Lassan kerítés szépségversenyt lehet hirdetni. Ausztriában volt a „kapu oldalszárnyakkal”, amit a hadsereg is őriz. A Csalagút calais-i bejáratánál egy “balesetvédelmi fal” akadályozza meg, hogy migránsok a síneken gyalogoljanak át Angliába. Az észak-afrikai Ceuta város körül hatméteres falat emeltek. A görög-török határon háromszor hosszabbra, 40 kilométeresre bővítették a falat, míg a bolgár-török határon a 30 kilométeres kerítésből idestova egy 150 kilométeres lett.

Egy fizikai határzár önmagában még nem elég hatékony, kell mellé egy jogi határzár is. Ebben is a magyar kormány járt élen, amikor tranzitzónákat vezetett be, majd a visszaélések nagy száma miatt és a bevándorláspárti NGO-k és uniós bíróság nyomására ezeket bezárta és a menedékkérelmek beadását a magyar külképviseletekre irányította.

A lengyel kormány ki akar lépni az Isztambuli Egyezményből. A hír mögött egy folyamat látszik, amely a nemzetközi jogot visszaterelné eredeti medrébe. Az ugyanis az államok közötti viszonyokat szabályozza, ám az utóbbi időben soft politics eszközzé silányult és a globalista NGO-k homokozójává vált.

Az összefogásban jobboldali, középutas, liberális és szocialista formációk egyaránt részt vesznek. A közös EP-listát állító pártok jelenleg az Európai Parlament rivális frakcióiban foglalnak helyet: a korábbi kormánypárt, a Polgári Platform például a Néppárt tagja, a Modern nevű  párt képviselői a liberális ALDE-ban, míg a Baloldali Demokratikus Szövetség politikusai az EP szocialista frakciójában ülnek.

A lengyel helyzet kísértetiesen hasonlít a magyarországihoz. Az egymással szöges ellentétben álló értékeket valló és érdekeket képviselő ellenzéki pártokat végül „egységbe kovácsolja” a nemzeti-konzervatív kormány elleni indulat. A Polgári Platform elnökének megfogalmazásában: az összefogás célja, hogy „megvédjék Lengyelországot az Európa-ellenes erőktől”. Egy nappal később Ujhelyi István a szocialisták EP-programjának bemutatásakor arról beszél, hogy az Orbán-kormány kivezeti Magyarországot az Unióból, Tóth Bertalan MSZP-pártelnök pedig a „gyűlöletmentes Európa” megteremtését tűzi a szocialisták zászlajára.

Frappáns felvetéssel állt elő a Lengyelország ellen jogállamiság-eljárást kezdeményező, majd a migránsok kötelező szétosztását megszavazó Európai Parlament ülésének előestéjén Nigel Farage. A brit politika „fenegyereke” – rendkívül tehetséges szónok, aki a Brexit „elérésével” értelmetlenné tette egyébként pártja létét – EP-s kollégáinak írt levelében kezdeményezte, hogy azok valljanak színt a Soros-féle alapítványi hálózathoz való viszonyukról, és hogy a kapcsolati háló felderítésére a parlament állítson fel egy különbizottságot.

Bár a használt tónus és az őszinteség az eurokrácia brüsszeli madárnyelvéhez szokott füleknek talán túl keresetlen, a UKIP-es politikus nyilván releváns témát vetett fel, méghozzá igenis megfelelő nyelvezettel. Farage ugyanis nem is annyira Sorosról, mint inkább a nyílt társadalom eszméjéről elnevezett alapítványi hálózatról beszélt. És bár napjainkban Soros György neve fémjelzi ezt a kripliséggel vegyes ellen-utópiára emlékeztető ideológiát, – ahogy az angol mondja – „van egy pontja” Farage-nak. Ugyanis nemzetközi spekulánsok ide vagy oda, Soros Györgynél sokkal veszélyesebb a nyílt társadalom eszmerendszere maga. Soros pályafutása ugyanis a biológia törvényszerűségei okán egyszer véget fog érni, a nyílt társadalom eszméje azonban itt marad közöttünk. És azon szervezeti infrastruktúra és hálózat is, mely osztja e szellemiséget: mint amilyenek a különböző,  a demokráciát, médiaszabadságot, jogállamiságot méricskélő szervezetek (tudják, a „nagy tekintélyű” Human Rights Watch, Human Rights First, Freedom House), és honi „jogvédő kistestvéreik”, az Amnesty, a Helsinki vagy a TASZ.