Lánczi Tamás
Lánczi Tamás politológus

A demofóbiáról

Guy Verhofstadt, a politikai demofóbia szótári illusztrációja.

Az orvostudományban régóta ismert fogalom a tömegiszony, más szóval demofóbia.  A pszichológia a demofóbiát olyan megbetegedésként írja le, amely során az emberek nagyobb csoportja, tömege a betegből intenzív szorongást, undorral vegyes félelmet, sőt, egyenesen rettegést vált ki.

A politikatudomány mindeddig nem használta a demofóbia kifejezést, ám itt az idő, hogy bevezessük és használjuk azokra a politikusokra, akik kórosan szoronganak választóiktól.

(A politikai demofóbia szótári illusztrációja: Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője.)


Megadja Gábor
Megadja Gábor eszmetörténész

You can’t always get (everything) what you want

Santayana – mára kissé fárasztó közhellyé vált – mondása szerint, aki nem ismeri a történelmet, arra kárhoztatott, hogy megismételje azt. Ha az ember belelapoz a 20. század tudósemigrációjának írásaiba, valamint melléteszi a bevándorlással kapcsolatos liberális véleményeket, kiüti a szemét a párhuzam.

A tudósemigráció nem kevés figurája értette meg, hogy a liberális utópista elvek könnyűnek találtattak, amikor az lett volna a feladatuk, hogy megvédjék az embereket, szabadságukat, rendjüket. Az emigráció e figurái – Arendttől Polányi Mihályig – ezért bírálták a liberalizmust, az emberjogi felfogást, az ideológiákat. Arra hívták föl a figyelmet, hogy egy szabadelvű rendnek is szüksége van olyan nem-liberális előfeltételekre, melyek képesek azt megvédeni. A szabadság bukásáért és a totalitárius rezsimek sikeréért tehát elsősorban e liberális-utópista elveket tették felelőssé, amely szerint a teljes szabadság elve mindenre, bármire kiterjeszthető; tartalmi szempontból nem tehetünk különbséget különböző politikai mozgalmak között, ahogy az erkölcsi nézetek között sem. Polányi találóan fogalmazta meg az ellentmondást, ami ebből következik: „(…) bizonyíthatatlan hiteket senkire sem szabad rákényszerítenünk. Alkalmazzuk ezt a teóriát az etikai elvekre. Az következik belőle, hogy amíg az etikai elveket nem tudjuk minden kétséget kizáróan bizonyítani, tartózkodnunk kell attól, hogy másokra erőszakoljuk őket, és a teljes tagadásukat sem ítélhetjük el. De az etikai elvek természetesen egyáltalán nem bizonyíthatóak: hogyan igazolhatnánk az igazság kimondásának, az igazságosság és a könyörületesség fenntartásának kötelező jellegét? Ha pedig így van, akkor a hazugság, a jogfosztás és a kegyetlenség rendszerét éppen úgy el kellene fogadnunk, az etikai elvek korábbiakkal egyenrangú rendszereként. De egy olyan társadalom, amelyben a gátlástalan propaganda, az erőszak és a terror uralkodik, nem enged teret a toleranciának.”