Az üléspont határozza meg az álláspontot. A németek jóléte felerészben az exporttól függ, aminek aránya a csökkenő kereslet, alacsony olajár és a Kínával körvonalazódó kereskedelmi háború miatt aligha tartható fenn. Nem csoda, ha Berlin a német Európa az EU mint házi piac egyben tartásában érdekelt. Ehhez asszisztálnak a brüsszeli eurokraták, a multicégek, no meg a spekulánsok, akik az egységes és nagy piacokat szeretik.

A britek sosem szerették, ha a kontinens hatalmai dominálják őket. Napóleon, Hitler és Sztálin hadait angolszász összefogással tartották távol a szigettől. Most is valami hasonlóra készülnek, bár ennek formája és sikere még kétséges. A Brexit azonban nyitott egy európai alternatívát és megmutatta, hogy az “ever closer union” nincsen kőbe vésve.

A lengyel és a magyar politika vonatkozásában hosszú hagyománya van a kölcsönös egymásra tekintgetésnek: hol a posztkommunistákat kisöprő varsói gyorsot reméljük megérkezni Budapestre (jelentem: 2010-ben megtörtént, és a menet azóta is töretlen); hol pedig lengyel barátaink fejezik ki az igényüket az Orbán-féle budapesti gyors Varsóba robogása iránt. Bár ez utóbbi hangok az elmúlt egy-két évben átmenetileg gyengültek, éppen Duda sikerében érhető tetten, hogy az Orbán-kormány válságkezelési és gazdaságélénkítési modellje, a gazdaságpolitika egyes elemei kifejezetten népszerűek legnagyobb régiós partnerünknél is.