A lengyel kormány ki akar lépni az Isztambuli Egyezményből. A hír mögött egy folyamat látszik, amely a nemzetközi jogot visszaterelné eredeti medrébe. Az ugyanis az államok közötti viszonyokat szabályozza, ám az utóbbi időben soft politics eszközzé silányult és a globalista NGO-k homokozójává vált.
Az összefogásban jobboldali, középutas, liberális és szocialista formációk egyaránt részt vesznek. A közös EP-listát állító pártok jelenleg az Európai Parlament rivális frakcióiban foglalnak helyet: a korábbi kormánypárt, a Polgári Platform például a Néppárt tagja, a Modern nevű párt képviselői a liberális ALDE-ban, míg a Baloldali Demokratikus Szövetség politikusai az EP szocialista frakciójában ülnek.
A lengyel helyzet kísértetiesen hasonlít a magyarországihoz. Az egymással szöges ellentétben álló értékeket valló és érdekeket képviselő ellenzéki pártokat végül „egységbe kovácsolja” a nemzeti-konzervatív kormány elleni indulat. A Polgári Platform elnökének megfogalmazásában: az összefogás célja, hogy „megvédjék Lengyelországot az Európa-ellenes erőktől”. Egy nappal később Ujhelyi István a szocialisták EP-programjának bemutatásakor arról beszél, hogy az Orbán-kormány kivezeti Magyarországot az Unióból, Tóth Bertalan MSZP-pártelnök pedig a „gyűlöletmentes Európa” megteremtését tűzi a szocialisták zászlajára.
Frappáns felvetéssel állt elő a Lengyelország ellen jogállamiság-eljárást kezdeményező, majd a migránsok kötelező szétosztását megszavazó Európai Parlament ülésének előestéjén Nigel Farage. A brit politika „fenegyereke” – rendkívül tehetséges szónok, aki a Brexit „elérésével” értelmetlenné tette egyébként pártja létét – EP-s kollégáinak írt levelében kezdeményezte, hogy azok valljanak színt a Soros-féle alapítványi hálózathoz való viszonyukról, és hogy a kapcsolati háló felderítésére a parlament állítson fel egy különbizottságot.
Bár a használt tónus és az őszinteség az eurokrácia brüsszeli madárnyelvéhez szokott füleknek talán túl keresetlen, a UKIP-es politikus nyilván releváns témát vetett fel, méghozzá igenis megfelelő nyelvezettel. Farage ugyanis nem is annyira Sorosról, mint inkább a nyílt társadalom eszméjéről elnevezett alapítványi hálózatról beszélt. És bár napjainkban Soros György neve fémjelzi ezt a kripliséggel vegyes ellen-utópiára emlékeztető ideológiát, – ahogy az angol mondja – „van egy pontja” Farage-nak. Ugyanis nemzetközi spekulánsok ide vagy oda, Soros Györgynél sokkal veszélyesebb a nyílt társadalom eszmerendszere maga. Soros pályafutása ugyanis a biológia törvényszerűségei okán egyszer véget fog érni, a nyílt társadalom eszméje azonban itt marad közöttünk. És azon szervezeti infrastruktúra és hálózat is, mely osztja e szellemiséget: mint amilyenek a különböző, a demokráciát, médiaszabadságot, jogállamiságot méricskélő szervezetek (tudják, a „nagy tekintélyű” Human Rights Watch, Human Rights First, Freedom House), és honi „jogvédő kistestvéreik”, az Amnesty, a Helsinki vagy a TASZ.
Azért az mégiscsak elképesztő, hogy egy olyan ország volt miniszterelnöke akarja Lengyelország nyakába varrni Auschwitz-ot, amelynek uralkodója legalább 6 millió embert dolgoztatott halálra a kongói kaucsukültetvényeken, csak hogy felhúzhasson még egy-két kastélyt Belgiumban.
Ennyit szeretnék hozzáfűzni Guy Verhofstadt minapi felszólalásához.
(Kép forrása itt.)
