(Az írás első része itt olvasható.)

A hübrisz görög szó és többnyire a felfuvalkodott, gőgös emberekre használják, akik nincsenek tisztában saját valós jelentőségükkel, súlyukkal ezért aztán olyan cselekedetekre ragadtatják magukat, melyek visszaütnek rájuk. Mielőtt rátérnénk a gyurgyákiáda elemzésére még egyszer szögezzük le: a hübrisz meglétét és munkáját a szerző abból, a sehol sem bizonyított feltételezéséből vezeti le, hogy Orbán Viktor a hatalom megszállottja és emiatt válik önmaga hübriszének áldozatává.

Itt tetten érhetjük az ősi toposzt, melyben a gaz diktátor elbízva magát önsorsrontóvá válik. Gyurgyák – aki hisz a romantikus irodalmi feldolgozásokban – hiszi, hogy Orbánt is elöntötte már a hübrisz, ami majd az irodalmi szabályok szerint, a vesztét okozza. Ám azt is tudnunk kell, hogy „a gonoszság megbűnhődik”, mint befejezés, pusztán irodalom. A valóságban egyáltalán nem bizonyosan következik be. Hitler például öngyilkos lett, hogy elkerülje a felelősségre vonást, Sztálin ugyanakkor népe rajongó tiszteletétől övezve, ágyban, párnák között hunyt el. A történelem nem ismeri az igazságosságot, azt csak a túlolvasott értelmiségiek képzelik bele.

Hübrisz 1

Itt azt olvashatjuk – a haladás híveinek véleményével tökéletesen egyező módon – hogy hazánk kicsi ország. Mondhatnók nyamvadt. És mint ilyennek, a feltételezett diktátora is hasonlóan kicsi és nyamvadt. Kis ország, kis diktátor. Mármost Orbán ambíciói – szerinte – éppen ezért túlzottak „És csillapíthatatlan nagyravágyására nem fog-e rámenni – mint annyiszor történelmünk során – az ország?” Hogy jól értsük, a miniszterelnök nem azért keveredett konfliktusba Európa uraival, mert a magyarság eminens érdekeit képviselte, – mely érdekek természetesen ütköznek más érdekekkel – hanem mert csillapíthatatlanul nagyravágyó. Hogy miért az? Csak. Mert Gyurgyák mondja és ő ezt (is) tudja. Amúgy, hogy miképpen menne rá az ország, azt nem tudom; tán hadat üzenünk valakinek.

Az lehet, hogy léteznek „sebezhető” és „kockázatos” területek – a svéd rendőrség megfogalmazásában – de ezek nagyon messze állnak attól, hogy a populista no-go zóna elnevezéssel illessük őket. (Az, hogy ezeken a területeken nők egyáltalán nincsenek az utcán, és hogy csak férfiak mehetnek be az éttermekbe és kávézókba, az mellékes kérdés.)

Életkép Stockholm egyik hírhedt külvárosi negyedéből (Rinkeby). A svéd főügyész "háborús zónának" nevezte a területet tavaly decemberben.

„Térfigyelő kamerákat szereltek az ellenzék által támogatott hódmezővásárhelyi független jelölt háza elé.” – olvashatjuk a szélsőbaloldali Mérce blogon. A cikk fő állítása az, hogy a térfigyelő kamerát azért az adott helyen és időben szerelték fel, hogy megfigyelhessék a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás ellenzéki jelöltjét. Újabb ékes bizonyítéka a Magyarországon dúló megfélemlítésnek, diktatúrának és jogtiprásnak!

Aztán folytatódott a lakattézős Kreatív-interjúval, erről a Mandiner.hu írt. (Olyan nagyon azért nem lepődtünk meg.) A sor a végtelenségig folytatható, szinte mindennapra jut valamilyen önlegitimációs kísérlet, amelynek lényege az, hogy a csúnya hatalommal szemben a különböző független sajtótermékek munkatársai egyenként, és együtt is, intézményesen Jeanne d’Arc-ok. Kivont karddal, szemben a világgal, az igazságért.

(Kép forrása: itt.) 

Egy kicsit a dolog mögé nézve a legviccesebb a sajtó/média önképe. Először is, azt szokták mondani, hogy ők a negyedik hatalmi ág, és mint ilyenek, ellenőrző funkciót töltenek be. A hatalom gyakorlói ugyanis hajlamosak visszaélni hatalmukkal, és a stikliket az ellenőrző politikai sajtó tárja fel. A „hatalmi ágak” közül általában csak kettő a céltáblájuk, a végrehajtó és a törvényhozó – pontosabban, a végrehajtó és a törvényhozó többség. Ám a fékek és ellensúlyok doktrínája szerint a hatalmi ágak egymást kölcsönösen ellenőrzik. Így, ha a média hatalmi ág, az is ellenőrzésre szorulna – de ezt még gondolatkísérletként sem szabad megengedni, lásd a korábbi ezzel kapcsolatos vitákat. A média hatalmi ág, ám mentességet élvez, hiszen puszta normatív szerepet tölt be, szemben a többi hatalmi ággal – ismét csak: elsősorban a végrehajtóval – nincsenek stiklijeik, visszaéléseik, még talán érdekeik sem.