikerű A Dal, vagy a (Fiatal) Virtuózok. A balliberális propagandasajtó persze ebből is ügyet csinált, de hamar leleplezték őket.

A hanyatló haladó nyugat soft diktatúrája kifinomult nyelvi és szimbolikus kóddal dolgozik a másként gondolkodók kiszűrésére. Most éppen a politikai korrektség a divat, így aki nem ennek a szavait használja és nem ennek megfelelően gondolkodik és viselkedik, az rögtön gyanús lesz.

Egy demokráciában persze nincsen fekete autó, van helyette viszont nyilvános megbélyegzés, lejárató kampány, Facebook letiltás, vagy állásból elbocsátás. A politikai korrektséget piedesztálra emelik, ez történik az Eurovízió dalfesztiválján is, ahol az elmúlt 4-5 évben már nem a tehetség, hanem a politikai korrektség divatjához való idomulás mértéke a mérvadó. Az új irány a “szakállas nő”, Conchita Wurst 2014-es befutásával indult. A helyzet azóta csak rosszabb lett.

Mindent visz?