Varsóban azt hitték, hogy közepes méretű uniós tagországként, potenciális nettó befizetőként és a kijevi rezsim egyik legvehemensebb európai támogatóiként majd úgy kapnak Brüsszelből pénzt, hogy nem kell betagozódniuk a brüsszeli kamikaze politikába és közben tovább építhetik regionális hatalmi ambícióikat. A lengyel kormány biztosan látta Brüsszel és főként az Európai Parlament azon törekvését, hogy éket verjen a szuverenista lengyel és magyar kormány közé, kihasználva az ukrajnai háború eltérő megítélését. Látták. Azt hitték, egyedül is sikerül nekik. Hát nem sikerül. Kiderült, hogy mégsem a méret a lényeg!

A brüsszeli terv átlátszó. A lassan döcögő 7. cikkely szerinti eljárást Magyarország esetében a globalista cseh kormány elnöksége idején egyet tovább léptetik, a Lengyelország ellen a bizottság által indított, tehát komolyabb, folyamatot pedig pihentetik. Katonailag most nem tudnak minket megszállni, mint 1944-ben, de a folyamat végén felfüggeszthetik e két ország szavazati jogát, így nem tudnánk a többségi szavazásra való áttérést, vagy az újabb uniós gigahiteleket megakadályozni.

Persze a 7. cikkely szerinti eljárás most csak ketyeg, de ha sikerülne a varsói kormánykoalíciót a pénzmegvonással és az annak feloldásához kötött feltételekkel megdönteni, akkor ezzel a még mindig élő lengyel-magyar véd- és dacszövetséget “belülről” bontanák fel. Ki tudja, ebben az esetben akár fel is gyorsulhatna a Magyarország elleni eljárás. A 15% gáztakarékosság megszavaztatásánál láthattuk, hogy miként törik le a tagországok ellenállását és állítják őket a brüsszeli javaslat mögé.

Jutalom vagy büntetés?

Brüsszel tehát most a lengyel kormánytól vár olyan igazságügyi reformokat, amelyektől a varsói koalíció felbomlását remélik. A fegyelmi kamarák helyére a 116-ból első “mérföldkőként” például egy új és a Soros-hálózat NGO-i által működtetett, bírói érzékenyítő hivatalt várnak.

Lassan kerítés szépségversenyt lehet hirdetni. Ausztriában volt a „kapu oldalszárnyakkal”, amit a hadsereg is őriz. A Csalagút calais-i bejáratánál egy “balesetvédelmi fal” akadályozza meg, hogy migránsok a síneken gyalogoljanak át Angliába. Az észak-afrikai Ceuta város körül hatméteres falat emeltek. A görög-török határon háromszor hosszabbra, 40 kilométeresre bővítették a falat, míg a bolgár-török határon a 30 kilométeres kerítésből idestova egy 150 kilométeres lett.

Egy fizikai határzár önmagában még nem elég hatékony, kell mellé egy jogi határzár is. Ebben is a magyar kormány járt élen, amikor tranzitzónákat vezetett be, majd a visszaélések nagy száma miatt és a bevándorláspárti NGO-k és uniós bíróság nyomására ezeket bezárta és a menedékkérelmek beadását a magyar külképviseletekre irányította.

A lengyel kormány ki akar lépni az Isztambuli Egyezményből. A hír mögött egy folyamat látszik, amely a nemzetközi jogot visszaterelné eredeti medrébe. Az ugyanis az államok közötti viszonyokat szabályozza, ám az utóbbi időben soft politics eszközzé silányult és a globalista NGO-k homokozójává vált.

Az összefogásban jobboldali, középutas, liberális és szocialista formációk egyaránt részt vesznek. A közös EP-listát állító pártok jelenleg az Európai Parlament rivális frakcióiban foglalnak helyet: a korábbi kormánypárt, a Polgári Platform például a Néppárt tagja, a Modern nevű  párt képviselői a liberális ALDE-ban, míg a Baloldali Demokratikus Szövetség politikusai az EP szocialista frakciójában ülnek.

A lengyel helyzet kísértetiesen hasonlít a magyarországihoz. Az egymással szöges ellentétben álló értékeket valló és érdekeket képviselő ellenzéki pártokat végül „egységbe kovácsolja” a nemzeti-konzervatív kormány elleni indulat. A Polgári Platform elnökének megfogalmazásában: az összefogás célja, hogy „megvédjék Lengyelországot az Európa-ellenes erőktől”. Egy nappal később Ujhelyi István a szocialisták EP-programjának bemutatásakor arról beszél, hogy az Orbán-kormány kivezeti Magyarországot az Unióból, Tóth Bertalan MSZP-pártelnök pedig a „gyűlöletmentes Európa” megteremtését tűzi a szocialisták zászlajára.